ZETApress

hírportál

Szegedi opera

Három magyar énekes az Armel Operaverseny döntőjében! Parádés szereposztás, harmadik alkalommal. A makacsul zuhogó eső ellenére jó hangulatban zajlott az operaverseny második, szegedi fordulója.

A szombat és a vasárnap is a versenyzők bemutatkozásával indult; választott áriáikat a rendezők, és az idei partner-operaházak képviselői (igazgatók, zeneigazgatók) valamint jelenlévő szerzőink (Knut Vaage, Marco Tutino) előtt énekelték el. A délutáni workshopok során a rendezők ? Alföldi Róbert, Ludek Golat, Szász János, Vidnyánszky Attila és Silviu Purcarete ? már kizárólag a saját produkcióik szerepeire jelölt énekesekkel dolgoztak együtt, azzal a céllal, hogy közelebbről is megismerhessék színészi képességeiket.

Az ezt követő ?extra? workshopra olyan versenyzőket hívtak, akiket ugyan nem az általuk rendezett opera szerepeire ajánlott az első forduló zenei zsűrije, azonban mégis kíváncsivá tette őket, az, amit a reggeli ?bemutatkozáson? láttak-hallottak.

A verseny feszültsége és intenzitása katalizátorként hatott: barátságok alakultak, s a jelenlevő versenyzők számtalan ? szakmai szempontból előnyös ? ismeretségre is szert tettek. Utóbbit a szervezők a verseny fontos hozadékaként tartják számon, hiszen a versenyzők ? még ha épp nem is kapnak versenyszerepet, azaz nem jutnak a döntőbe ? ezekből a kapcsolatokból további karrierjük során mindenképp profitálnak majd.

Vidnyánszky Attila, a verseny művészeti vezetője pozitív és látványos változást tapasztalt a versenyzők felkészültségében a korábbi évekhez képest. Véleménye szerint nagyon jót tett a versenynek a moszkvai első fordulós helyszín bekapcsolása, az Oroszországból érkező versenyzők kitűnőek voltak.

Ez a verseny eredményére is rányomta bélyegét, a tizenhárom versenyszerep közül hármat orosz versenyző tudhat magáénak. A versenyszerepek száma tizennégyről tizenháromra módosult, mivel Silviu Purcarete, a Tüzes Angyal rendezője Ruprecht szerepére nem talált megfelelő jelöltet.

Mi sem panaszkodhatunk, országunkat három férfi énekesünk, Balczó Péter, Cseh Antal és Haja Zsolt képviseli majd a döntőben. Balczó Péter a La Traviatában kapott szerepet, Alfred Germont-t alakítja majd a Szász János által rendezett darabban. Szász ? aki hatalmas feladatként tekint rendezésére, hiszen első alkalommal állít operát színpadra ? Violetta szerepét Maria Pakharra (Oroszország), Georges Germont szerepét pedig az olasz származású Sergio Forestire osztotta.

Cseh Antal Prokofjev Tüzes angyalában az inkvizítor szerepét alakítja majd. Ő tavaly már részese volt az Operaverseny debreceni produkciójának, David Alagna: Egy halálraítélt utolsó napja című darabjában, a Barát szerepében, azonban ez a szerep nem tartozott a versenyszerepek közé. Partnere a Tüzes angyalban ? Renata szerepében ? Christina Baggio (Olaszország) lesz.

Haja Zsoltot Vidnyánszky Attila választotta ki a Sirály férfi főszerepére, Constantint alakítja majd. A másik két döntős a New York-i produkcióban két amerikai énekesnő, Molly Mustonen és Beverly O?Regan Thiele.

Úgy tűnik, mintha a pilzeni darab rendezője, Ludek Golat több földrész versenyzőit szerette volna egy produkcióba terelni, választása Camille Dereux-re (Franciaország), Alexey Bogdanchikovra (Oroszország) és Peter Furlongra (USA) esett.

Alföldi Róbert idén Knut Vaage Veslefrikk című felnőttmese-operáját rendezi Bergenben. Bár darabjának a megszokottól eltérően nem három, hanem csupán két főszerepe van, korántsem volt egyszerű helyzetben., hiszen döntését a meglehetősen szilárd elképzelésekkel bíró zeneszerző, Knut Vaage jelenlétében kellett meghoznia. Veslefrikk szerepére Iulia Vacarut (Románia), Don?O Day szerepére pedig Alexander Polkovnikovot (Oroszország) viszi magával Norvégiába.

A második forduló izgalmairól valamint az eredményhirdetésről nem csupán az Armel Operaverseny koprodukciós partnere, a Duna Televízió, de idén ? első alkalommal ? a francia-német kulturális televíziózás zászlóshajója, az ARTE is beszámol majd.

Szóljon hozzá!