ZETApress

hírportál

Trianon rockopera az M5 tévén

Az Esztrád Színház idén nyáron, június 22-én és 23-án, a budapesti Hősök terén nagy sikerrel mutatta be a Trianon című rockoperát. Az ősbemutatót a két előadáson összesen 18 ezer ember szűnni nem akaró tapssal köszöntötte. Élményünkről idekattintva olvashatunk.

A mű zenéjét Koltay Gergely, a folk-rock műfaj megteremtője, a Kormorán együttes alapítója és vezetője szerezte, aki egyben a dalszövegek túlnyomó többségét is írta. A mű szövegkönyvét, amelyben versek, prózarészletek, dokumentumok is elhangzanak, a produkció rendezője, Koltay Gábor állította össze. A zenés történelmi játékban olyan neves énekesek és színészek láthatók, mint Varga Miklós, Vadkerti Imre, Kalapács József, Rudán Joe, Palcsó Tamás, Makrai Pál, Fehér Nóra, Benkő Péter, Ruttkay Laura, Sipos Imre, Laklóth Aladár, Varga Klári.

A produkcióban, amelynek koreográfusa Doktor László, a makói Forgatós Táncegyüttes vezetője volt, több száz táncos, hagyományőrző, lovas és artista működött közre. A nagy sikerű előadás a századfordulótól napjainkig idézi meg a történelmet, kiváltképp az 1920-as trianoni békediktátum és az azt követő revíziós időszak, majd a kényszerű alkalmazkodás körülményeit. Ahogy Koltay Gábor rendező fogalmazott: a velünk élő trianoni érzések, gondolatok összefoglalója a darab, hiszen az I. világháború utáni események alapvetően meghatározták Európa történelmét!

Az előadásokat 12 kamerával rögzítették, s ősszel elkészült a produkcióról forgatott film, amelyet műsorváltozást követően december 1-jén szombaton 21:05 perckor sugároz az M5 televíziós csatorna. Ugyanaznap déli 12-kor látható az Így készült a Trianon rockopera című 52 perces werkfilm, amely a rockopera készítésének körülményeit mutatja be, exkluzív színészinterjúkkal és a közönség által soha nem látott színpad mögötti felvételekkel.

Karácsonyra jelenik meg a Trianon rockopera háromlemezes exkluzív albuma, amely a teljes zeneanyagot, a Hősök terei előadás felvételét, valamint a werkfilmet tartalmazza. Több mint száz oldalas emlékfüzet is kerül a dobozba, amely teljes körű áttekintést nyújt a próbák és az előadások hangulatáról, valamint a közönség reakcióiról. Az Esztrád Színház ? a közönségigénynek eleget téve ? már tervezi a jövő évi, július, augusztusi több mint tíz előadásból álló országos turnét, valamint a Trianon és a két évvel ezelőtt bemutatott Itt élned, halnod kell! című előadások határon túli bemutatását is ? tudtuk meg Jánosi Katalintól.

Szóljon hozzá!