ZETApress

hírportál

Jövő kedden gálázunk

Janics Natasa több számban is befutó lehet. Megtörtént az 53. Év Sportolója szavazás. December 21-én este 7-kor a SportMax?Hegyvidék Sportcsarnokban ünnepélyes keretek között adják át az esztendő legjobb sportolóinak, csapatainak a díjakat.

A magyar kajak-kenu ismét kitett magáért! Természetesen a 2010-es esztendő sem múlt el óriási sikerek nélkül, versenyzőink ezúttal is jó pár világ- és Európa-bajnoki aranyéremmel örvendeztették meg a magyar közvéleményt, így minden bizonnyal ők is ott lesznek majd december 21-én a Sportmax-Hegyvidék Sportcsarnokban, ahol az esztendő legjobb sportolóit díjazzák ? reméli az MKKSZ.

A női kategóriában a legnagyobb eséllyel Janics Natasa pályázik a győzelemre, hiszen az idén ő volt az egyetlen olyan sportolónő Magyarországon, aki olimpiai versenyszámban állhatott fel a világbajnoki dobogó legfelső fokára. A DÉMÁSZ?Szeged versenyzője a nemrégiben olimpiai programba került K?1 200 méteren nyert világ- és Európa-bajnoki aranyérmet, míg a másik ötkarikás számban (K?1 500 méter) a 2. helyet szerezte meg a poznani világbajnokságon. Itt érdemes megjegyezni, hogy ebben a számban magyar Európa-bajnoki győzelem született: Kozák Danuta volt a leggyorsabb ugyanis a trasonai kontinensviadalon.

Bár férfi egyéni versenyzőink minden bizonnyal nem tudnak versenyre kelni a tornász Berki Krisztián világbajnoki címével, ebben a kategóriába is születtek figyelemre méltó kajakos és kenus eredmények. Szalai Tamás a trasonai Európa-bajnokságon K?1 500 méteren lett első, ugyanitt a kenus Sarudi Pál bronzérmet vehetett át C?1 1000 méteren. A ?nagy visszatérő? címre (ha lenne ilyen) jó eséllyel pályázhatna Vajda Attila, aki gyakorlatilag a padlóról felállva (komoly sérülés húzta keresztül az idényét) lett világbajnoki ezüstérmes Poznanban.

És hogy mi a helyzet a csapatok versenyében? A kajak-kenu sport négy világbajnok egységet is delegálni tud ebben a kategóriában. Két olimpiai versenyszámban, K?4 500 méter és K?2 500 méter is aranyérmet szereztek a mieink Poznanban: a dobogó tetején ünnepelhetett a Janics Natasa, Csipes Tamara, Kovács Katalin, Benedek Dalma összetételű négyesünk, valamint a Szabó Gabriella, Kozák Danuta páros is.

Mellettük Kovács Katalin és Janics Natasa K-2 200 méteren, míg Szabó Gabriella és Csipes Tamara K?2 1000 méteren volt a legjobb. És hogy a férfiakról se feledkezzünk meg: Kammerer Zoltán és Vereckei Ákos reneszánszát élő párosa (legutóbb 1999-ben lapátoltak együtt a fiúk) a világbajnokságon és az Európa-bajnokságon is ezüstérmet vehetett át K-2 1000 méteren. Utóbbi viadalon a Dombi Rudolf, Szalai Tamás, Kökény Roland, Hadvina Gergely összetételű négyesünk Európa-bajnok lett, míg az új olimpiai számban, vagyis K?2 200 méteren szereplő Dombi Rudolf és Beé István a dobogó harmadik fokára állhatott fel Trasonában.

Ezt az egyedülálló eredménysort böngészve talán az sem elképzelhetetlen, hogy Storcz Botond a szövetségi kapitányok versenyében, míg Janics Natasa trénere Kovács László és a női négyes mestere, Csipes Ferenc is a díjazottak között lesz majd december 21-én a Sportcsillagok gáláján, a SportMax?Hegyvidék Sportcsarnokban.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. Kajakos sikerek | ZETApress

Szóljon hozzá!