ZETApress

hírportál

Fesztiválrajt a Zeneakadémián

Különleges programokkal indult az első Bartók Világverseny és Fesztivál. A hivatalos sorsolás alapján az elődöntőket a 47. sorszámú japán Tategami Mai kezdi azután, hogy tegnap 44 versenyző érkezett az első Bartók Világversenyre és Fesztiválra. Csütörtöki sajtótájékoztatójuk idekattintva olvasható.

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem által szervezett rendezvénysorozat nyitónapján rendhagyó zenei és történeti programok sora várta a közönséget. ? Bartóknak a Zeneakadémián vannak a gyökerei, hiszen alma matere volt. A Fesztivál Bartókhoz, a zeneszerzőhöz, a népzene-kutatóhoz és a zongoraművészhez egyaránt kötődik. Kiegészítő programokkal is várjuk az érdeklődőket a verseny mellett, mindez még színesebbé teszi a rendezvénysort ? hangsúlyozta köszöntőjében dr. Vigh Andrea, a Zeneakadémia rektora. ? Megtiszteltetés, hogy világhírű művészekből állhatott össze a verseny bírálóbizottsága ? tette hozzá, majd hivatalosan is megnyitotta a Világversenyt.

Salvatore Accardo, a zsűri elnöke várakozásairól beszélt: óriási élmény lesz a következő tíz napot együtt tölteni a zsűri tagjaival! ? mondta. Felhívta a figyelmet Bartók hegedűre írt műveinek jelentőségére, és nyomatékosította Budapest város fontosságát a hegedűs társadalom világtérképén. A Világverseny elsőként játszó versenyzője nevét a legfiatalabb hegedűs, a mindössze 17 éves Elias David Moncado húzta ki, mely szerint ma 14 órakor Tategami Mai japán versenyző lép először színpadra. A sort az ABC-sorrendben utána következők folytatják, majd az ABC elölről kezdődik. A magyar versenyzők közül Varga Oszkárt ma délután, Homoki Gábort és Kocsardy Nicolettet ma este, Langer Ágnest és Nyári Lászlót pedig holnap délután hallgatja meg a zsűri és a közönség.

Délelőtt a Bartók Budapestje városnéző emléktúrán Stachó László, a Zeneakadémia és az SZTE Zeneművészeti Karának oktatója és kutatója vezette be a látogatókat a XX. század legnagyobb magyar zeneszerzőjének világába, beszélt tanáraihoz, később zenész és tanár kollégáihoz, valamint növendékeihez fűződő kapcsolatáról. Ezt követően a Bartók túra a zeneszerző ? egy korábbi városközponti lakhelyének érintésével a Szilágyi Dezső téren ? Csalán úti otthonában folytatódott, ahol a leghosszabb ideig élt Budapesten. A látogatók megtekinthették a zeneszerző személyes, külön az ő megrendelésére készült körösfői bútorait és népdalgyűjtő útjairól hazahozott tárgyait, emlékeit.

A Világverseny alkalmából szervezett, rendhagyó Liszt-kukacok foglalkozásokon 6-12 éves gyermekek ismerkedtek a népdalkutató és zeneszerző Bartók Bélával, oldottak meg Bartók Béla zongoraműveivel készített játékos feladatokat és vettek részt zenedráma foglalkozáson, amelyen Bartók Béla: A fából faragott királyfi című táncjátéka elevenedett meg. A sorsolás után minikoncertek kezdődtek a Rendkívüli Tehetségek Képzőjének hallgatóival, valamint a Kamarazene Tanszék és a Népzene Tanszék közreműködésével ? tudatta a Kommunikációs és Médiatartalmi Igazgatóság. Az elődöntő pontos sorrendje idekattintva olvasható.

Szóljon hozzá!