ZETApress

hírportál

Szupermaratont választhatunk

A Merkapt Maraton Team SE, a Nagy Sportágválasztó szervezője ?beszállt? a 21. Bécs?Pozsony?Budapest Szupermarathonba. A nevezés határideje október 15-éig meg lett hosszabbítva. Csökkentek a Szupermarathon nevezési díjai. Visszatért a pénzdíjazás.

Megtartva a 20 éves múlttal rendelkező verseny értékeit, érdemeit, messzemenőkig tisztelve a hagyományokat, igyekszünk XXI. századi elvárásoknak megfelelően új színt, lendületet vinni ebbe a kivételes rendezvénybe, mely sokkal több, mint egy futás. Igyekszünk megváltoztatni, ami változtatásra szorul és megtartani azt, amit bűn lenne megváltoztatni és a legfontosabb (!), újra átélhetővé tenni azt az élményt, amelyért oly sokan belevágtak a Szupermarathonba ? mondták el délelőtt a Szlovák intézetbeli sajtótájékoztatójukon.

A Kormány az idei Szupermaraton október 23-ai befutórendezvényeinek társszervezője. 21. alkalommal kerül sor a Bécs?Pozsony?Budapest Szupermaratonra, amely három országon és 44 településen halad majd keresztül október 19-e és 23-a között. Az idei az ötödik olyan verseny, amelybe Szlovákia is bekapcsolódik, s 10-12 országból közel 800 résztvevőre számítanak.

A 320 km össztávú viadal zárónapjához Budakesziről nemzetközi félmaraton is kapcsolódik. A Jászai Mari térről csatlakozó futást szerveznek, amelynek nevezési díja egységesen és képletesen 1956 forint lesz. Az így összegyűlt pénzt a kormány, amely idén először csatlakozott a Szupermaraton szervezéséhez, a vörösiszap-katasztrófa sújtotta települések lakóinak ajánlja fel ? jelentette be Nagy Anna kormányszóvivő a sportesemény szervezőivel tartott sajtótájékoztatón. A Szupermaraton nem a versenyről, hanem az összefogásról szól az idén: politikusok, közéleti személyiségek, gyermekek, kerekes-székesek futhatnak együtt egy nemes cél érdekében.

Az elmúlt évek sikereire alapozva a V4 országok, valamint az EU Duna Stratégiája sportbeli együttműködése keretében Androulla Vassiliou, az Európai Unió biztosa, a három ország külügyminisztere Michael Spindelegger úr, Mikulas Dzurinda úr, Martonyi János úr és további neves osztrák, szlovák és magyar közéleti személyiségek védnökségével 2010. október 19-23. között rendezik meg a 21. Bécs?Pozsony?Budapest Szupermaraton Sport-, Kulturális és Idegenforgalmi fesztivált.

A verseny Ausztriában, Szlovákiában és Magyarországon, Bécsen, Pozsonyon és Budapesten keresztül haladó 320 km-es szakaszának öt napján egyéni és váltó futóversenyben, a kerékpáros túrán és görkorcsolyával 10-12 országból kb. 800 versenyző részvétele várható.

Egyéni versenyben 10 országból kb. 40 futó jelezte részvételét, a magyarokon kívül Szerbiából, Romániából, Ausztriából, Macedóniából, Norvégiából, Lengyelországból, Németországból, Oroszországból és Bulgáriából. Nevezett Elena Sidorenkova orosz futónő, aki egyszer megnyerte a női egyéni versenyt. A magyar férfiversenyzők, a hatszoros győztes Bogár Jánossal az élen veszik fel a versenyt a nemzetközi mezőnnyel. A csapatversenyben osztrák, szlovák, német, román és szerb váltók hívják versenyre a magyar atlétákat. Jelentős létszámban indulnak osztrák, szlovák és magyar katona, rendőrségi, és tűzoltó csapatok.

Évek óta rendszeres résztvevők, és idén is indulnak a kajak-kenu sport kiválóságai, Horváth Csaba (olimpiai bajnok kenus), Kozmann György (olimpiai bronzérmes kenus), Vajda Attila (olimpiai bajnok kenus), Csabai Edvin (tizenhétszeres világbajnok maratoni kenus) és Belicza Béla (világbajnok kenus).

A kerékpáros túrán továbbra is részt vesznek a tandemes látássérült sportolók, illetve jelentkezett két indiai család is, akik szeretnék kerékpáron végig kísérni a Szupermaratont. A Szupermaraton október 23-ai befutója kapcsolódik az 1956-os magyar forradalom és szabadságharcra emlékező nemzeti ünnepünk rendezvényeihez: Budakesziről Nemzetközi Félmaraton, illetve a Jászai Mari térről neves közéleti személyiségek, sportolók, művészek részvételével iskolás fiatalok futása csatlakozik a Szupermaraton mezőnyéhez.

A rendezvényhez 2008 óta Kolonics Emlékfutam is kapcsolódik, ennek keretében a 21 kilométeres félmaratoni távot a ?szupermaratonos kenus különítmény? mellett, Storcz Botond, Kammerer Zoltán, Marosi Ádám, Vereckei Ákos is teljesíti. Az emlékfutáshoz a 21 kilométeres táv elején, de akár a 3 kilométeres végső befutó szakaszon is lehet csatlakozni.

Az elmúlt évi sikeres kezdeményezését folytatva továbbra is megszervezésre kerül a magyar megyei elnökök váltója, akik a megyehatárok között kerékpáron kísérik a rendezvényt, és a településeken csatlakoznak hozzájuk a helyi polgármesterek. A rendezvény jó lehetőséget biztosít a vezetők és a lakosság közötti közvetlen kapcsolatok erősítésére és a Szupermaraton népszerűsítésének fokozására.

A rendezvény immár három fővárost köt össze, két országhatáron, két osztrák tartományon, két szlovák és három magyarországi megyén, Ausztriában 18, Szlovákiában 9, Magyarországon 17 településen halad keresztül. A Szupermaratont ebben az évben is a nemzetek közötti ? a három ország, valamint a résztvevő nemzetek sportolói közötti ? barátság jegyében rendezzük meg, bizonyítva ezzel is a sport nemzeteket összekötő erejét.

Annak, hogy a 21. Bécs?Pozsony?Budapest Szupermaraton sajtótájékoztatójának a Szlovák Intézet ad otthont és az esemény házigazdája Peter Weiss úr, a Szlovák Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövete, különös jelentőséggel bír, mely mutatja, hogy Szlovákia magánénak érzi, fontosnak tartja ezt a rendezvényt. Sajnos bejutásunkat nagyon megnehezítette a Szlovák Intézet egyik alkalmazottja. Az önjelölt ?rendész-nő? a lépcsőfordulóban állta útját az érkezőknek. Mai és 2000. márciusi sajtóelhárító tevékenységéről később részletesen beszámolunk.

Az országok közötti harmonikus viszony talán így jöhet létre legkönnyebben: emberi kapcsolatokkal, sportteljesítménnyel, közös célokkal. Kontinensünk számos országából érkező versenyzők révén a rendezvény európai eseménnyé vált, és szimbolikusan egy határok nélküli Európát jelképez.

A Bécs?Pozsony?Budapest Szupermaraton a maga nemében egyedülálló Európai Uniós rendezvény, mely jó lehetőséget biztosít a sport és a gazdaság összekapcsolására, a sport révén a nemzetek közötti kapcsolatok erősítésére. Az Európai Bizottság Ausztriai és Szlovákiai Képviselete is indít csapatot a Szupermaratonon.

A verseny az évek során a rajttól a célig egyre bővülő ?sportfesztivállá? alakult, és jó propagandája a médiumokon keresztül országosan is az egészséges életmódnak, a sportnak, az atlétikának. A rendezvényt a rajttól a célig osztrák, szlovák és magyar idegenforgalmi és kulturális programok is kísérik.

Ezt ne hagyd ki! Még jelentkezhetsz vagy szervezhetsz csapatot! ? Ha nyerni akarsz valamit, fuss 100 métert. Ha tapasztalni akarsz valamit, fuss egy maratont ? mondta Emil Zatopek (1922-2000). Lépd át a határokat? Vegyél részt a 21. Bécs?Pozsony?Budapest Szupermaratonon! A verseny időpontja: október 19-23. Indulj egyéniben vagy csapatban! Nevezés és díjazás nemek és korosztályok szerint. Győzd le saját határaidat!

Kategóriák

Egyéni ? A teljes táv (320 km) 5 nap alatt azoknak, akik nem most kezdték. Csapat ? 4+1 fős csapatokban, egymást segítve, egymásért küzdve. Nemzetközi félmaraton (21 km) ? A Szupermaraton befutó szakaszán, a legváltozatosabb budapesti utcai futóversenyen teheted próbára magad. Minimaraton (3 km) ? A verseny utolsó szakaszán olimpiai és világbajnokainkkal csatlakozhatsz a mezőnyhöz, de a Kolonics György emlékfutás résztvevője is lehetsz.

A Merkapt Kft. támogatásának köszönhetően a Szupermarathon nevezési díja 20%-al csökkent! Az abszolút győztesek pénzdíjazása részben visszatért, a többi kategóriában tárgynyereményeket kapnak a nyertesek! Bővebb információk idekattintva olvashatók.

2 hozzászólás

Visszajelzések

  1. Kísért a múlt | ZETApress
  2. Elmarad a szupermaraton | ZETApress

Szóljon hozzá!