ZETApress

hírportál

Összművészeti Fesztivál Gyulán

Elek Tibor ügyvezetőÖt új bemutató szerepel a Gyulai Várszínház 56. évadában, amely június 26-a szerda és augusztus 13-a kedd között hét héten keresztül szinte minden nap művészeti programokkal várja a közönséget ? mondta Elek Tibor, a gyulai Nonprofit Kft. ügyvezetője délután a Nagymező utcai Mozsár Kávézó emeletén.

Az öt új bemutató között szerepel a Psyché; a Vízkereszt, de amúgy mindegy; a Vidám Shakespeare; Darvasi László: Karády zárkája című zenés monodrámája; valamint Az öreg halász és a tenger is Árkosi Árpád rendezésében. Az összművészeti programkínálat részeként június 25-26-án Weöres Sándor Napok és irodalmi konferencia, július 8-a és 14-e között Nemzetközi Shakespeare Fesztivál, valamint augusztus 1-eje és 7-e között Erdélyi Hét is lesz, melynek minden napján más-más erdélyi magyar színház mutatkozik be ? hangsúlyozta Elek Tibor a sajtótájékoztatón.

A látványos történelmi drámák és kortárs prózai színház mellett opera, musical, táncjáték, bábszínház, dzsessz, blues, irodalmi, népzenei és komolyzenei produkciók is színesítik a Gyulai Várszínház nyári műsorát. A 15. alkalommal megrendezett Nemzetközi Shakespeare Fesztiválon idén csak komédiák szerepelnek; a magyar mellett francia, orosz, iráni, grúz és olasz színházak előadásait is láthatja a közönség ? mondta el az ügyvezető.

A Shakespeare-fesztiválon mutatja be a Sztalker Csoport és a Várszínház közösen a Vízkereszt, de amúgy mindegy című darabot ifjabb Vidnyánszky Attila rendezésében. A híres komédiát Vecsei H. Miklós újrafordította.

A zenés programok között Miklósa Erika a Modern Art Orchestrával áll színpadra, látható lesz a Tószínpadon a Somnakaj című gypsy musical, fellép a Dresch Quartett, a Kerekes Band, Ferenczy György és az első pesti rackák, Rákász Gergely pedig Bach és Vivaldi műveiből orgonahangversenyt ad a gyulai református templomban. A Gyulai Várszínház 56. nyári évadát Schnöller Szabina operaénekes opera- és operettgálája zárja, amelyen a francia romantika világa, Puccini és Verdi Itáliája, valamint Lehár Ferenc és Kálmán Imre magyar virtusa elevenedik meg Nyári Gyula zongoraművész és Foskolos Péter hegedűművész közreműködésével ? sorolta Elek Tibor a programokat.

Szóljon hozzá!