ZETApress

Bírósági történetek ? 39

Középkorú férfit hallgat ki a bíróság. Bűne súlyos: embert ölt. A tanúk, az ismerősök is nagyon csodálkoznak. Erről a csendes emberről nem tételezték volna fel. Példás családapának tartották, s otthon sem hallatszott veszekedés. Mégis megölte a feleségét. Nehezen formálja a szavakat. Nem kenyere a beszéd. Sok bátorítás kell a bírótól, hogy összeálljon a cselekmény, így is inkább tőmondatokban felel. Otthon is sok-sok évig hallgatásra volt kényszerítve.

12 éve esküdtek meg. Szerelmi házasság volt. Együtt jártak mindenhová, kéz a kézben. Rövidesen ? de nem ?idő előtt? ? megszületett kislányuk, Anikó. Az apa nagyon büszke volt rá, vitte mindenfelé. Az anya ? Rózsa asszony ? ezt egyre rosszabb szemmel nézte. ? Mégiscsak az anyjához tartozik a leánygyermek ? mondogatta ?, mi jogon akarja egy férfi fürdetni, és tisztába tenni, még ha az édesapja is?

Rövidesen Rózsa újra terhes lett. Rudolf remélte, hogy most fiúk születik, de az asszony másként határozott. Férje kérésére, majd határozott tilalma ellenére elvetette a magzatot. A jog erre lehetőséget adott számára. Az abortuszbizottság áldását adta a dologra. A férjet, az apát ott sosem kérdezik meg.

Rudolfban valami megszakadt. Úgy érezte, nem volt joga a feleségének egyedül dönteni egy emberi életről. Az apa véleményét is tiszteletben kellett volna tartani. Felesége megígérte, hogy a következőt megtartja. A férfi akkor még bízott. Nagy elánnal vetette bele magát a házaséletbe.

Tízéves indulat tört ki a férjből

Sehogy sem értette, miért nem tudja Rózsát újra anyává tenni? Egyszer aztán több doboz megkezdett fogamzásgátló tablettát talált véletlenül felesége holmija közt, meg frissen felírt recepteket is. Felelősségre vonta, majd első mérgében jól felpofozta asszonyát. A nő összecsődítette a házat. A gangon ordibálta, hogy meg akarta ölni az ura. Még látleletet is vetetett, mert a kihívott rendőrök (!) ezt tanácsolták neki. Igaz, az orvos csak egy piros arcot látott, ez a dühtől is lehetett.

Utána többé nem engedte magához az urát. Egy lakásban laktak, egy asztalnál ettek, csak épp ágyuk nem volt közös. Az elején még a férfi próbált közeledni, de minduntalan durva elutasításban volt része. Utána már ő sem kívánta. Ha már úgysem lehet Anikónak kistestvére, feleslegesnek tartotta az ágyjeleneteket. S ő a testi kapcsolaton kívül lelkire is vágyott volna.

Anikó szépen cseperedett. Szerette az apját, de Rózsa folyamatosan ellene nevelte. Egyre többet szidta férjét a gyerek előtt és a férfi szó nélkül tűrt. Sokszor forrt benne az indulat, de nem akart alkalmat adni az asszonynak egy újabb folyosói cirkuszra. Karácsony előtt aztán betelt a pohár.

Ketten voltak otthon. Az asszony egy mini otthonkában kellette magát. Rudolf ? mivel azért ő mégis férfi ? közeledni próbált. ? Kellenék, mi? ? nevetett rajta Rózsa, s jókora fityiszt mutatott. ? Csak arra voltam kíváncsi, nem vagy-e impotens? ? röhögött. A férfit elfogta az indulat. Hatalmasat ütött, az asszonynak eltörött a nyakcsigolyája. Nem is tudta hirtelen, mit tett. Sokáig ült mozdulatlanul, mire felfogta a dolog lényegét. Azonnal feladta magát a rendőrségen.

A vád először szexuális indíttatású emberölés volt, de ez talán az ügyész sem gondolta komolyan. Az ütés, a nyakcsigolyatörés tíz év elfojtott indulatainak előtörése volt. Talán, ha alkalmanként odacsap néha az asszonynak, nem fajulnak idáig a dolgok. Számára már annyira közömbös volt Rózsa, hogy a kezét sem emelte fel. A rendőri feljelentéssel tíz éve az asszony csak azt érte el, hogy férje befelé forduló, magában őrlődő ember lett. Olyan, aki el sem meri mondani gondját, problémáját.

Rövid tartamú szabadságvesztést kapott. Megfellebbezte, de csak azért, hogy a másodfokú tárgyalásig szabadlábra helyezzék. Mivel bűnismétléstől nem kellett tartani ? halott feleségét újra nem ölheti meg ?, a bíró kiengedte. Kislányáról akart gondoskodni, de az csak a gyilkost látta benne: hőn szeretett édesanyja gyilkosát. Kovács ezt nem bírta elviselni. Még aznap este önkezével vetett véget életének.

Az ellene nevelt kislány közömbösen fogadta a hírt. Talán még örült is neki. Nem tudta, hogy szüleivel együtt otthonát is elvesztette. A tanácsi lakásbérlet jogát szülei halála után ugyanis nem örökli. A nevelőotthonból ? ahová most rokonok híján került ? 18 évesen az utcára fog kijönni. Az értékes bútorokat sem őrzi meg neki senki. Sajnos, erre a mama sem számított, amikor tíz éven át a férjével a viszonyt egyre jobban elmérgesítette.