ZETApress

hírportál

Találkoztunk visszavonult legendákkal

Giuseppe „Beppe” Gabbiani az Antica Osteria Al Cavaliere Nero étteremben, Podenzanóban, Olaszországban adott exkluzív interjút Horváth Dávidnak. Fotóink Kasznár Gyula felvételei. Beppe az olaszországi Piacenzában született 1957. január 2-án. Az egyik legismertebb olasz autóversenyző, 1978 és 1982 között részt vett az európai Formula-2-es bajnokság több versenyén.

Ez időszak alatt több dobogós helyezést is szerzett, valamint két alkalommal (1979-ben és 1982-ben) is az ötödik helyen zárt az összetett értékelésben. 1978-ban és 1981-ben a Formula–1-es világbajnokság futamain is szerepelt, a Surtees és az Osella csapatokban. Az 1978-as szezonban az amerikai és a kanadai nagydíjakon indult. Az 1981-es szezon mind a tizenöt versenyén részt vett, de nem tudta magát az összes futamra kvalifikálni.

Pályafutása során öt alkalommal állt rajthoz a Le Mans-i 24 órás versenyen. Érdekes életútja során az is kiderült, hogy a McLaren tulajdonosának a húga, Katarina Ojjeh volt a második felesége, számos Ferrarija is volt az autógyűjteményében, valamint, hogy jelenleg nagyvállalkozóként dolgozik, Szardínián és Brazíliában is vannak ültetvényei, ahol oliva bogyó és egyéb mezőgazdasági termékek előállításával foglalkozik.

Francois Mazet francia Formula–1-es pilóta, aki Párizsban, 1943. február 24-én született. A La Citronneraie nevű birtokán fogadott minket, Mentonban, Franciaországban, ahol citromtermesztéssel és vendéglátással is foglalkozik. 1969-ben megnyerte a francia Formula–3-as bajnokságot. 1971-ben egy futamon vett részt a Formula–1-es világbajnokságon (Marc). Mazet hazája nagydíján volt jelen. Végül a győztes Jackie Stewart mögött a tizenharmadik helyen ért célba. Tagja a Monaco-i Autó-Motorsport Szövetség vezetőségének.

Thierry Boutsen Brüsszelben, 1957. július 13-án született, az egyik legsikeresebb belga autóversenyző, aki különböző csapatok (Arrows, Benetton, Williams, Ligier, Jordan) pilótájaként tíz évig versenyzett a Formula–1-ben. 1983-tól 1986-ig az Arrows pilótája volt, legjobb eredményét, egy második helyezést az 1985-ös San Marino-i Nagydíjon érte el. 1987-ben a Benettonhoz igazolt. Egy évre rá ötször is harmadik lett, így összetettben a negyedik helyet érte el. 1989-ben már a Williams színeiben két győzelmet aratott, mindkétszer esőben. Bár 1990-ben Ayrton Senna támadásait visszaverte és újabb futamot tudott nyerni, a Williams nem újította meg vele a szerződést. 1991-ben és 1992-ben a Ligier-nél, 1993-ban a Jordan-nél versenyzett.

A csendes belga három győzelmet aratott, de mind közül az egyik legszebbet nálunk. Az eredmények pusztán azt mutatják, hogy Boutsen pole-ból indulva nyert, de győzelme értékét jelentősen felemeli, hogy a futam záró szakaszában igencsak meg kellett izzadnia sikeréért, lévén a korábban hibázó Ayrton Senna folyamatosan ott lihegett a nyakában, végül kevesebb, mint három tizeddel múlta felül a McLaren bajnokát. Visszavonulása után autó-motorsport csapatokat alapított és övé a Boutsen Aviation Monacoban, ahol minket is fogadott. Ez a cég a globális repülési piac egyik legnagyobb játékosa, repülőgépeket ad el és vásárol, valamint ad bérbe és bérel. Szinte az összes Formula–1-es pilóta magángépét is ez a cég vette.

Theodore „Teddy” Pilette 1942. július 26-án, Brüsszelben született. Több Formula–1-es futamon vett részt, 1974-ben Bernie Ecclestone Brabham csapatában is versenyzett. Ő a világ legrégebbi autóversenyző generációjának 3. generációs leszármazottja, a nagyapja Théodore Pilette és az apja, André Pilette is professzionális autóversenyző volt. Gokartversenyekkel kezdte el a karrierjét, majd Angliába ment a Jim Russel Autósiskolába. John Frankenheimer Grand Prix filmjében, majd később a Le Mans című filmben is szerepelt (itt Steve McQueen partnere volt). 1967-ben a belga VDS csapatban versenyzett, nyert a European Formula 5000 bajnokságon egy Chevron B24 autóval, majd 1975-ben a legendás Lola T400 autóval is.

Versenyzett az USA-ban a Formula 5000 kategóriában és háromszor is elindult a legendás Indy 500-as versenyen egyaránt. Szerepelt az amerikai CART világbajnokságon is a Watkins Glen International versenyen 1981-ben. 1978-ban megnyerte a Spa-i 24 órás viadalt egy Ford Capri versenyautóval. 1992-ben megalapította a Pilette Speed Tradition Formula Ford csapatot. 1994-ben saját maga építette meg a Formula–3-as autót, a Pilette F.3-at. 2013-ben a Grand Prix Drivers Club alelnökének választották. Lengyel feleségével Bangkokban él, időnként Franciaországban is eltölt egy rövid időt.

Bertrand Gachot Luxembourgban, 1962. december 23-án született. Ő egy francia–belga autóversenyző, aki a Formula–1-ben az Onyx, Rial, Coloni, Jordan, Larrousse és a Pacific csapatok színeiben versenyzett. Az 1980-as évek közepén Mark Blundell-lel, Damon Hill-lel és Johnny Herberttel versenyzett együtt a brit Forma Ford bajnokságban. 1987-ben Herbert mögött második lett a brit Formula-3-as bajnokságban. Azután megfordul néhány Formula 3000-es versenyen, majd 1989-ben következett a Formula–1. Ezután a Moneytron Onyx csapatához igazolt. Az 1990-es idényében a Subaru-motorral felszerelt Colonival ment. 1991-ben a Jordan csapathoz igazolt és Kanadában ötödik lett.

1992-ben a Larrousse-szal tért vissza, 1994-ben a Pacific csapat színeiben versenyzett, mint a csapat egyik részvényese. 1995-ben a Pacific kifutott a pénzből, de az utolsó futamon, Ausztráliában még sikerült megszereznie a nyolcadik helyet. Az 1991-es Le Mans-i 24 órás autóverseny győztese. Legnagyobb sikerének azt tartja, hogy a Monaco-i Formula–1-es futamon 5. lett egy olyan futamon, ahol óriási nevek, rengeteg világbajnok is indult. Jelenleg Dubai-ban él és a Hype Energy energiaital cég tulajdonosa, amely a Force India Formula–1-es istálló főszponzora. Fia is autóversenyző.

Bruno Giacomelli 1952. szeptember 10-én született, Poncarale városában, Olaszországban. Brescia városában adott exkluzív interjút nekünk. Ő egy olasz autóversenyző, az 1978-as európai Formula–2-es bajnokság győztese. 1976-ban tűnt fel a Formula-3-ban, Nagy-Britanniában, amikor minden tőle telhetőt megtett annak érdekében, hogy megelőzze Rupert Keegant. A March bízott benne, így 1977-ben már Robin Herd Formula-2-es csapatának tagja volt, miközben az olasz nagydíjon a Formula-1-ben is bemutatkozott, itt a McLaren, az Alfa Romeo, a Toleman és a Life csapatok tagja is volt. 1978-ban egy rövid ideig még a McLarennél maradt, majd az Alfához szerződött. 1982. végéig hű maradt csapatához, de eredményei nem tükrözték gyorsaságát, sok megbízhatósági problémájuk volt. Ezután egy évig a Toleman pilótája volt, majd hat év kihagyás következett. Ezalatt sportkocsiversenyeken és Indycar versenyeken indult.

1990-ben Life-karosszériával visszatért a Formula–1-be. Legnagyobb sikerének a Las Vegas-i 3. helyezését, valamint a Watkins Glen-i pole pozícióját tartja. Van egy 2. helyezése is Ausztráliából, de ez a futam akkor nem volt a hivatalos Forma 1-es világbajnokság futamai között, ott egyébként Alan Jones világbajnok nyert. Voltak még 4. és 5., helyezései is. Ő versenyzett a leghosszabb ideig az Alfa Romeo márkának, akkoriban az Alfa Romeo állami cég volt és sok megbízhatósági problémával küszködtek. Indult az Indy Car világbajnokságban is, ahol rooky test-en is részt vett, de az Indy 500 versenyen végül nem indulhatott el, azonban a legendás Emerson Fittipaldi csapattársa volt. Miami-ban is versenyezett, az autóját Adrian Newey tervezte. Később Le Mans-ban és Japánban is versenyezett. Részt vesz időnként autós eseményeken, mint pl. idén a Minardi Days, de nem szereti a gentleman versenyeket, mert azokat veszélyesnek tartja.

Thomas Kenrick Ken Kavanagh az ausztráliai Melbourne-ben 1923. december 12-én született, ő a legidősebb élő Formula–1-es pilóta. Ő Bergamo városában fogadta magazinunkat és egykori fényképeken mutatta be karrierje állomásait. Motorversenyzőként is nagyon sikeres volt. Ő volt az első ausztrál versenyző, aki motor Grand Prix versenyen tudott győzedelmeskedni, méghozzá 1952-ben, amikor is megnyerte a 350 cm2-es Ulster Grand Prix motorversenyt. 1956-ben a Junior TT motorversenyt is megnyert, ami a Man szigeti legendás és hírhedt TT versenyek egyike. 38 motor Grand Prix versenyen indult és összesen 5 győzelmet, valamint 24 dobogós helyezést is szerzett. 1958-ban több Formula–1-es Grands Prix versenyen is indult a saját Maserati 250F versenyautójával, először Monacoban, majd a Belga Grand Prix-n.

Szóljon hozzá!