ZETApress

hírportál

Bármivel Afrikába

Másfél hónap múlva, január 15-én a Hősök teréről indul az ötéves Budapest?Bamako. Győzike helyét Badár Sándor humorista foglalja el. Pityu a Törpe kutat avat Afrikában ? derül ki a rallye közleményéből.

A főváros új vezetése áldását adta rá, hogy a Hősök terén tegye meg az első kanyart a Budapest-Bamako több mint 400 indulója. A mára a világ legnagyobb amatőr ralijaként emlegetett szaharai flúgos futam január 15-én jelmezes rajttal indul útjára Budapestről. ? Örülünk, hogy az új városvezetés támogatja versenyt, és felismeri az ebben rejlő turisztikai és promóciós lehetőségeket ? mondta a futamot alapító Villám Géza.

Az idén 150 járművel, 35 ország 400 indulója várja majd a rajtot. A Budapest?Bamako mottója: Bárki, Bármivel, Bárhogy! Ez az idén sokkal több őrültet vonzott, mint az elmúlt években. Lesz az indulók közt 30 éves Zastava, szín rozsdás kis Polski, fűvel bevetett Trabant, két hullaszállító, egy légpárnás kétéltű jármű, amely a szakaszok egy részét a tengeren teszi majd meg, több mentőautó és norvég kisváros nyugdíjas tűzoltója.

A mentők és a tűzoltók mali falvakban fognak további szolgálatot teljesíteni. ? Aki vicces autóval vagy ajándékba adandó közszolgálati járművel indul, az az idei évtől nevezési díj nélkül vehet részt a Bamakón ? tette hozzá a a legnagyobb jótékonysági futam alapítója, aki saját maga is egy mentőautó fedélzetén teszi meg a táv egy részét. A Charity March nevű magyar jótékonysági szervezett által adományozott mentő Timbuktutól 60 kilométerre végzi majd a futamot.

Idén áprilisban a valóság show-man, Gáspár Győző is leadta a nevezését, de részvétele egyre valószínűtlenebb. Győzike az adminisztratív átvételeken nem jelent meg és a mali és mauritániai vízumát sem kérte meg. Az indulók közt lesz viszont Badár Sándor humorista, aki versenykategóriában száll harcba a dobogó legfelső fokáért. Társa a trabantos boruló-művész, rali- és gyorsasági-bajnok Kőváry Barna lesz, aki már alig várja, hogy végre az afrikai pályákba is belekóstolhasson. Szintén ott lesz a rajtnál a világ legkisebb embereként is ismert Pityu, a Törpe, aki mindössze 65 centiméter magas és az egyfolytában vezetés Guiness rekordját is tartja 38 óra non-stop vezetéssel.

A versenypálya kijelölése nemrégiben ért véget. A 15 napos verseny útvonalának megírása és feltérképezése 24 napot vett igénybe. Az előfutó csapat vezetője, Tempfli László, a tavalyi Budapest?Bamako győztese volt. ? Olyan versenyszakaszokat próbáltunk alkotni, amelyek nemcsak látványosak, de gyorsan és minimális hardverpusztítással teljesíthetők ? mondta a Tempfli László. A tavalyi Budapest?Bamako köves, sziklás marokkói etapjai elég komoly anyagi kárt okoztak a járművekben.

A Budapest?Bamakón nem a gyorsaság, hanem sokkal inkább a navigációs készség és a vezetéstechnika számít. A pályaírást nagyban nehezítette az idén a szenegáli szakasz. A Szenegálból Maliba vezető földutakat annyira benőtte a dzsungel a betonút átadása óta, hogy a szervezők a 14. Nikolo Koba ? Keneiba szakaszt az aszfaltra terelték. ? Feleslegesnek tartottuk beterelni a mezőnyt a dzsungelbe bozótot vágni ? tette hozzá Tempfli László, aki stábjával két napig nyeste a növényzetet majd az éjszakát egy mocsár fogságában töltötte.

Versenykategóriában az idén ismét rajthoz áll a háromszoros bajnok szlovák Ulrich házaspár, valamint a Magyar Kaland-rallye Bajnokság nyertese: Bozsóki Bence és csapata: az Aquincum Racing Malátabár is. A 2009-es és ?10-es futam győztes pilótái az idén pályabíróként vesznek részt a szervezésben.

A tavalyi feszült mauritániai biztonsági helyzet miatt az idén mindössze két és fél napot tölt majd a mezőny a szaharai országban. ? Továbbra is napi szinten figyeljük a mauritán híreket és örömmel nyugtázzuk, hogy az idén nem volt emberrablás, és a helyi karhatalmi erők nemzetközi segítséggel egyre sikeresebben küzdenek az Al-Kaida észak afrikai szárnya ellen ? mondta a futam alapítója. A mauritániai hadsereg, akárcsak az elmúlt években, ismét maximális támogatásáról biztosította a mezőnyt. Az indulókra taktikai harci járművek és katonai repülők is vigyáznak majd az idén. ? A futam és hazánk vendégeinek biztonsága mindennél fontosabb számunkra ? mondta Idoumou Abderhamane, a Mauritániai Turisztikai Szövetség elnöke. A futam egyébként az éves mauritániai turista forgalom 5-8%-át teszi ki.

Szenegálban a verseny elhalad a Rózsaszín-tó partján, amely a múltban minden évben a Dakar Rallye befutó szakasza volt. Innen a Nikolo Koba Nemzeti Park szemtelen majom hordáival és bozótjával szembesülnek majd a csapatok. ? Ötévnyi afrikai autózás után ez lesz az első olyan igazi etap, ahol klasszikus afrikai vadállatokat láthatnak majd az indulók ? mondta Tempfli László.

A Budapest?Bamako jótékonysági munkálatai is megkezdődtek. Az Afrikai Magyar Egyesület és a Kádár Trans közös kamiont indít, amelyre a résztvevők és adományozók már elkezdték ajándékaikat eljuttatni. Körülbelül 4-500 ezer eurónyi ruhára, gyógyszerre, oktatási eszközökre, kisgépekre és szerszámokra számítanak. ? A leghasznosabb adományok azok, amelyekkel dolgozni, értéket teremteni tud a helyi lakosság. Egy régi mechanikus varrógép például egy egész családnak biztosíthat stabil megélhetést Afrikában ? mondta Balogh Sándor, az egyesület elnöke. Az adomány kamionon kívül egy mali számítástechnikai iskola teljes felszerelését hozzák a futam résztvevői.

A tavaly a Douentza és Timbuktu között a Bamakósok által épített és átadott iskolát újabb két tanteremmel bővítik. Január 30-án, vasárnap Pityu a Törpe avatja fel azt a kutat, amelyet a futam szervezői ásattak ki Diemában, Maliban. A Budapest?Bamako január 15-én, szombaton reggel 8-kor rajtol a Műcsarnok mellől és a február 26-i bejelentés értelmében január 31-én, hétfőn fut be nyugat-afrikai Mali fővárosába, Bamakóba.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. Bamakóra készülnek | ZETApress

Szóljon hozzá!