ZETApress

Elbeszélés egy mentős életében ? 28

Tegnapi írásunkban egy hetvenes évekbeli vidéki gyilkosságról számoltam be. Akkoriban sokat beszélgettem Katikával, az ottani kórház csinos ápolónőjével. Akkor is forró nyár volt, és ő az 1956-os forró nyár tragédiájára emlékezett.

Édesapjának, Ferencnek régi vágya teljesült. A kétgyermekes családapát felvették a kisváros fűtőházába. Addig sem volt akárki: művezetőként dolgozott egy nagy helybeli gyárban. Ezt a munkát cserélte fel a vasutas egyenruhára, a főmozdony-vezetői állásra. A ruha mellé szolgálati lakás is dukált. Egy szép kertes családi ház a kolónián. Régi ház ugyan, de nekik egy palota. Kislányai ? Katika és Ágika ? innen jártak iskolába.

Rövidesen a szomszédba is új család költözött. Az új szomszéd ? a kocsirendező ? büszke, de irigy ember volt. Különösen Ferenc rendezett családi élete bosszantotta. Ő kevésbé haladt a ranglétrán, pénze is kevesebb volt, de szerette volna rázni a rongyot. Azt felejtette el csupán, hogy ehhez dolgozni is kellene. Semmit sem adnak ingyen. Többször össze is szólalkoztak emiatt, de sosem a főmozdonyvezető kezdte a vitát. Ferencet az ismerősök figyelmeztették arra, hogy szomszédja hirtelen haragú és bosszúálló ember.

1956-ot írtunk. Nyár volt, nyugodt éjszaka közeledett. Ferenc megmosakodott, átöltözött, s készült az éjszakai szolgálatra. A gurítóra volt beosztva, csakúgy, mint haragosa, a pökhendi szomszéd. Elköszönt feleségétől, megpuszilta kislányait, majd elindult otthonról. Reggel sietek haza ? mondta még az ajtóból.

Másnap a gyerekek hiába várták. Álmukból jajveszékelésre ébredtek. Az állomásról koporsóban szállították el az édesapát ? hallották a szófoszlányokat. Úgy beszélték, hogy éjfélkor történt a tragédia, de Ferencet csak hajnali négykor találták meg, szörnyű zúzott fejsebbel a vágányok között. Addig senki sem kereste, addig senkinek sem tűnt fel távolléte. S haragosa, a nagyhangú szomszéd is éppen akkor és éppen ott dolgozott.

Gyilkosság, vagy véletlen baleset?

A boncoláskor felvetődött az erőszakos halál gondolata, de sem gyilkos szerszám, sem indíték nem volt. Az ügyet öngyilkosságként lezárták. Még szerencse, hogy a szolgálati lakást nem kellett elhagyniuk. Az özvegy hosszú időre kórházba került ? idegei mondták fel a szolgálatot ? a kislányok középiskolai továbbtanulási álmai pedig anyagiak hiányában szertefoszlottak. Fájdalmában a család azon is gondolkodott, ki volt az az ismeretlen, aki a temetés után egy nagy csokor piros rózsát küldött a sírra. Lehet, hogy a gyilkos akarta elaltatni lelkiismeret furdalását? Katika erről is beszélt azon a hetvenes évekbeli forró nyáron.

Negyven év telt el az esemény, húsz év a beszélgetés óta, amikor a kilencvenes évek derekán a ferencvárosi polgárőrökkel vagonfosztogató vasutasokat figyeltünk a rendező pályaudvaron. Ne menj a sínek közelébe, mert könnyen otthagyod a fogad! ? figyelmeztettek társaim. Van egy gyilkos módszer, melyet mások állítólag alkalmaztak már valahol. Amikor észrevették, hogy a rendész szimatol utánuk, egy deszkát szorítottak az egyik gurításra váró vagon ajtajába úgy, hogy oldalt legalább két méterre kiálljon. Amikor a rendész a sínek mellé ért, a vagont leengedték a gurítón. A sötétben, a fejmagasságban lévő deszka nem látszott, így a rendész nem is tudott félreugrani. A tragédia után az egyik bűntárs a gyilkos eszközt rögtön kivette a vagonajtóból, s a többi deszka közé tette. Szerencsére a fejseb önmagáért beszélt, a gyilkos eszköz is előkerült. Kiderült az aljasság, és a tettesek is rács mögé kerültek.

Szavaik hallatán egyből Katikára gondoltam. Lehet, hogy 1956. nyarán édesapját, Ferencet is hasonlóképp ölték meg a gurítón? Ma már nehéz lenne megállapítani. Ha így is történt volna, gyilkosának nincs miért aggódni. Régen letelt az elévülési idő.