ZETApress

hírportál

Megvan a hatodik!

Csillag, Tünde, Hunyor és Gátőr közel negyven kilométer/órás sebességgel repítette Lázár Zoltán fogatát. A vágtató lovak mögött a 84 kilós Rippel Viktor tartotta bátyját, a 90 kilós Ferencet a Leitert Henrik építette speciális szerkezeten. 68 másodpercig bírták a fiúk, majd Ferenc leugrott a fogatról. Teljesítményükkel hatodik világrekordjukat állították fel tegnap este 8 óra után a Papp László Budapest Sportarénában, melynek beharangozóján szerdán mi is jelen voltunk.

A Rippel fivérek első három világrekordjukat 1984 február 19-én, május 1-jén és augusztus 29-én állították fel. 2005 szeptember 9-én és 2006 október 22-én született meg a negyedik és az ötödik. A tegnapi hatodikra május óta készültek. A kézenállás nem újdonság számukra ? külföldi fellépéseiken folyton ezt teszik ?, de négy lóra és hajtójára bízni az életüket, alapos kihívást jelent.

A fogatépítés is hosszabb időt igényelt. Mint Zoli kérdésemre elmondta a rekordot követő sajtótájékoztatón, már elsőre sikerült kiválasztani a négy lovat, s ráadásul mind a négyet már eleve jó helyre fogták. Ritka dolog ez a négyes fogatok történetében, rendszerint többször kell lovakat cserélni, mire kialakul a végleges csapat.

Az edzések során nem törődtek a fiúk az időkkel, Bán Megyery János viszont végig bekapcsolva tartotta a stoppert. Tegnap is ő mérte az időt, s a rekord hitelesítésére az előző öthöz hasonlóan megint Megyeri Zsuzsanna közjegyzőt kérték fel. A sajtótájékoztatón az is kiderült, hogy edzésen a fiúk bírták két és fél percig is.

S hogy miért volt ennél tegnap jóval kevesebb? Mert a kanyarokban fellépő centrifugális erő hatására Ferenc ujjai a vasak közé szorultak. Nem akarta megállíttatni Zolival a fogatot, mert a hirtelen fékezéskor ráesett volna a hajtóra és kitöri a nyakát. Inkább oldalra leugrott a fogatról, s egy ujjtöréssel megúszta a dolgot. Csak azt nem tudta kérdésemre megmondani, hogy a törés miatt nem bírta tovább a kézenállást, vagy csak a rossz talajfogáskor szenvedte el a balesetet.

A fiúk tíz rekordig szeretnének elmenni, de most csak a közelebbi célokról beszéltek. Már a Karácsonyt sem tölthetik itthon, mert érvényes szerződésük van külföldön. Igaz ebbe Ferenc sérülése némiképp belezavart, de Viktor szerint bátyja pár nap alatt felépül, s dolgozhatnak együtt tovább.

Erdei Zsolt volt a fővédnöke a versenynek. Ő ám igazán tudhatja a ringből, hogy jobb adni, mint kapni! A kilencszeres világbajnok Madár nem árulta el, meddig akar elmenni. Csak az utolsó versenye után jelenti majd be, hogy visszavonul, így a tizedik címvédésének még remélhetőleg tapsolhatunk.

Lázár Zoltán a rekordkísérlet előtt is hajtott egy négyes fogatot a Zwack Kupán, mellyen egy ausztrál és egy holland versenyző mögött harmadik helyezést ért el a 11 tagú mezőnyben. A holland hajtó magyar fogattal szerzett ezüstérmet. Könnyű volt neki, mondhatnák sokan, mert egy mások által felkészített négyest kellett irányítania. Én azért ezt másként gondolom. Chardon akkora tehetség, hogy a két nappal korábban megismert négylábú társakat hibapont nélkül vitte végig 126 másodperces idővel a rendkívül nehéz pályán, a szűk kapuk között.

A Lovas Világkupa ma este 8-kor zárul. A magyar fogathajtók visszavághatnak a tegnapi győzőknek, mert fél 7-kor újabb futamot rendeznek. Érdemes lesz kilátogatni az Arénába, ahol számos érdekes program várja a nagyérdeműt az utolsó napon is!

3 hozzászólás

Visszajelzések

  1. ZETApress » Chardon megint remekelt
  2. ZETApress » Cirkuszparádé augusztusig
  3. Nem jöttek el Katusok | ZETApress

Szóljon hozzá!