ZETApress

hírportál

R33 fesztivál a Gödörben

Maratoni koncertsorozat várja érdeklődőit a Magyar Underground Napján, december 5-én a Gödörben. A rendezvény apropója kettős. Az R33 költözik. Rengeteg energiába ? és pénzbe ? kerül, hogy más cím alatt ugyan, de tovább él ez a non-profit próbahely. A fesztivál részben ennek a váltásnak a támogatását tűzte ki célul. Másrészt a szervezők arra hívják fel a figyelmet, hogy értékes dolgok fenntartásáért érdemes és kell is küzdeni ? tudtuk meg sajtósaiktól.

Egyedülálló kezdeményezés az R33, ahol példa nélküli módon és sajátos környezetben, a teljes zenei átjárhatóság jegyében dolgoznak együtt zenészek. Ez nem azt jelenti, hogy a művészek pusztán jól elvannak egymás mellett, hanem egymást segítve, támogatva objektív mérce szerint is jó zenei produktumokat, olykor exkluzív válogatáslemezeket hoznak létre.

Az R33 egy nonprofit próbahely és stúdió, amely 2007 őszén jött létre az ott dolgozó alkotók és együttesek hozzájárulásaiból, és a mai napig ily módon tartja fenn magát. Az R33 ma már több mint egy próbahely. Közel egy év alatt túlnőtt kezdeti szerepén, stílusok és egyéniségek széles skáláját felvonultató zenei műhellyé, mindennapi közösségi helyszínné vált, ahol a párhuzamosan működő stúdiók és próbáló zenészek a teljes átjárhatóság jegyében egymás technikai és szakmai hátterét felhasználva munkálkodnak a koncertek és a felvételek sikerén. Ez az a hely, ahol professzionális és amatőr zenekarok dolgoznak egymás mellett úgy, hogy közben betekintést nyerhetnek a másik munkájába, nem utolsósorban pedig a közös alkotásra is lehetőség nyílik.

24 zenekar, egy este, nyolc óra, két színpad

December 5-én, pénteken, nyolc órán át 24 az R33-ban próbáló, vagy az R33 kezdeményezésével szimpatizáló, ismertebb és kevésbé ismert zenekar lép színpadra 20-20 perces műsorral, sokféle zenei irányzatot bemutatva. A koncertek mellett próbahelyi relikviákat, stúdiókellék-műtárgyakat bemutató kiállítások és interaktív művész-szobor performanszok is láthatóak lesznek.

A fesztivál és az R33 a magyar underground zenekarok válasza a művészek állandó próbahely és eszközhiányára, a megnyilatkozási, fellépési és egyéb lehetőségek nemlétére. Az este a szakmai összefogás szükségességére, fontosságára hívja fel a figyelmet. Minden belépő ajándék R33-as válogatás CD-t kap.

Fellépő zenekarok

Accomodator, BHWC, Bijou, Biljarszki Emil (Korai Öröm), Cabaret Medrano, DAV, Egy Kiss Erzsi Zene, Fókatelep Szalon, Folkfree, I.O.N., Kovács Linda Quartet, Librasound, Lidérc!, Nemjuci, Noisebreed, Óperentzia, Mr. Papagiorgio, Peter Ogi, Péterfy Bori (Péterfy Bori & Love Band), Pluto, Sonar, Rutkai Bori és a Specko Jedno, Vasárnapi Gyerekek, Witopia. Támogató a Crossroad Magazin.

Szóljon hozzá!