ZETApress

hírportál

Jogok az előzetesben

Bírósági ítéletre várva – 51

Előrehozott büntetés címmel jelentette meg könyvét 1997. végén az Alkotmány- és Jogpolitikai Intézet és a Magyar Helsinki Bizottság a rendőrségi fogdákat és a büntetés végrehajtás előzetes házait felölelő vizsgálatáról. Akkor még nem volt maximálva az előzetesben eltöltött idő, s talán a jelentésnek is köszönhető, hogy néhány év óta a felnőttek csak három évet, a fiatalkorúak legfeljebb kettőt tölthetnek a rács mögött elsőfokú ítélet nélkül.

Még 1996. november 30-a előtt – tehát az akkor leváltott rendőri csúcsvezetés idején –, látogatták meg a főváros és kilenc megye 95 objektumát. A Fogdamegfigyelő Program keretében háromfős csoportokban 216 látogatást végeztek. Hat büntetés-végrehajtási intézetben jártak, 53 rendőrségi fogdát láttak. Vizsgálódásaik során 32 olyan rendőrségi létesítményt is megismertek, amelyek csak előállító helyiséggel rendelkeztek, illetve hat közülük még azzal sem. Így igazán nem csoda, ha a kihallgatásra várók sokszor az ügyfélforgalom szeme láttára voltak a folyosón a radiátorokhoz, vagy a padokhoz bilincselve.

Kőszeg Ferenc, a Helsinki Bizottság elnöke elmondta, hogy az általuk vizsgált fogdák zömének állapota minősíthetetlen, emberi tartózkodásra alkalmatlan. A kiskunfélegyházi például egy középkori börtönhöz hasonlatos. A zárkák négy négyzetméteresnél kisebbek, s nem csak a vizesblokk, de a szellőztetési lehetőség is hiányzik. Ott sem járnak jobban a fogva tartottak, ahol ez utóbbi megoldható, mert a napi sétát, a napi kötelezően előírt friss levegőn tartózkodást több helyen a nyitott ablakú zárkában körbejárva kell végrehajtaniuk a fogságban lévőknek. Máshol hajnalban, a napi munkaidő megkezdése előtt mehettek csak le a rendőrség udvarára.

A bizottság ajánlása szerint a 72 órán túli fogva tartást már minden esetben börtönben kéne végrehajtani. Ilyenkor már amúgy is előzetes letartóztatásba kell helyezni a gyanúsítottat, s ehhez már néhány éve bírósági végzés kell. A gond csak az, hogy ennél rövidebb időre – nyolc órára, melyet 12-re is meg lehet hosszabbítani – bárkit előállíthat az intézkedő rendőr a kerületi kapitányságra. Nem kell hozzá más, mint az, hogy gyanúsnak látsszon, vagy az, hogy ne tudja személyazonosságát hitelt érdemlően igazolni.

Akadt olyan eset a vizsgálat időpontjában, amikor valakit annak az épületnek a pizzériájából vittek be, ahol épp lakott, ahol mindenki ismerte, mégis előállították. Felesége lehozta, majd a kapitányságra is utána vitte személyi igazolványát, mégis négy órán át benntartották. Bilincsben történő előállítása során kéz és fejsérüléseket szenvedett. S mivel a szemetet is sokan melegítőben, vagy más zsebnélküli ruhában visszük le a kukába, a személyi igazolvány hiánya miatt hasonló eset bármelyikünkkel előfordulhat, ha „belevaló gyerekek” kezdik meg az utcán az intézkedést velünk szemben.

A vizsgálat megállapította, hogy az ügyvéd sem volt jelen az őrizetbe vett személyek kihallgatásának kezdetén. Ilyenkor születtek azután a kicsikart vallomások, no meg a megtorló, vagy emlékezetfelfrissítő arculcsapások. Ezért is szorgalmazza a bizottság ajánlásában a közvédői intézmény felállítását. Azzal is egyetértenek – s ez már a februárban-márciusban parlamenti elfogadásra váró büntetőeljárási törvénytervezetben szerepelt –, hogy vezessék be az óvadékot, s minél kevesebb időt kelljen a bírósági ítéletre váróknak előzetes letartóztatásban tölteniük. Ezzel a fogdák zsúfoltsága is csökkenne.

A bizottság nem a fogva tartók munkakörülményeire volt elsősorban kíváncsi, de a teljes kép kialakításához ennek megismerése is indokolt volt, ha csak érintőlegesen is. Az őrök sok helyen panaszkodtak a rossz munkakörülményekre, étkezésük megoldatlanságára, a fürdő, a fertőtlenítő és a kézmosó hiányára. Sok helyen még öltözőszekrényük sincs, ezért otthonról munkavégzéshez használatos gyakorlóruhájukban kell eljönniük.

Monoron nem kapták meg a 12 órás szolgálatban járó egyórás pihenőidőt, a Tolnai Lajos utcában viszont egy 12 órás szolgálat alatt sem nem tévézhetnek, sem nem olvashatnak. Ebből is adódik talán – bár semmiképp sem mentség –, hogy több fogdában is elpanaszolták az őrizetesek, hogy az unatkozó, ideges, olykor ittas rendőrök rendszeresen zaklatták őket éjszaka.

A könyv utószavában Bánfi Ferenc rendőr-dandártábornok, az ORFK akkor kinevezett közbiztonsági főigazgatója megköszönte a bizottság tényfeltáró vizsgálatát. 1996-ban – a könyv adatgyűjtésének idején – ő még Nógrád megye főkapitánya volt. Náluk csak hat alkalommal fordult meg a háromfős csoport a Salgótarjáni Városi Rendőrkapitányságon, míg korábbi munkahelyét – Hajdú-Bihar megyét – nagy ívben elkerülték, írtuk meg 1997. elején. Az óvadék intézményét azóta már bevezették, s az előzetes letartóztatást is csak a bv-intézetben lehet tölteni.

Szóljon hozzá!