ZETApress

hírportál

Szilveszteri balett

La Baletta címmel az Amadinda együttes és Presser Gábor szilveszteri koncertje lesz holnap éjjel 22 óra 45 perctől a Művészetek Palotájában. Szilveszter éji koncertjük csaknem egy évtizede elmaradhatatlan eseménye Budapest évzáró programjainak ? tudtuk meg Lantai Józseftől.

A közönség kitartó érdeklődésére jellemző, hogy a koncertek évről-évre telt házak előtt zajlanak, sokan már hónapokkal az újabb koncert előtt biztosítják helyeiket. A már hagyománynak számító óévbúcsúztató-újévköszöntő koncert egyik legfőbb vonzereje, hogy nagyrészt olyan produkciók hangzanak el, amelyek ritkán, vagy soha korábban nem voltak hallhatóak, köztük olyanok is, amelyek nagy valószínűséggel kizárólag egyszer, ezen a koncerten hangzanak csak el.

Az első rész hagyományosan az Amadinda repertoárjának legnépszerűbb darabjaiból épül fel. Míg a koncert első felét percre pontosan meg kell tervezni ? hiszen elképzelhetetlen lemaradni az éjfél pillanatáról ? a második rész már jóval kötetlenebb, időtartama függ a közönség akaratától is. Az éjfél előtti perceket Johann Sebastian Bach zenéje, az utolsó óévi pillanatokat pedig az Amadinda gongjainak zúgása tölti ki.

A második rész az igazán megismételhetetlen pillanatoké. Az Újév első produkciója hagyományosan egy Strauss polka, majd színpadra lépnek az est vendégei: Presser Gábor mellett Tunyogi Henriett ? balett és Vásáry Tamás ? zongora. A klasszikus mesterművek, Presser örökzöldek és az ez alkalomra újrahangszerelt LGT számok mellett elhangzik a koncert címadó kompozíciója, a La Baletta, amelyet Presser Gábor, a Magyar Állami Operaház A próba című balettelőadása számára komponált.

Az Amadinda együttes 1984-ben alakult meg, tagjai a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán végezték tanulmányaikat. Az együttes megalakulásakor két alapvető célkitűzést állított működésének középpontjába. Egyfelől az addig még Magyarországon előadatlan, ugyanakkor addigra már klasszikussá vált ütőhangszeres kompozíciók bemutatását, másfelől pedig a magyar zeneszerzők műveinek hazai és külföldi megismertetését.

Az együttes megkülönböztetett fontosságot tulajdonít annak, hogy működése inspirációt nyújtson a magyar és külföldi zeneszerzőknek új darabok megkomponálásához. Ennek a törekvésnek az eredménye volt John Cage Four4 című darabjának tokiói bemutatója is, mely az Amadindának íródott 1991-ben.

A ?90-es évek második felében a már meglevők mellett három új, markáns célkitűzés jelent meg az együttes munkásságában: A tradicionális ütőhangszeres kultúrák kutatása, az együttes tagjainak zeneszerzői tevékenysége, valamint korábbi zenetörténeti korszakok darabjainak ütőhangszeres átiratban való megszólaltatása. Ennek eredményeképpen az Amadinda repertoárja négy földrész tradicionális zenéivel, Váczi Zoltán és Holló Aurél: beFORe JOHN című ciklusával, Ravel, Debussy és más európai zeneszerzők darabjainak átirataival gazdagodott.

Az együttes pályafutásának kiemelkedő állomása volt Ligeti György darabjának franciaországi bemutatója. A Síppal, dobbal, nádi hegedűvel 2000-ben készült Károlyi Katalin és az Amadinda számára. Korunk egyik legismertebb és legnagyobb hatású zeneszerzőjének Steve Reichnek darabjai különösen fontos szerephez jutottak az Amadinda repertoárjában. A szerzővel való közel húszéves kapcsolat eredményeként született meg a Mallet Quartet, melynek ajánlása a 25 éves Amadindának és a kanadai Nexus-nak szól. Budapesti bemutatója tavaly decemberben volt a Művészetek Palotájában.

Az együttes munkásságának sokrétűsége számos lemezfelvételen is megjelenik. Ezek közül is kiemelkedik az a hat CD-ből álló sorozat, mely John Cage összes ütőhangszerekre komponált darabját tartalmazza. Az 1991 óta készülő felvételek az Amadinda pályájának jelentős hányadát felölelik; a hatodik, egyben utolsó lemez várhatóan 2011-ben jelenik majd meg.

A három világhírű zeneszerzőn kívül az Amadinda együttes az elmúlt 25 évben aktívan együttműködött olyan világszerte ismert művészekkel, mint Eötvös Péter, Kocsis Zoltán, Schiff András, Kurtág György, Keller András és James Wood. A velük való együttműködés nagyban hozzájárult ahhoz, hogy mára az Amadindát az egyik legeredetibb ütőhangszeres együttesként tartja számon a világ szakmai közvéleménye. Az együttes tagjai: Rácz Zoltán, Váczi Zoltán, Hollós Aurél, Bojtos Károly.

Szóljon hozzá!