Dadogott az álriporter
Bírósági történetek ? 17
Egy rendőrségi sajtótájékoztatón álújságírót leplezett le a BRFK szóvivője a ?90-es évek elején. Kevesen tudják, hogy emberünk a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságán is tiszteletét tette akkoriban. Ott is rádióriporternek adta ki magát. Csak az volt furcsa, hogy dadogott. Igaz nem mindig, csak ha beszélt.
A BV sajtóreferense egy pártállami viccre emlékezett. A korabeli viccben a dadogós jelölt arról panaszkodik, hogy azért nem vették fel a Rádióhoz, mert nem párttag. Mostanra alaposan megváltoztak (?) az idők, de a dadogás ma sem jó ajánlólevél. Ezért volt rögtön gyanús, amikor V. Attila bebocsátást kért. Az országos parancsnokkal szeretett volna interjút készíteni. A Táskarádió szerkesztőjére ? Neumann Gáborra ? hivatkozott, de személyi igazolványán kívül egyéb irat nem volt nála. Márpedig a Rádióhoz csak ezzel nehéz lenne besétálni. A börtönbe meg pláne nem!
A büntetés-végrehajtás őrnagya nem hajtotta el azonnal. Előbb beszéltette kicsit, aztán néhány nap türelmi időt kért a válaszra. Közben megtudta, hogy a riporter a Markó utcai börtönben is kért bebocsátást. Igaz, ott már nem interjút akart készíteni, hanem adótanácsot adni a raboknak, s a szabad munkavállalóknak. (Különösen a raboknak jött volna ez jól. Amilyen a belső munkanélküliség ? s előzetesben nem is kötelezhetők munkára ?, nem is tudnának sokan bármit is bevallani, ha csak a lopásból származó bevételt nem számítják jövedelemnek.) Ez a hirtelen jött munkakörváltás nem vallhat becsületes emberre, gondolta az őrnagy, s megnézte a belső nyilvántartásukat. Azt, amiben az elítéltek szerepelnek sok-sok évre visszamenőleg. S nem is kellett messzire mennie. Az adószakértő egy éve szabadult Sopronkőhidáról.
A következő találkozásnál már az őrnagy blöffölt. Felhívtam Neumann Gábort, de nem ismeri magát, mondta, pedig esze ágában sem volt telefonálni. Emberünk dühös lett: kirúgatom Neumannt a rádió elnökével, Gombár Csaba a barátom! – ordította, pedig akkor már rég Csúcs László alelnök gyakorolta az elnöki jogkört. Sértődötten elrohant. Ez a buli nem jött össze. Mondanom sem kell, a Markó kapuján is kívül rekedt. Legalábbis egy rövid időre.
Néhány nap múlva Neumann Gábor hívta más ügyből a börtönt. Mint kiderült, tényleg ismerte V. Attilát, nemrég volt interjúalanya. Névjegyet is adott neki akkor, s ezzel élt vissza a feltűnési vágyban szenvedő fiatalember. Korábban tényleg újságírónak készült gondolatban, s most akarta megvalósítani álmait. Nem tudta, hogy ehhez tanulni is illene, s a büntetlenség is alapkövetelmény. Az adószakértői tevékenységről azóta sem mondott le. Ha a börtönbe nem engedték akkor be, elintézte, hogy most már direkt marasztalják. Mint adóellenőr, többeket megkárosított, így őrizetbe vétel, előzetes letartóztatás mellett folyt ellene az eljárás. Elérte, amit akart. Adhat tippeket odabenn a fogva tartottaknak.
Tanácsokra rászorult volna több kinti vállalkozó is. Mindössze egy vendéglőtulajdonos tudta, hogy az adóellenőr csak feljelentést tehet, de a helyszínen nem bírságolhat. Igaz, Attila is csak azt bírságolta meg, aki elkövetett valamilyen szabálytalanságot. Azok viszont fizettek rendesen! Akkor bukott le, amikor engedte a kezdeti százezret harmincezerre lealkudni. Ez már sok volt a gyanútlan vétkeseknek is. A bíróság jóindulatából így pár évre rácsukhatták a börtönajtót.
