ZETApress

hírportál

F?18 VB Füreden

Elindult a visszaszámlálás! Elsején, pénteken elstartol az első Magyarországon megrendezett katamarán világbajnokság mezőnye. Az év sporteseményének ígérkező versenyről már most szuperlatívuszokban lehet beszélni: a vitorlázás Formula?1-ének is nevezett F?18-asok a vízi sportok leglátványosabb hajótípusát képviselik a versenyeken.

A világbajnokságon a legjobb hazai versenyzők versenyeznek igazi világklasszis nagyágyúkkal, sőt a VB idejére vendégül látják Balatonfüreden az egyik legsikeresebb francia vitorlázó Franck Cammas-t is. Igazán érdemes lesz Balatonfüredre látogatni július első hetében ? tudtuk meg a már említett sajtótájékoztatón.

Nagy R. Attila, mint a Groupama Garancia F?18 Katamarán Világbajnokságnak otthont adó Balatonfüredi Yacht Club (BYC) elnöke leszögezte: nagy büszkeség, presztízs és kihívás egy ekkora volumenű és színvonalú sportesemény megrendezése, de egy héttel a startpisztoly eldördülése előtt már minden készen áll, hogy július első napján a világ legjobbjai kifussanak a füredi kempingből és meghatározó, maradandó élményt nyújtsanak a közönségnek.

Az F?18-asok jellegéből adódóan a tempó elképesztő, a látvány pedig minden bizonnyal lenyűgöző lesz az első hazai rendezésű katamarán világbajnokságon. Ezek a 18 lábas hajók pályán versenyeznek majd, így minden egyes jelnél látható lesz a pillanatnyi sorrend, ami a közvetítést is megkönnyíti, illetve a rajongóknak is szurkolási lehetőséget biztosít. Képzeljünk csak el két karcsú testet, középen árboccal, rajta a vitorlákkal, miközben suhan a vízen. A legénység pedig a saját súlyát használva ?trapézolással? segíti a testeket a feldőlés ellen.

Várunk mindenkit, aki szereti a Balatont, a vitorlázást, a száguldást és reméljük, hogy minél több emberrel sikerül megismertetnünk, megszerettetnünk ezt az elképesztően izgalmas és rendkívül lendületes sportágat. Eddig a pillanatig összesen 131 hajó adta le nevezését, a világ huszonhat országának képviseletében. Borzongató látvány lesz, amint ez a rengeteg, karcsú hajó egyszerre siklik a Balatonon ? mondta el az elnök.

A VB mezőnye július elsején Balatonfüreden rajtol el. A 45-60 perces futamok a Füred?Siófok?Tihany háromszögben zajlanak. Az éles verseny előtt egy héttel a honi kiválóságok és a már Füredre érkezett külföldi versenyzők egy roppant látványos házi versenyen melegíthetnek a világbajnoki futamokra, a pihenőidőben pedig részt vehetnek a VB-t kísérő programokon, megismerkedhetnek a Balaton-környéki látványosságokkal és élvezhetik a legendás magyar vendéglátást.

Franck Cammas, a világhírű vitorlás-nagyság, számos rekord felállítója ? például a 2010-es Jules Verne trófeáé (világkörüli út) kevesebb, mint 49 nap alatt ?, is a helyszínen tartózkodik majd egy rövid ideig, találkozik a versenyzőkkel, vitorlázó barátaival, de a magyar utánpótlás generáció is faggathatja majd tapasztalatairól, élményeiről.

A Groupama több mint 10 éve szorosan összefonódik a vitorlázással, hiszen ez a sportág olyan értékeket szimbolizál, amelyeket a Csoport a magáénak is vall: megtestesíti a bátorságot, a csapatszellemet, a kitartást, az alkalmazkodás és a kockázatvállalás képességét. Biztos vagyok abban, hogy azok számára, akik a Balatonnál találkoznak majd Franck Cammas-szal, az ?óceánok megszelídítőjével?, ahogy egyesek nevezik, felejthetetlen élményt fog ez jelenteni.

A Groupama Csoport nevében mondhatom, hogy nagyon büszkék vagyunk a 39 éves versenyző által eddig elért eredményekre, akit 1998 óta kísérünk, és aki zöld színekben, erényei, hatalmas tapasztalata és az őt körülvevő tehetségek segítségével már meghódította a világ szinte minden tengerét ? nyilatkozta Yann Ménétrier, a Groupama Garancia Biztosító vezérigazgatója.

A világbajnoki futamok résztvevőinek a nézők a helyszínen testközelből, illetve a versenyre kilátogató sétahajókról szurkolhatnak. A többiek a VB történéseit az internet előtt ülve is nyomon követhetik a folyamatosan frissülő képes, videós, GPS jeladós beszámolókból.

A Groupama Garancia F18 Katamarán Világbajnokság nagykövetei Schell Judit és Szujó Zoltán. ? Őszintén reméljük, hogy ? ahogyan minket is ? minél több embert rabul ejt ez a fantasztikus sportág és rengetegen lesznek kíváncsiak az első magyar katamarán világbajnokságra ? mondták a nagykövetek.

A VB ideje alatt rajtuk kívül számos, a hazai közéletből ismert arc is feltűnik majd Balatonfüreden. A katamarán világbajnokság fő szponzora a vitorlás sport támogatásában már hosszú ideje élen járó Groupama Csoport magyarországi leányvállalata, a Groupama Garancia Biztosító. A nemzetközi kapcsolatok erősítésére is kiváló alkalmat nyújtó esemény egyik fő támogatója a devizapiacok hazai szakértője, a Buda-Cash Brókerház Zrt. A Groupama Garancia F?18 Katamarán Világbajnokság hivatalos napvédője a kizárólag természetes anyagokból készült Ilcsi Paradicsomos Napozó.

Július 4-8-a között ? jövő hétfőtől péntekig ? a Vanyolai Hajózási Kft. nézőhajókat indít, hogy még több érdeklődő bepillantást nyerhessen a dinamikus, sportos és extrém hajóosztály látványos versenyzésébe. Jegyek megvásárolhatók a helyszínen és a Balatonfüredi Yacht Clubban. Július 04-08-a között minden nap 10:30-kor indul a hajó a balatonfüredi mólóról, majd a versenypálya közelében 2 órán keresztül lehet figyelni a verseny menetét. Távcsövet, kamerát érdemes vinni. A gyermekjegy (6-14 éves korig) 1500 forintba, a felnőttjegy 2500 forintba kerül.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. Földkerülő a tavon | ZETApress

Szóljon hozzá!