ZETApress

hírportál

Királynőt koronáznak a Dunán

Szépségek a FröccsteraszonJúlius 8-án vasárnap 19:30-tól a Duna Televízió látványos show-műsorában 5. alkalommal választják meg Magyarország Szépét. A győztes az értékes nyeremények mellett lehetőséget kap arra, hogy hazánkat képviselje a világ egyik legrangosabb szépségversenyének világdöntőjén, a Miss World-ön.

A közmédia csatornáin már ötödik alkalommal nézhetik meg az érdeklődők a legrangosabb hazai szépségverseny fináléját. Július 8-án este a Duna Televízión és a Duna World-ön is látható nagyszabású, élő gálaműsorban választják meg Magyarország Szépét, aki győzelmével egy évig a Miss World Hungary-cím birtokosa lesz és részt vesz a Miss World döntőjén, ahol több mint százhúsz ország szépség-királynőjével verseng a világ legszebb hölgye címért.

Az adásban négy különböző öltözékben vonulnak végig a kifutón a döntősök. A zsűritagok és a nézők elsőként bikiniben láthatják a lányokat, majd ezt követi az úgynevezett kreatív tour, amit idén a labdarúgó világbajnokság ihletett. Ezután nemzeti öltözetben, majd végül estélyi ruhában lépnek színpadra a versenyzők, utóbbi két kollekciót Bélavári Zita tervezi. Az egyes tour-ok után a zsűritől a 2-2 legkevesebb pontot kapott lány fog kiesni.

A műsorvezetők Kraszkó Zita és Kovács Kokó István lesznek. Mindkettejük számára új kihívást jelent ez a feladat, és izgatottan készülnek az első közös, élő show-műsorukra. Zita emellett a döntősök felkészülését is figyelemmel kíséri, ő ugyanis a házigazdája a július 7-én szombaton este a Duna Televízión látható A királynők útja című magazinműsornak. A félórás program a verseny felkészülési időszakának legizgalmasabb és legfontosabb pillanataiba, kulisszatitkaiba enged betekintést.

Az élő adásig rengeteg feladat vár még a lányokra. Ahogy azt Sarka Kata, a Magyarország Szépe versenyigazgatója délelőtt a fröccsteraszi sajtótájékoztatón elmondta, csak annak van esélye a végső győzelemre, aki a következő hetekben maximális fegyelemmel és szorgalommal dolgozik. A leendő szépségkirálynőnek talpraesettnek, céltudatosnak, barátságosnak és kommunikatívnak kell lennie, hiszen csak így van esélye a világdöntőn kitűnnie a szép lányok tömegéből.

A sajtótájékoztatón bemutatott húsz ifjú hölgy hamarosan beköltözik a Thermal Hotel Visegrádba, ami az adás napjáig szolgál táborhelyül a döntősöknek. Itt háziversenyeken méretik meg magukat: a Miss Beauty Face, a Miss Bikini, a Miss Sport és a Miss Talent után egy-egy lánytól elbúcsúznak, így a televíziós döntőben már csak tizenhatan versengenek a koronáért.

A Miss World verseny egyik legfontosabb missziója a társadalmi felelősségvállalásra való figyelemfelhívás, a leendő győztesnek a világdöntőn is képviselnie kell az általa felkarolt jótékonysági kezdeményezést. Éppen ezért a táborban a Miss Charity alversenyen a lányok a választott jótékonysági projektjüket prezentálják és egymásra voksolva választják ki a legszimpatikusabb kezdeményezést. A felkészítő táborban zajló versenyek során a döntősök személyisége jobban megismerhető, ez segítséget nyújt a zsűritagoknak, akik majd az élő adásban pontozzák a versenyzőket.

A győztes a Miss World Hungary koronáját viseli majd egy évig és a verseny két udvarhölgyét is díjazzák. Természetesen idén is lesz közönségszavazás. Voksolni továbbra is alapdíjas telefonszámon lehet majd a nézők által legszebbnek ítélt jelöltre. Az érdeklődők a tavaly megismert mobil applikációt használva is tájékozódhatnak a versenyről, valamint a döntősökről, és ezen a platformon is támogathatják szimpátia szavazatukkal a finalistákat. Az applikációban legtöbb voksot kapó lány A legszebb mosoly-cím birtokosa lesz.

A húsz döntős: Berger Kitti, Bui Tiky, Doszkocs Dominika, Fekszi Szimonetta, Galambos Patrícia, Glonczi Bianka, Józsa Eszter, Kántor Bianka, Kiss Rebeka, Kovács Vanessza, Kovács Vivien, Magicz Mirtill, Mészáros Dóra, Noll Petra, Ollári Barbara, Reiszweber Ziara, Szabó Csillag, Szakálos Dóra, Szarvas Andrea és Tóth Panni, akik között már ott van az ország új szépség-királynője. Magyarország Szépe ? Miss World Hungary ? július 8-án élőben a Duna Televízió és a Duna World műsorán.

Szóljon hozzá!