Elaludtak az öregek
Bírósági történetek ? 34
Az alábbi történet puszta kitaláció. Ha valaki mégis magára ismerne ? amit nem hiszek! ?, az csak a véletlen műve lehet. Valamikor az ?átkosban? új család költözött az egyik nevesincs rabgazdaságba. A férfi korábban egy fegyház őre volt, az asszony a közeli kocsmában felszolgáló. Őrök és szabadult rabok egyaránt tartoztak a vendégkörhöz. A férfi áthelyezésében ez is közre játszott. Új kollégáik ezt nem tudták a családról, s ők sem beszéltek a múltról.
Egy kétemeletes ház középső szintjére költöztek. A szállítókocsiról szebbnél szebb bútorokat vittek fel. A telep lakói irigykedve nézték, milyen jól mehet nekik. Mindenki kereste a barátságukat. Hiába, a pénz már akkor is nagyúr volt!
A felső szinten szegényebb család lakott. A mama otthon volt gyesen a két kisgyerekkel. Bútoraik is silányabbak voltak, így a becsületük is kevesebb volt, mint a gazdag szomszédnak. A két asszony mégis hamar összebarátkozott. Az egyszerűség kedvéért a gazdag legyen Lujza, míg a gyesen lévő Mária. Lujza sem dolgozott, férje tartotta el. Neki már nagy lányai voltak, akik nem is költöztek le a telepre. Csak néha jöttek el látogatóba.
Sokat beszélgettek, s egyszer Lujza többet ivott a kelleténél. Gyere velünk, összehozlak idős férfiakkal! ? mondta Máriának ?. A lányaimmal rendszeresen ismerkedünk velük. Azok már csak simogatni tudnak. Megbecsülnek, és jól megfizetnek, s még az uradat sem kell megcsalnod. Örülni is fog az így szerzett pénznek! ? győzködte a gyesen lévő asszonyt, de az csak nem állt kötélnek.
A börtönorvos írta fel a nyugtatókat
Később az orvosi rendelőben is összetalálkoztak. Mária gyes betegségét kezeltette, míg Lujza erős nyugtatókat íratott. Ezek nélkül nem tudok aludni ? mondta a börtönorvosnak, aki gondolkodás nélkül írta fel a narkotikumokat.
Az orvos nagyon pontos adminisztrációt vezetett. A raboknak csak hetente egyszer rendelt, s erre már előző este fel kellett iratkozni. Enélkül a haldoklót sem fogadta, csak a következő héten. Tanuljon rendet a zsivány! Egy elitélt írnok eltörte a szemüvegét, de nem írt fel újat a munkájához. Egy belső rendeletre hivatkozott, mely szerint a szabadságvesztés utolsó évében már nem lehet felírni gyógyászati segédeszközt senkinek. A középkorú férfi az utolsó hónapjait ezért a tehenészetben töltötte, mert a marhákat felismerte szemüveg nélkül is.
Kézi gyógyszertárából a börtönparancsnoknak is pénzért adta a Kalmopyrint. Igaz, a titkárnőtől kérette el a pénzt az ápolóval. Annál gyávább volt, hogy a parancsnoknak szóljon. Büszkén mesélte, hogy egy korábbi főnökét elvitette elvonóra. Igaz, az említett börtönparancsnok akkor már elítéltként ült valahol, így a doktor úrnak már nem kellett nagy bátorság ahhoz, hogy rosszakat mondjon róla.
Amikor szabadságra ment, az őt helyettesítő sorhonvéd-orvost bélyegző nélkül hagyta. Csak néhány lebélyegzett receptet hagyott nála, hátha kitart két hétig. A hozzád fordulóknak jó szót adj, ez a legfontosabb! ? igazította el helyettesét, s még a kézi gyógyszertárat is elzárta előle. Azt akarta, hadd érezze mindenki, hogy ő milyen pótolhatatlan! S ez a ?remek ember? írta fel számolatlanul Lujzának a narkotikumot!
Az asszony sajnos későn bánta meg a dolgot
Lujza később nagyon inni kezdett. Látszott rajta, hogy fél valamitől. A lakása elé, a folyosóra és az ablakokra tükröket szereltetett. Mindig figyelte, ki jár arra. Az egyik öreg nem ébredt fel ? mondta Máriának, de már meg is bánta, hogy kiszaladt a száján. A fiatalasszony semmit sem értett. Eszébe sem jutott, hogy beismerő vallomásnak volt fültanúja.
Legközelebb Lujza férje is vadul nézett Máriára. Magának is eljárhat a szája, maga is bajt hozhat ránk! ? mondta Lipót vérben forgószemekkel, s Mária még mindig nem sejtette, miről van szó valójában. Férjének sem említette Lujza korábbi ajánlatát, mert nem akart neki felesleges izgalmakat okozni. Mihály úgyis eléggé féltékeny természet, nem kell lovat adni alája!
Mihály és neje egyre rosszabbul érezte magát a tanyán. A gyerekeiket városban akarták felnevelni, így rövidesen odébb álltak. Mihály a felmondásába azt is beírta, hogy Lipóték ellopták a kacsáit, dézsmálják a tojásait. Lett is ezért nemulass! Még örülhetett is, hogy a személyzeti vezető nem jelentette fel hivatalos személy rágalmazásáért. Hogy jön ahhoz egy polgári alkalmazott, hogy ilyet állítson egy testületi tagról?!
Néhány év telt el, s ismerős neveket és arcokat pillantottak meg az egyik hetilapban. Lujzát és két lányát ábrázolták. Gyilkossággal vádolták őket. Módszerük az volt, hogy szexuális ajánlatot tettek idős embereknek, felmentek a lakásukra, majd a magukkal vitt erős altatókkal elkábították és kirabolták őket. Az egyik öreg dupla adagot kapott, s örökre elszenderült. A tárgyaláson beismerték bűnösségüket. Mindannyian súlyos börtönbüntetést kaptak.
Mária most értette meg Lujza akkori félelmét, s férjének is csak most mert beszélni róla. Most talált magyarázatot a csodás bútorokra is. A rablott pénzből könnyű volt szépen berendezkedni. Igaz, az újságok nem írtak a smasszer férjről, a rabgazdaságról, s az sem derült ki a tudósításokból, hogy a méreg beszerzésében ? igaz akaratlanul ? de a börtönorvos is segédkezett.
