ZETApress

hírportál

Bliccelt a bíró

A legjobb halott címmel jelent meg portré Virág Kiss Ferenc nyugdíjas színészről a minap a Magyar Hírlapban Kiss László tollából. Megtudjuk belőle, hogy az egykori ígéretes futballistát egy szerencsétlen köpés miatt egy évre száműzték a pályáról. Kíváncsi voltam, mi történt, ezért nyomába eredtem az információnak. Ferencet sem kellett sokáig keresnem, mert gyakorló újságírókként mindketten állandó vendégei vagyunk a fogadásoknak és sajtótájékoztatóknak.

Egyik ellenfelemmel együtt vonultunk le a pályáról a meccs végén még ifistaként, s köptem egyet. A bíró mellettem jött, s véletlenül eltaláltam. Azt hitte, szándékos volt, így menten kiállított. Mivel a köpés akkor is, és most is az ütéssel megegyező, súlyos vétségnek számított, a Zsolt István vezette fegyelmi bizottság egy évre eltiltott ? mesélte Ferenc.

Később a Nemzeti Színházban együtt dolgozott Zsolttal. A neves FIFA-bíró ügyelő volt, Ferenc pedig ugyanott színészkedett. A pályán sosem tett ilyet, ott mindig tiszta eszközökkel küzdött. Korábban is találkoztak, s egyik emlékezetes esete a letiltást követő időszakára esett. Egy villamossal utaztak a Kőbányai úton, s az akkor még meglévő Ganz-MÁVAG pálya közelében szállt fel egy ellenőr.

Virág Kiss épp Zsolt István mellett állt, s a bíró zavartan feszengett. ? Nincs egy jegye véletlenül? ? súgta oda a futballistának. ? Zsolt Úr! Maga híres FIFA-bíró létére jegy nélkül utazik? Hogy képzel ilyesmit? Szégyellje magát! ? ordította Ferenc. Mindenki odafordult, a bliccelő Zsolt pedig megszégyenülten állt. Az ellenőr is odajött, s jól meg is büntette.

Ferenc a következő megállóban leszállt. Neki sem volt jegye, de vele az ellenőr már nem is foglalkozott. Boldog volt, hogy kisemberként bosszút állhatott a hatalmaskodón. Később a színpadon is mindig elesetteket, kisembereket alakított. Olyanokat, akiknek mindannyian drukkolunk, akikkel mi is szívesen azonosulunk.

2 hozzászólás

Visszajelzések

  1. Samsung-futás a Lánggal | ZETApress
  2. Mammut a Rózsában | ZETApress

Szóljon hozzá!