ZETApress

Esetek a mentősök történetéből – 27

Sokáig beszédtéma volt a ’70-es évek derekán a vidéki megyeszékhelyen egy rejtélyes haláleset. Mindenki tett hozzá valamit, mindenki mindent jobban tudott. Az emberek elbeszélését én is hallottam, a mentősökkel is elbeszélgettem. Az alábbiakban novellaszerűen, költött nevekkel igyekeztem feldolgozni a hallottakat.

N. Elek kissé kapatosan érkezett haza vasárnapi meccsről. Győzött a csapata, s most barátaival meg kellett ünnepelnie. Nem szokott inni, ezért ez egy kissé a fejébe szállt. Felesége aggódón várta. Most ment el az orvos – mondta -, a kisebb gyerek belázasodott. Sürgősen kell a gyógyszer!

Elek már indult is a recepttel. Közel van a gyógyszertár, örült, hogy az úton kijózanodik. Sajnos az ajtót zárva találta. Az ügyeletes patika több kilométerre volt. Meggyorsította lépteit. A beteg gyerek nem várhat!

A városka mentőállomásán az esti krimit nézték a bajtársak. Mindkét kocsi otthon volt. Csak pár perc volt a filmből, amikor izgatott férfi rohan be az utcáról.

– K. felől jövet mintegy két kilométernyire innét áthajtottam valamin, még kinn a sötét országúton. Nem tudom, kutya volt-e, vagy ember? Lehet, hogy egy darab fa. Annyira megijedtem, hogy megállni sem mertem. Kérem, jöjjenek velem, nézzük meg együtt, mi történt! Talán segíthetünk a szerencsétlenen! – kérlelte a mentősöket.

– Menjen vissza, jóember – utasította a szolgálatvezető -, és nézze meg, mi történt! Habókra nem küldhetem ki a mentőautót. Ha tényleg ember van ott, jöjjön vissza és szóljon!

A riadt autós visszament, de semmit sem talált a helyszínen. Kiszállt, de a reflektor fényénél sem embert, sem állatot nem talált. Megkönnyebbülten jött vissza a mentőállomásra.

– No ugye megmondtam! – örvendezett a mentők rányitója, de boldogságát telefoncsörgés zavarta meg. Jöjjenek gyorsan a K-i autóbuszmegállóba – mondta a bejelentő -, mert a megyeszékhelyről kifelé jövő busz egy sérültet szedett fel az országúton! Eszméletlen és csúnyán össze van törve. Kitették a megállóban, mert nekik a menetrend szerint tovább kellett menniük.

A mentő most már rögvest indult, s pár perccel később a szomszéd faluban megkezdhette a szakápoló a sérült ellátását. Az iratokból kiviláglott, hogy N. Elek s-i lakost találták meg eszméletlen állapotban. Száguldottak vele a traumatológiára, s egyúttal a rendőrséget is értesítették. A nyomozás azonnal beindult. Sajnos a súlyos fejsérülése miatt nem tért vissza a kómából. Pár nap múlva az intenzív osztályon a szíve megszűnt dobogni. A hozzátartozóknak kiadott ruhája zsebében ott lapult a fiának vett drága gyógyszer.

A feleség sem ért semmit

– Nem értem, mit keresett a férjem a kihalt országúton? – mondta a feleség még a baleset estéjén a szomorú hírt vivő nyomozónak. – Sosem szokott elcsavarogni, meg a gyógyszerrel is sietett volna haza. Rokonunk sincs arrafelé. Elek nagyon jó férj és apa, csak a családjának él.

A boncolás furcsa tényeket állapított meg. A fejen jókora ütés volt, az agyállomány jócskán megsérült. A teljes gyógyulás nem következhetett volna be. Életben maradása esetén is teljes rokkantság, testi, szellemi leépülés, maradandó károsodás jutott volna osztályrészül. A halál neki megváltás volt. A mentőket riasztó személyautós viszont a fekvő ember lábán ment keresztül. Halálos sérülést ez nem okozhatott, csak fokozta a fejsérülés hatását. A nyomozók azt sem értették, mit keresett az áldozat az északi országúton, mert a lakása a patika és az elütési hely között volt. Miért nem tette ki otthon a gyógyszert? Lehet, hogy elcsalta valaki?

Hónapok teltek el az esemény óta. A kisváros már meg is feledkezett a balesetről. A mentős szolgálatvezetőt sem marasztalták el, mert a szabályzat szerint járt el. Z. százados, az ügy nyomozója, is egész más ügyön dolgozott. Egy presszóban gyűjtött anyagot. A szomszéd asztalnál épp taxis barátjának, V-nek a beszélgetésére figyelt.

– Nemrég egy jól öltözött urat vittem haza – mondta a volánforgató -, s csak otthon derült ki, hogy nincs egy vasa sem. Hiába írtam fel az adatait, azóta sem tudott fizetni. Nekem a vállalatnál el kellett számolnom a fuvardíjjal, így most futhatok a pénzem után.

– Velem is előfordult egyszer ilyesmi – szólt kollégája -, de másodszorra már nem hagytam becsapni magam. Tavasszal is volt egy ipse, aki csak a ház előtt szólt, hogy nem tud fizetni. Fel akart menni, mert az övét állítólag elköltötte, de én nem engedtem. Volt némi piaszaga, de az én kontómra senki se igyon! Kivittem az országútra, elvertem és otthagytam. Ja, és még jól fejbe is rúgtam néhányszor a fémbetétes bakancsommal. Az ilyennek az kell! Beszélt valami beteg gyermekről is, akinek gyógyszert vett a pénzén, de nem hittem neki. Volt egy patika ott, ahol felszedtem, biztos azért találta ki az egészet. Most aztán gondolkodhat, érdemes volt-e hazudni?

– Sajnos az az ember meghalt – lépett hozzá a százados. – Őrizetbe veszem halált okozó súlyos testi sértésért! – bilincselte meg, de valójában nem tudott örülni a sikernek. Úgy érezte, hogy ennek az embernek a halálát nemcsak a taxis okozta egyedül.