ZETApress

hírportál

Új színházi Virágoskert

Ghelderode 1926-ban íródott Képek Assissi Szent Ferenc életéből című művére bátran mondható, hogy az avantgárd színház és az abszolút drámairodalom különleges ötvözete egy olyan morális üzenettel, ami napjainkban rendkívül aktuális.

Az Új Színház társulata Magyarországon először vállalkozott egy különleges, megrázó és kifejezetten lélekemelő mű bemutatására. ??És ha emlékeztek mindarra, amit beszédeimben hirdettem az embereknek és az állatoknak, nevezzétek ezeket az egyszerű szavakat ?kis virágoknak? ? és szórjátok őket az időbe, biztosan kihajtanak majd és megszépítik más szegények lelki életét!…? Az Új Színházban tegnap mutatták be Michel de Ghelderode: Virágos kert (Képek Assisi Szent Ferenc életéből) című művét, ahol Lantai József fényképezett.

Assisi Szent Ferenc kétségtelenül a legszeretetreméltóbb szent, Krisztus mása, a szegények trubadúrja, ihletett költő, magával ragadó prédikátor, misztikus rendalapító, a teremtett világ, az emberek, az állatok, a növények és az élettelen tárgyak alázatos tisztelője, aki bebizonyította, hogy lehet evangéliumi tisztaságban élni, hogy mások szolgálata és szeretete vezet minket a tökéletesedés útján az üdvösség felé, mert ?Mi egyéb vagyunk mi, mint Isten dalnokai és muzsikusai, akik lelki örömmel akarják megtölteni a szíveket!? Szent Ferenc tanítása és példája az elmúlt századokban semmit nem vesztett érvényéből, a környezetvédő mozgalmaktól a különböző karitatív szervezetekig számtalan társadalmi, illetve civil kezdeményezés meghatározó szellemi ihletője még ma is szerte a világon.

Michel de Ghelderode, világhírű belga drámaíró a szent halálának hétszáz éves évfordulójára írta művét 1926-ban flamand nyelven. Rendkívül expresszív, felkavaró mű, mely híven követi Szent Ferenc életének legfontosabb fordulatait, költői, gyakran szürrealista képekbe foglalja azokat, ugyanakkor kilépve a történetből szembesíti szinte minden mozzanatát saját korával és persze az Assisi Szent Ferenc köré szőtt legendáriummal is.

Michel de Ghelderode: Virágos kert ? Képek Assisi Szent Ferenc életéből (Images de la vie de Saint François d?Assise). Fordította: Lanczkor Gábor, Assisi Szent Ferenc szerepében: Száraz Dénes. Szereplők: Nemes Wanda, Földes Eszter, Tordai Teri, Almási Sándor, Galkó Balázs, Huszár Zsolt, Nagy Zoltán, Papp Zoltán, Vass György, továbbá: Balla Dorottya, Georgiu Hermina, Menczel Andrea, Balla Ákos, Böröndi Bence, Mendler András. Díszlet: Horesnyi Balázs. Jelmez: Tresz Zsuzsa. Dramaturg: Hársing Hilda. Ügyelő: Rovó Rézi. Súgó: Farkas Erzsébet. A rendező munkatársa: Pozsgai Rita. Rendező: Szikora János.

Szóljon hozzá!