ZETApress

hírportál

Bekeményít a Hungexpo

A HUNGEXPO Budapesti Vásárközpont új lovas témájú kiállítására kerül sor október 17-től 19-ig EQUIFEST ? A Ló Ünnepe címmel, amelynek keretében ? Magyarországon először ? a francia nemzeti lovas iskola, a Cadre Noire de Saumur csillagai mutatkoznak be! A 18-19-i gálaműsor egyben alkalom lesz a Vásárközpont 22 milliárd forintos beruházással elkészült új létesítményeinek ünnepélyes átadására is. Eseményeikről és eredményeikről jövő kedden délelőtt 11-kor sajtótájékoztatót tartanak a 25-ös épületben, melyhez előzetes regisztrációt kérnek ? tudtuk meg sajtófőnöküktől. A meghívott újságírók között a gálaműsorra szóló jegyeket is kisorsolnak.

Az újjáépített Hungexpon a belépéshez kevés a sajtóigazolvány. A sajtófőnök emellett három hónapnál nem régibb szerkesztőségi megbízólevelet is kér. Ilyet a miniszterelnök rendezvényein is kérnek a biztonságiak, de csak az újságírói igazolvánnyal nem rendelkező ?kollégáktól?. Minket ott is a sajtóigazolványunk és sokunkat emellett a parlamenti sajtóbelépőnk is igazol.

Megértem, ha ki akarják szűrni a potyaleső zabagépeket, de ehhez ennél hatékonyabb módszert ajánlok, s ezt velük is közöltem. Osszanak ki egy-egy A4-es papírlapot a sajtótájékoztató elején a kétes elemeknek, és kérjék meg őket, hogy a tájékoztató végéig írják meg legalább harmincsoros tudósításukat! Úgy elmenekülnek majd, mint ördög a tömjénfüsttől, mert nemhogy egy flekket, de egy épkézláb bekezdést sem tudnak megírni. Akik mégis elvállalják, azokat ültessék szét, nehogy összedolgozzanak!

Ha ez megtörténik, s a napilapos kollégák segítségével kellő publicitást is kap, talán mások is követik példájukat, s az oda nem illő emberek eltűnnek a sajtótájékoztatók környékéről. Már a MÚOSZ honlapján is ajánlottam ezt a módszert, de többen megróttak, hogy miért irigylem tőlük az ingyen ebédet. (Tényleg, miért is? Még mindig jobb, mintha kukázniuk kellene a mindennapi kenyerükért!)

Magam is többször felemeltem szavam a jelenség ellen. Több tudósításunkban is megjelent portálunkon, hogy többen csak enni járnak a tájékoztatókra, sokan épp ezért csak a végére érnek oda, s akkor is a jegyzetelés helyett pakolnak. A hasuk mellett a zsebüket is megtömik. Kedden is szívesen megírnám, ha a szervezők megfogadnák ötletemet, és a sajtótájékoztatón kiosztanák a papírlapokat a szerintük ? és természetesen sokunk szerint ? oda nem illő embereknek!

Fémlopás, vagy műtárgy-rongálás?

Péntek reggeltől ma estig 23 ezer négylábú részvételével nemzetközi kutyakiállítás zajlik a Hungexpon és a szomszédos Kincsem Parkban. A résztvevők odabenn parkolhatnak, míg a látogatóknak a kerítésen kívül kell hagyniuk autóikat. A parkolóhelyek hamar elfogynak, s akadt, aki igyekezett tegnap pár tucattal megnövelni számukat.

Fél 11-kor az Albertirsai úton a Kerepesi út felől haladtam a Vásárközpont felé. A járdára festett kerékpárutat zöld fémoszlopok zárták el az autósok elől. Egy munkaruhás úr a szemerkélő esőben egy vésővel esett neki az egyiknek. ? Így kell fényes nappal fémet lopni ? mondtam a közelben álló biztonsági őrnek. ? Á, ő hozzánk tartozik ? felelte, majd bizonytalanul hozzátette: legalábbis remélem!

Hazafelé menet már két oszlop is hiányzott, s a felszabadított területen egy-két tucat kocsi várakozott. Nem tudom, érdemes volt-e emiatt kivágni az oszlopokat, s vajon a kiállítás bezárásakor visszaállítják-e az eredeti állapotot? Több helyen láttam már lelakatolt, de szükség esetén eltávolítható térelzáró oszlopot. Talán itt is így kéne visszaállítani a két levágottat. Feltéve, ha megvannak még, s nem egy élelmes fémtolvaj dolgozott!

2 hozzászólás

Visszajelzések

  1. ZETApress » Megvan a hetedik
  2. ZETApress » Beszélgetés zártkörben

Szóljon hozzá!