ZETApress

hírportál

Tízéves a Centrál Színház!

Szeptember 16-án vasárnap Centrál-nap a Révai utcában és színes programok a színházban. 10 éves szülinap méltó megünneplésére aznap 15:30-tól a Révay utca három helyszínén zajlanak majd a színes programok ? tudtuk meg Tamás Dorkától.

A közönség találkozhat kedvenc színészeivel, bekukkanthat a kulisszák mögé, többek között lesz Bereczki Zoltán és Harmadik figyelmeztetés színészzenekar koncert, kiállítás, valamint interaktív improvizációs játék is. A Centrál Színház ? melynek társulatához idén szerződött Nagy-Kálózy Eszter és Sztarenki Dóra ? négy új bemutatóval várja ebben az évadban a nézőket.

Szeptember 16-án, vasárnap 15:30-kor a Révay utcában felállított színpadon az Ájlávjú színészei nyitják a Centrál Színház szülinapi buliját, majd 16:30-tól Bereczki Zoltán ad koncertet. 18 órától a nagy-sikerű Hét boszorka című zenés darabot eleveníti fel Horgas Eszterrel és zenekarával Ágoston Katalin, Básti Juli, Botos Éva, Falusi Mariann és Gats Éva, majd 20 órakor a Harmadik figyelmeztetés elnevezésű színészzenekar koncertezik, melynek tagjai Gémes Antos, Fillár István, Cserna Antal, Wagner-Puskás Péter, László Zsolt és Pethő Gergő.

Eközben a Nagyszínpadon 16 órától Liptai Claudia beszélget Básti Julival, Nagy-Kálózy Eszterrel, Rada Bálinttal, Rudolf Péterrel és Szikszai Rémusszal, majd 17:15-től Pokorny Liával, Bereczki Zoltánnal, Puskás Tamással, és Schmied Zoltánnal. Végül 19 órakor a Sok hűhó semmiért színészei tartanak interaktív improvizációs játékot. Ezzel párhuzamosan a Kisszínpadon 17:45-kor Papp János vezeti be a közönséget a szinkronizálás rejtelmeibe, 19:45 órakor pedig Borbás Gabi tart beszédtechnika órát.

Az érdeklődők a kulisszák mögé is bekukkanthatnak, vagy megnézhetik az elmúlt 10 év legemlékezetesebb pillanatait bemutató kiállítást. ? A Centrál Színház ma Budapest egyik legkedveltebb teátruma. Az intézményt csődközeli állapotából és szakmai számkivetettségéből hosszú évek kitartó munkája vezette el jelenlegi sikereihez. Hálás vagyok azoknak a nagyszerű kollégáknak, akik mellénk szegődtek és a közönségünknek, hogy bíztak bennünk! ? mondta el ennek kapcsán Puskás Tamás, a színház igazgatója.

A Centrál Színház négy új bemutatóval várja ebben az évadban a nézőket. Szeptember 14-én Ujj Mészáros Károly rendezésében, Balsai Móni és Schmied Zoltán főszereplésével a világirodalom egyik legszebb és máig legnépszerűbb szerelmes regényét, a Büszkeség és balítéletet mutatja be a színház, december 14-én David Lindsay-Abaire: Tökéletlenek című darabját viszik színpadra Szikszai Rémusz Pokorny Lia, Nagy-Kálózy Eszter és Rudolf Péter főszereplésével, jövő január elején Ödön von Horváth: Kasimir és Karoline című művét Alföldi Róbert rendezi majd, a főszerepekben Bata Évát, Stohl Andrást és Varjú Kálmánt láthatjuk. Jövő márciusban pedig Nina Raine: Nemek és igenek című darabját mutatja be a színház Puskás Tamás rendezésében, Bata Éva és Lengyel Tamás főszereplésével.

Szóljon hozzá!