ZETApress

hírportál

Mindenki egyért, egy mindenkiért

Nők a nőkért ? 3. A sportolónő

Ha megtámadnának, bizonyára elszaladnék, vallotta Görbe Nóra, a húsz évvel ezelőtti tévésorozat népszerű Lindája tegnapi írásunkban. Mai beszélgetőtársnőm igyekezne megvédeni magát, s erre neveli tanítványait is. Arra is figyelmeztetett, hogy az utcai harcban nem mindig érvényesülnek a fair play szabályai. Vele is a kilencvenes évek első felében a pécsi Pandúr főmunkatársaként ismerkedhettem meg.

A judo az igazság talaján áll, az igazságtalansággal összeegyeztethetetlen annak érdekében, hogy az emberek a Földön békében és nyugalomban éljenek ? vallja Kyuzó Mifune tíz danos mester örökérvényű szavait Alasztics Zsuzsa egy danos mester. Valaha a Honvédban versenyzett, majd edzősködött, míg jelenlegi munkahelyén négy éve foglalkozik tanítványaival. Az óvodás korúaktól a szülőkig tanít két edzőtársával ? nővérével és Szegedi Miklóssal ? együtt önvédelmet.

A főváros négy helyén ? Pesten és Budán ? dolgoznak különböző tornatermekben. Nem nagy csarnokokat bérelnek. Ehhez a pénz sem lenne elég, meg a légkör is családiasabb, ha kisebb helyiségben edzenek. Legidősebb tanítványuk egy 43 éves hölgy. Férje már a harmadik turnusra utalta be, mert értékeli a cselgáncs jótékony hatását. Igaz, nem ez a korosztály a jellemző az órákon.

Már óvodás korban kell megtanulni az önvédelmet, de általános és középiskolában sem késő. A teljesen kezdőkkel néhány hétig egyénileg foglalkozik az edző, s ha már tudja az alapokat, beállhat a kezdő csoportba. Ugyanez a sors vár azokra is, akik valamilyen okból időlegesen el vannak tiltva az edzéslátogatástól. Tilalmuk lejárta után néhány hétig fel kell zárkózni a Többiekhez, s ez akkor is egyéni tanulást igényel. Ez az edzőknek is többletmunka, de szívesen végzik. Ez a hivatásuk, erre tették fel az életüket.

S hogy mivel lehet időlegesen kikerülni az edzésmunkából? Például azzal, ha rossz jegyet kapnak az iskolában. Az edzők rendszeresen bekérik az ellenőrző könyvet, s ha nem görbül az a jegy, a kijavításáig első a tanulás. Ha majd ott minden rendben lesz, folytatódhat a tornateremben is a munka. A tanítványok az iskolában is jó tanulók. A judo ottani helytállásra is nevel, a dolgos mindennapokra is felkészít. E sportból csak néhány tucat ember tud megélni Magyarországon, a többieknek fel kell készülni az iskolában a majdani kenyérkeresetre.

Legalább tíz csoportban folyik a munka korosztályi és tudásszinti bontásban. Heti két edzés van mindenkinek. Nem versenyzőket képeznek, a tradicionális judót oktatják. Aki ezt elsajátítja, az utcán is meg tudja védeni magát. A versenyzőkre ez nem mindig jellemző. Ők hozzászoknak a szabályos küzdelemhez a tatamin, a csalás ellen a bíró is védi őket. Ha az utcán orvtámadás éri valamelyiküket, könnyen alulmaradhatnak. Hiába üti le a járdán a feladás jelét, nincs bíró, hogy beszüntesse a küzdelmet.

Ne hagyd magad, ha ok nélkül kötnek beléd!

Nemrég egy középiskolás tanítványukat érte támadás. Új iskolába került, nem ismerték. A galeri főnöke belekötött. Megvárta ötödmagával az iskola előtt, s le akarta játszani a dolgot. Hősünk nem ijedt meg ? hat éve tanulta már a tradicionális judót ?, s alaposan a falhoz vágta a hőbörgő bandavezért. Pechjére épp akkor jött ki az igazgató, s mindkettőjüknek intőt adott. Csak később vonta vissza elhamarkodott döntését, mert a banda azóta abbahagyta az iskolában a társakat terrorizáló tevékenységét. Amit a tanári kar nem tudott hónapokon át megakadályozni, azt a judózó diák egy jól kivitelezett csípődobással pillanatok alatt lerendezte. A judózó fiatalok azt is megtanulják, hogy felelősek egymásért. Egy mindenkiért, mindenki egyért! ? vallják a három testőrhöz hasonlóan. Az utcán is megvédenék egymást, de a tornateremben is össze kell tartaniuk. Ezért is tilos az árulkodás az edzéseken.

Nemrég az IKM óvodában a BRFK nyomozója az óvodás korú judózóknak mutatta be a rendőrök munkáját. Tudatosítani akarta bennük, hogy a rendőr barát, aki segíti a jókat, de megbünteti a gonoszakat. Sajnos sok szülő most is a rendőrökkel ijesztgeti a gyermekét, pedig csak a bűnözőknek kell félni tőlük. Alasztics Zsuzsa tanítványai ezt valószínűleg megértették.

S mi lesz azokkal, akik kinőtték az óvodát? Tervezik, hogy az általános- és középiskolás korosztály részére is végeznek oktatást a rendőrök bevonásával. Nagy a kábítószer kereskedelem, és -fogyasztás veszélye, erre is fel kell készíteni a fiatalokat. Feltűntek a beetetők az iskolák környékén. Jó lesz vigyázni, amíg nem késő!

Az edzéslátogatás pénzbe kerül. Hat-nyolcszáz forint a havi tagdíj, de azt sem zárják ki, aki nem tudja megfizetni. Le is dolgozhatja a kisebbek edzésmunkájának segítésével. A judo-ruha sem olcsó, de senkitől sem követelik meg viselését. A kezdők még fel sem vehetik. Előbb ki kell érdemelni, hogy valaki magára ölthesse. Nemrég egy tanítványuknak vette meg a klub, mert önerőből nem lett volna rá képes. Szülei kisjövedelmű munkanélküliek, de ezt a jó képességű fiú nem szenvedheti meg. Majd ledolgozza a ruha árát az elkövetkező egy évben.

A judo náluk a nevelés eszköze, s ehhez hozzátartozik az is, hogy mindenkit saját képessége szerint, s ne anyagi kondíciói alapján ítéljenek meg. Ha a fiatalok az edzésterembe járnak a csavargás helyett, a sportban, s nem az agresszivitásban vezetik le felgyülemlett energiáikat, már nem dolgoztak hiába. A judo akkor éri el célját igazán.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. ZETApress » Dezodorral a támadó ellen?

Szóljon hozzá!