ZETApress

hírportál

Enci szállt a folyó felett

A ?90-es évek elején Kamondi Zoltán Nagymarosnál készítette filmjét. Még nem állították vissza a gátépítés előtti állapotot, így egy apró sziget kiállt a vízből. A harmadik forgatási napon Eszenyi Enikő szerepe szerint ezen állt egy napernyővel kezében, mellette egy vak kisfiú tartózkodott. Hirtelen jókora szél kerekedett, belekapott az esernyőbe, s felemelte vele az akkor még alig 35 kilós művésznőt a magasba.

A vak kisfiú is megérezhetett a dologból valamit, mert a kezében lévő ezüstláncot ? melynek végig kulcsszerepe volt a filmben ? a vízbe ejtette. Encinek se kellett több! Az egykori műugró halált megvető bátorsággal ugrott utána a habokba, s hozta fel a mélyből. Megmentette ezzel a forgatást, így a Halálutak és angyalok című film elkészülhetett.

A fentieket szombat este hallottam az Uránia mozibeli előadáson. Megtudtuk, hogy Enci nem csak tolmácsolt akkor a magyarul nem tudó orosz színésznek, de rendezőasszisztensi feladatokat is ellátott a filmben, s koreográfiát is írt. Melis László, a film zeneszerzője is végzett néhány tánclépést, amit Enci tanított be neki.

Az orosz Grigorij nem csak nyelvünket nem ismerte, de autót vezetni sem tudott, s megtanulni sem akart. A közeli képeknél a stáb tagjai tolták az autót, a távoliaknál más vezetett, s az ablakot besötítétették. Az egyik jelenetet még így sem tudták felhasználni. Az Árpád-híd közepén volt egy jókora garázs, melynek kanyargós útjain egy másik autón vitték a fotózott kocsit, kormányánál Grigorijjal. Mivel a kocsi végig a platón volt, a színészt nem érdekelte a helyváltoztatás, s a kormányt végig mozdulatlanul tartotta a még a kanyarokban is. A jelenet így egészében elveszett.

Encit akkor vitte szülni a rendező. Nem volt terhes, a sztori másról szól. A Vígszínházban este játszott, s valami miatt csúszott a forgatás. Hogy el ne késsen, el ne maradjon az előadás, Kamondi dudaszóval végigszáguldott a Váci út közepén a kocsival, s mindenkinek ordította, hogy a mellette ülő feleségével siet a kórházba, akit szülni visz. Azóta már együtt élnek, de gyermekáldásról még nem hallottunk.

Ónodi Eszter, az Alkimista szüze, három évig dolgozott Kamondival a ?90-es évek második felében, mellyel párhuzamosan forgatták négy évig a Glamúrt. Eszter az egyik héten vörös volt, másikon szőke attól függően, mikor melyik filmben játszott. Harmadéves főiskolásként került a produkcióba, de határozott nőként meg akarta mutatni a rendezőnek, hogy az ő felfogása a helyesebb a szerepformálásban. Kamondit nem hozta ki a sodrából, mindvégig nyugodt, de határozott maradt. Mára már Eszter is lehiggadt, de büszkén vállalja akkori önmagát.

A Dolina forgatása előtt a casting tartott négy éven át. Molnár Piroskához ? Mamma Dolinához ? választották a partnereket ilyen hosszú ideig. S hogy miért nevezzük így? Mert a kritikák szerint olyan a filmben, mint Anna Magnani volt Fellini Mamma Rómájaként.

2004. őszén Hargitafürdőn négy hónapig építették a díszletet a téli, majd további kettőig tavasszal a nyári forgatásig. A romániai helyszín nyolc-tízórás autóútra van Budapesttől, s akadt olyan színész is, aki a két helyszín között hetente többször is megtette az utat, mert itthoni színházban is játszott. Sokszor már azt sem tudta szegény, hogy éppen hol van, melyik szerepet kell alakítania.

Ráró csúszott a mélybe le

A székely ember kevés beszédű, s erről is hallottunk egy történetet. A képzeletbeli város felépítésekor több fát kellett kivágniuk, s ezeket az építők hazaszállíthatták. A fát a lovuk mögé kötötték, s az húzta haza a jeges hegyi úton. Az út mentén mély szakadék húzódott, s a nehéz fa abba csúszott bele. A baj csak az volt, hogy magával rántotta a lovat a negyven méteres mélységbe. Szegény állat nem bírt megkapaszkodni és fenéken csúszott lefelé. Gazdája bánatosan nézte, s csak ennyit szólt: Ráró, Ráró, szánkázol? A derék igavonó további sorsát nem ismerjük, a film viszont elkészült. Jövő csütörtöktől láthatjuk mozijainkban.

Szóljon hozzá!