ZETApress

Bíróságra kerülhetnek az elkövetők ? 19

A Moszkva téri végállomáson csak kevesen szállnak fel a késő esti 56-os villamosra. A filmgyár környékén már csak hárman ülnek az utolsó kocsiban: egy idős néni, egy középkorú férfi és szemtanúnk. A középkorú hölgy már nagymama, de még dolgozik. Munkából siet hazafelé a ?90-es évek derekán. A Pandúr főmunkatársaként vele beszélgettem akkoriban.

Az egyik megállóban négyfős társaság száll fel. Rosszarcúak, mosdatlanok. Szájukból dől a trágárság és a szájszag. Hangadójuk egy hosszú bottal hadonászik. Mindjárt ki is tör két villanykörtét. A nők döbbenten nézik, nem így a középkorú férfi. Másra használhatnátok az erőtöket ? szól rájuk ?, miért nem mentek inkább dolgozni? ? Mi közöd hozzá, Hapsikám? ? lép hozzá a botos duhaj, s már ad is a búrájára. Bottal ütheti a fejét. Társai is vérszemet kapnak, megindul az egyoldalú verés. Ököllel ütik a szerencsétlent, lábát, testét rugdossák. Dől a vér, de ez még fokozottabb agresszivitást vált ki az emberszabású állatokban. Nem ismernek irgalmat. A következő megállóban megfogják áldozatukat és kihajítják a villamosból. Nem szállnak utána szerencsére, s nem folytatják a néptelen erdőszélen az ütlegelést.

A villamos tovább indul. Vezetője láthatta a tükörben az alacsonyan szálló utast, mégsem segít. Jogilag a megálló is a BKV-hez tartozik, így ez talán kötelessége is lenne. A KRESZ is kimondja, hogy mindenki a tőle elvárható segítségnyújtásra köteles, s ez bizony koránt sem a struccpolitika. Ő mégsem tesz semmit. Nem akar belekeveredni. A kidobott férfi aktatáskája ? s benne talán iratai ? az ülésen marad. A támadókat ez nem érdekli, nekik most az idős néni a fontosabb. Közrefogják, s ordenáré módon szexuális ajánlatokkal zaklatják. Az egyik duhaj már a sliccét is kigombolja. Hallott valamit a ?mély torokról”, ezt szeremé most kipróbálni. A néni sír, eltakarja arcát. Még védekezni sem lenne ereje.

A Vadaskerti útnál a fiúk abbahagyják kisded játékaikat, s leszállnak. Szemtanúnk a nénit vigasztalja, aki keservesen sír. Nem gondolta, hogy idős korára ezt kellett megélnie. Csak annak örül, hogy ?szűzen” megúszta. A következő megállóban szemtanúnk átszáll az első kocsiba, s a villamosvezető segítségét kéri. Javasolja, hívjanak rendőrt. A társaság nem lehet messze, el lehetne őket fogni. A ledobott utason is jó lenne segíteni, nehogy későn jöjjenek a mentők! ? kéri.

Nem akarok belekeveredni ? hárítja el a kérést a villamosvezető. ? A sértett kötött bele a garázdákba, megérdemelte sorsát! Én minden este erre járok, a villamos rendszerint üres, nem akarom, hogy holnap engem üssenek le. Dehogy szólok én bárkinek is!

A tanú mégis megpróbált segíteni

Hősnőnk ledöbben ennyi közömbösség láttán, de hirtelen eszébe jut az ülésen hagyott táska. Ide ne hozza! ? förmed rá a villamosvezető ?, mert csak gondom lesz vele. Le kell adnom a végállomáson, jegyzőkönyvet kell írnom a talált tárgyról. Nemsokára letelik a munkaidőm, nem akarok emiatt túlórázni! Tanúnk nem hagyja magát lebeszélni, a következő megállóban hátra megy. Nagyon kell sietnie, nehogy lemaradjon. Alig tud felugrani. Visszajönni a táskával már csak a következő megállóban tud. A vezető dühösen veszi át tőle, amikor a hűvösvölgyi megállóba megérkeznek.

A derék BKV-s nem is gondol arra, hogy annak a szerencsétlennek szüksége lehet az irataira, pénzére, őt csak a néhány perces pluszmunka zavarja, amit a jegyzőkönyv kitöltése okoz. Talán eszébe sem jut, hogy visszafelé meg kéne nézni a megállóban fekvő sérültet, hátha még lehet rajta segíteni, őt most csak az érdekli, hogyan lehetne nem belekeveredni a dologba.

Szemtanúnk többet nem tehet. Vidékre utazik tovább, el akarja érni az utolsó járatot. Segélykérő telefon sincs a közelben, így sem mentőt hívni, sem a rendőröket értesíteni nem tudja. Csak remélni meri, hogy a szerencsétlen ember nem hal meg a sötét, kihalt villamosmegállóban, s támadói is előbb-utóbb hűvösre kerülnek. Igaz, ehhez az kéne, hogy a villamosvezető is segítse a munkát, s ne menjen el közömbösen az ilyen események mellett. Akkor várhatja csak el ő is joggal, hogy legközelebb mások neki segítsenek. Elvégre őt is le lehet ütni, amikor szolgálata leteltekor ő is utasként megy haza egy másik járaton!

Intézkedett a BKV

Írásunk megjelenésének másnapján csöngött a pécsi szerkesztőségben a telefon. A BKV illetékese hívott. Mint elmondta, nagyon felháborították őket az általunk leírtak. Az ügy teljes körű kivizsgálását ígérte. Szüksége lenne ehhez informátorunk nevére és címére, de a középkorú hölgy a személyi adatainak kiadásához nem járult hozzá. Ezt tiszteletben kell tartanunk.

Azóta is arra jár haza Nagykovácsiba, de most már a biztonságosabbnak vélt 56-os autóbuszon utazik Hűvösvölgyig. Nem értem, mitől fél, hisz neki is érdeke lenne a támadók mielőbbi elfogása, mielőtt még másokat is inzultálnak. A BKV erre is gondolt, mikor az ügy kivizsgálására vállalkozott. Szükségük lett volna ehhez a pontos dátumra is, de tanúnk csak egy elmúlt őszi éjszakára emlékezett. Korábbi beszélgetésünk idején még idén tavaszt mondott, így elég nehéz lesz a vizsgálódás.

Nem szeretné azt sem, ha a 40 év körüli vezetőnőnek baja esne, mert úgy érzi, hogy kiszolgáltatott helyzetben volt a garázdákkal szemben. Amíg ilyen nálunk a tanúvédelem, meg is tudom őt érteni. Az ügyben állást foglalni nem a mi feladatunk. A BKV viszont oktatás tárgyává teszi a közeljövőben a hasonló helyzetekben elvárható viselkedésmódot. Nem a felelősségre vonás szándéka vezérli őket ebben az ügyben sem, hanem a hasonló esetek elkerülésének vágya.

Azt szeretnék, ha nyugodtan utazhatnánk járművükön, s a támadást szenvedettek védelemben részesülnének. Igaz, ezt nehezen remélhetjük mindaddig, míg az ellenőrök is gyakori inzultusnak vannak kitéve, magukat sem tudják megvédeni. Nem állíthatunk minden járműre rendőrt, de azt elvárhatjuk, hogy legalább a megtörtént eseteket jelentsék a járművezetők! A struccpolitika nem szerencsés viselkedésmód a tömegközlekedési járműveken!