ZETApress

hírportál

Violin P-t borítékolták

Hegedűs PéterNagy Krisztián hét elejei távozása után csak az X?Faktor 2017 első élőshow-jában derült ki, hogy Bereznay Dániel lett a 12. versenyző, aki színpadra léphetett tegnap este az RTL Klub műsorában, a nézők pedig úgy döntöttek, hogy a Radio Mobsternek és Hegedűs Péternek kell elsőként búcsúznia az X?Faktortól.

Színes és különleges produkciókkal indult el szombat este az X?Faktor 2017 első élőshow-ja, amelyben végre az is kiderült, hogy az a Bereznay Dániel lett a 12. versenyző, akit a Mentorházban Radics Gigi mentortársai figyelmébe ajánlott, hiszen a két általa hazaküldött énekest furcsa is lett volna visszahívnia. Dánielnek kevés ideje volt a felkészülésre, de így is remekül teljesített. A fiúk kategóriájának másik két énekese is elvarázsolta a közönséget. Mézes Norbert a Bodzavirág című dalt egy gyermekkórussal adta elő. Alex szerint ez a produkció kimerítette a cukiságfaktort, Gulyás Roland pedig Gáspár Laci szerint világszínvonalúan énekelt.

ByeAlex mentorált lányai ? Erdős Viola, Serena Rigacci és Tóth Bettina ? bebizonyították, hogy mentoruk nem hiába bízott bennük. Bettina produkciója fergeteges volt, Erdős Violát azért dicsérték a mentorok, mert a válogató óta sokat fejlődött, Serena Rigaccit pedig fantasztikus tehetségnek titulálta Puskás Peti.

A 25 év felettiek Szupercsapata, ahogy Puskás Peti hívja őket, mindent megtett azért, hogy mentoruk elismerésére rászolgáljon. Berta Dániel lendületes előadással kezdte meg az X?Faktor 2017 élőshow-ját, Abaházi Nagy Lívia csodálatos operaáriával és látványvilággal varázsolta el a közönséget és mentorokat, Hegedűs Péter, alias Violin P pedig felpörgette a hangulatot.

Gáspár Laci mentorált zenekarai is kiválóan teljesítettek az első élőshow-ban. Ricco és Claudia duettje után Laci bevallotta: minden vágya volt, hogy idén kapjon egy bravúros énekest és egyből kettő is jutott neki. A London Kids Alex szerint bármelyik klubban megállná a helyét, a Radio Mobster pedig hatalmasat zúzott a színpadon, ám ez kevés volt a továbbjutáshoz. A beérkezett szavazatok alapján elsőként nekik kellett búcsúzniuk az X?Faktortól.

A London Kids és Hegedűs Péter párbaját követően a mentoroknak kellett dönteni. Laci és Peti saját mentoráltját, míg Alex Laciét favorizálta. Gigi nem bírta el a döntés súlyát: meglepetésre Peti mentoráltjára szavazva döntetlenre hozta az állást. Szavazategyenlőség alakult ki, így a közönség döntötte el, ki távozzon az élőshow-ból. Előkerült a boríték, melyben a szavazatok alapján Hegedűs Péter neve szerepelt, így számára is véget ért a 2017-es X?Faktor. Jövő szombaton 20 órakor tovább folytatódik a verseny az X?Faktor 2017 második élőshow-jával az RTL Klubon.

Szóljon hozzá!