ZETApress

hírportál

Viki és a rock and roll

A minap jelent meg Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekar új lemeze, a Rock and Roll és kész! Ezen az albumon, rendhagyó módon, hat új dal is szerepel. Két új szerzeményével Novai Gábor, Pirisi László, valamint Harsányi Zsolt is színesíti a repertoárt ? tudtuk meg Jánosi Katalintól.

Viki a 2003-ban alakult Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekar énekesnője, az utóbbi nyolc év egyik legérdekesebb és legizgalmasabb egyénisége. Felfedezője Novai Gábor, a Hungaria, Generál, Dolly Roll zeneszerző producere, aki már az első találkozásuk alkalmával felfedezte benne azt a ?retro érzést?, amit úgy megjelenésével, mint egyéni énekhangjával kiváltott belőle.

Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekar nyolcéves fennállása óta folyamatosan kutatja, gyűjti a régmúlt zene kincseit. Eddig több mint 1200 sikeres koncertet adtak. Az eddig megjelent öt nagylemez repertoárja javarészt az ?50-60-as évek dalaiból, vagy az ezeket a korszakokat idéző ? de később született dalok sajátos ?, újszerű feldolgozásaiból állt össze. A Rock and Roll és kész! ? album egy teljesen új színfolt a retro irányzatok terén.

Az eddig megjelent lemezeik ? Engem nem lehet elfelejteni 2003. Buli a kultúrban 2005. Egy kicsi mozgás mindenkinek kell 2008. Retur 2009. ? tapasztalatával a hátuk mögött a csapat gondolt egyet és teljesen új dalok megírásába kezdett. Miért? ? Mert a retro, mint műfaj engedi, sőt megköveteli, hogy régi és új stíluselemek keveredjenek benne. Az, hogy ez milyen arányban és milyen módszerrel valósul meg, már csak az alkotók fantáziáján múlik. Ennek szellemében az új dalok aktuális hangvételben íródtak, mai szövegekkel, hangszerelésük azonban az ?50-60-as évek világát idézi.

Természetesen a zenekar gondolt azokra is, akik jól, vagy kevésbé jól ismert régi dalokat szeretnének új köntösben hallani. Ezért jó pár, többnyire beat, illetve rock and roll dal is helyet kapott a lemezen. Ez a lemez egy nagyon egységes és letisztult hangvételű, energikus és a múltidéző hangszerelése ellenére ? vagy épp annak köszönhetően ? korszerű és aktuális. De mielőtt túl sokat foglalkoznánk a dalok műfaji besorolásával, kövessük a lemez címének sugallatát, dobjunk sutba mindent, amit a popzenéről gondoltunk és adjuk át magunkat a rock and roll életérzésnek!

Szóljon hozzá!