ZETApress

hírportál

Boujdouri éjszaka

Megkerültek az eltűnt osztrákok, sebváltó temetés Agadirban. Már Nyugat Szaharában a Bamako mezőnye ? tudatta Kónya Rita Boujdour-ból. A csütörtök reggel még eltűntnek vélt 27-es csapat tagjai, az osztrák Kurt Fischer és navigátora a nap folyamán jelentkezett a budapesti versenyirodánál.

Ahogy a szervezők sejtették, segítséget kértek egy közeli faluban, az Atlasz egyik szurdokában hátrahagyva az autójuk roncsát, és szerencsére személyi sérülést nem szenvedtek. A múlt szombaton kezdődött verseny számukra sajnos véget ért.

A január 20-ai versenynapot egyetlen csapat tudta időben teljesíteni, a 8-as rajtszámú csapat délután 6 órakor már célba ért, de a nap feladatainak jelentős részét így nem tudták teljesíteni. A csütörtöki nap versenyfeladatai több csapatnak okoztak nehézséget, többen eltévedtek, nagy kerülőkre kényszerültek, ennek köszönhetően sokan csak igen későn érték el az esti táborhelyet. A többiek este 10 és éjfél körül futottak be a volt francia sivatagi erőd, Fort Bou Jerif romjainál.

Pityu a törpe sem járt szerencsével, Mercedesének olajteknőjét egy vízmosásban sikerült kilyukasztania, így csak versenytársai segítségének köszönhetően ért be az esti célba. Az autót péntek reggel Guelmim városában hegesztették meg helyi mesterek. Pityu továbbra is az utolsó a versenyben.

A norvég hullaszállító el sem jutott a csütörtöki célig. Az utat végig temetkezési vállalkozónak öltözve megtevő csapat váltója Agadirnál az örök vadász mezőkre távozott. Az éjszakát egy szerelő műhelyben töltötték majd reggel a régi váltótól ünnepélyes keretek között végső búcsút vettek. A rövid, de megható ceremónia után kávét és norvég aprósüteményt szervíroztak a helyi mestereknek.

A pénteki etap egy hosszú összekötő szakasszal kezdődött, 300 km megtétele után a csapatok megérkeztek a politikailag feszült helyzetű Nyugat-Szaharába. Néhány hónappal ezelőtt egy szaharáwi menekülttáborban több marokkói katona és helyi lakos életét vesztette egy összecsapás során. A térségben érzékelhető feszültség kézzel tapintható. A versenyzők sokkal szigorúbb ellenőrzésnek vannak kitéve, mint a korábbi években.

A versenyútvonal az Atlanti óceán partján folytatódott. Leginkább a navigáció jelentette a legnagyobb problémát. A csapatok közül senki nem ért be időben a célba küzdöttek a pénteki etappal. A versenyt a Turjányi János ? Nagy Miklós duó vezeti. Mindketten tapasztalt Bamakós veteránok. Nagy 2009-ben első lett, míg Turjányi abban az évben a 4. helyen végzett. Most 471 ponttal vezetnek, megelőzve a JCI Dream Teamet és a szlovák Ulrich házaspárt. A péntek éjszakát az Atlanti óceán partján, a Laayoune és Dakhla közti Boujdourban töltötték. A nyugat szaharai kisváros teve hamburgeréről és grillezett tevehús ételeiről híres. Ma egy 650 kilométeres etappal folytatódik a Budapest?Bamako egészen a mauritáni határig.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. Célközelben, Afrikában | ZETApress

Szóljon hozzá!