ZETApress

hírportál

Becsapott a villám

A tegnapi villámrajtot követően holnap a hetedik kockából indul Talma. A Spanyol Nagydíj második napján már nagyjából megteltek a lelátók, a napsütéses időben Jerezben gyűltek össze a motorozás szerelmesei ? tudatta a Faster Management.

Május elseje a MotoGP-ben munkanap, így az ünnepen is gőzerővel dolgoztak a csapatok. Délelőtt újabb szabadedzésen próbálgathatták a beállításokat a versenyzők, Talmácsi Gábor is tesztelt néhány újítást a tréning során. A magyar versenyző a tizennegyedik helyen zárta a gyakorlást, melyen a futómű beállításait változtatták a legtöbbet a mérnökök. Talma két edzés között is azon agyalt, hogy hol lehetnek még ?elveszett? tizedek a pályán.

Az időmérőn már a holnapi rajthelyezésekért csatáztak a versenyzők. A kvalifikáció elején a keményebb gumival próbálkozott Talmácsi Gábor, ami nem hozta a várt időeredményt. A puhább összetételűvel jobban teljesített a Fimmco Speed Up magyarja, ideje a szűk élmezőnyhöz tartozott.

Az edzés végén negyvenkét versenyző harcolt egymással és az idővel, Talmát többször feltartották, és csak kevesen tudtak ekkor már javítani. Talmácsi a hetedik idővel fejezte be az időmérőt, a hihetetlenül szoros mezőnyben, ahol húszan vannak egy másodpercen belül. A csapat olasz versenyzője, Andrea Iannone a huszonkilencedik helyről indul holnap.

A jerezi Bwin Spanyol Nagydíj időmérő edzésén: 1. Shoya TOMIZAWA 1?44.372, 2. Julian SIMON 1?44.374, 3. Toni ELIAS 1?44.424, 4. Yuki TAKAHASHI 1?44.463, 5. Thomas LUTHI 1?44.573? 7. TALMÁCSI Gábor 1?44.661? 29. Andrea IANNONE 1?45.704.

Az időeredményem javult tegnaphoz képest, ez örömteli, de szerettem volna előrébb végezni. Egy jó rajttal ott lehet lenni az élbollyal, ami akár tízfős is lehet. Nagyon egyben van a mezőny, nehéz verseny lesz holnap. Fontos lesz a versenyritmus, és a megfelelő gumiválasztás ? mondta Talmácsi Gábor.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. Talma 9. lett Jerezben | ZETApress

Szóljon hozzá!