Meggyőző érvek a megállóban
Nem vittek a bíróságra ? 21
Alig két napja számoltunk be arról, hogy a ?90-es évek elején egy utas elvert egy másikat egy budai járaton, máris levelet kaptunk. Egy olvasónk számolt be arról, hogy néhány éve őt meg egy pesti villamosmegállóból nem engedték tovább. Persze ő sem volt angyal, mert előzőleg jegy nélkül utazott.
Az Őrs vezér téren szálltam fel ? kezdődik a beszámoló ? de sem jegyem, sem bérletem nem volt. Inkább leszállok a járműről, mondtam a később felszálló ellenőrnek, s a következő megállóban meg is tettem. Meglepetésemre a hölgy is leszállt velem.
Csak akkor engedem el, ha fizet, vagy átadja iratait, mondta, de én nem akartam igazolni magam. Hívjunk rendőrt, mondtam, mert tudtam, hogy az ellenőr nem hatósági személy, így nincs is joga igazoltatni. Abban is bíztam, hogy a rendőr amúgy sem terem minden utcasarkon, s azt is sejtettem, hogy erőszakkal nem tarthat vissza az ellenőr.
Ha gondolja, hívhatok, mondta a hölgy, s a mobiltelefonja után nyúlt. A rendőrök gyorsan ideérnek, folytatta, de ez sokba fog kerülni. A rendőrök felszámolják majd a kiszállási költséget, ami nyolcezer forint lesz. Ennél a pótdíj jóval kevesebb, s azt amúgy is meg kell fizetnie.
Sajnos hatott a meggyőzés, s mivel volt nálam pénz, inkább fizettem. Az összegre már nem emlékszem, a számlát is rég eldobtam. A hölgy tehát nem saját zsebre dolgozott, bár később hallottam, hogy a befolyt összeg tíz százaléka az övé. Azt is megtudtam, hogy a rendőrök nem számoltak volna fel kiszállási díjat, hiszen erre jogalapjuk sem volt. Az ellenőr csak blöffölt, amit bevettem. A következő hónaptól mindig megveszem a bérletet, így most már nyugodtan utazhatok.
Most már nyugodtan jöhet az ellenőr
Azóta már megtudtam, hogy nem csak félrevezetett, de jogtalanul is pótdíjazott az ellenőr. Mivel önként szálltam le, nem volt joga pótdíjat felszámolni. Ezt csak akkor tehette volna meg, ha maradok a villamoson. Azzal, hogy saját magamat zártam ki az utazásból, megszűnt a jogviszonyom a közlekedési vállalattal, így a hölgy sem intézkedhetett volna tovább. Nyugodtan elsétálhattam volna, s ha megfog, ha elém áll, feljelenthettem volna személyi szabadság korlátozásáért. Persze ez a veszély állandó bérlettulajdonosként többé már nem fenyeget. Másoknak is ezt ajánlom! ? folytatta olvasónk.
Drága a bérlet, mondják sokan, s igazuk van. Szerencsére rájöttem, hogyan tehetem olcsóbbá. Háromszor harmincnapos bérletet veszek, mely kilencven nap helyett százig érvényes három bérlet áráért. Ha háromszor veszek ilyet, kilenc havi bérlet áráért háromszáz napig ? tíz hónapig ? utazhatok. Másik előnye, hogy nem kell minden hónap elején sorba állnom, hanem elővételben is megvehetem három hónaponként. Az is mellette szól, hogy akkor sem kell ráfizetnem, ha az érvényességi időn belül áremelés lesz!