ZETApress

Szombat este közel háromórás billentyűvarázslat volt a Papp László Budapest Sportarénában. Újra egy színpadon láthattuk az elmúlt évtizedek legsikeresebb zenekarainak billentyűseit a 2. Billentyűsök Éjszakáján. Az előadáson Lantai József fényképezett.

Az este hét órai kapunyitáskor kissé meglepődtem a gyéren szállingózó közönség láttán, pedig jegyüzérekből most is túlkínálat volt. Aggodalmam fokozatosan szertefoszlott, mert jöttek csapatostól az emberek, szinte minden korosztály. Volt ott szilikonos luxus cicababa kockafejű szekrény barátjával, fiatal tinik, öreg rockerek, egyszerű középkorú házaspárok és természetesen több közismert zenész.

Mikor kialudtak a fények, már sűrűsödtünk az ülőhelyeken és a küzdőtér is megtelt. Instrumentális bevezető zene szólalt meg, elindultak a lézerfények és szinte fényfelhőt borítottak fejünk fölé, ami fokozatosan lejjebb és lejjebb ereszkedett, mintha bekebelezni akarna minket. Közben átütő erővel, gyomrunkban érezve a basszust kiváló minőségben szólt a zene.

Gidófalvy Attila mondta korábban, hogy a szervezők nagyszerű technikát biztosítanak számukra. Igaza lett! A hét billentyűs, Benkő, Závodi, Pálvölgyi, Jankai, Gidófalvy, Berkes és a műsor felénél csatlakozó Lerch, hangszereivel betelítette a színpadot. Mellettük Szentmihányi Gábor a doboknál, Zsoldos Tamás a basszusgitárral és Madarász Gábor szólógitáros dúsította a hangzást.

Takáts Tamással apáink útján jártunk a régi időkben, amikor még tele volt a város szerelemmel és felidéztük Závodi szerzői életének talán egyik legfontosabb dalát, melyet 20 éve írt Demjén lemezére, egy dal és újra köztünk élve lobogott a tábortűz, hogy élj vele boldogan és sorolhatnám még a dalokat, köztük egy teljesen új Első Emelet számmal, melyek szünet nélkül követték egymást.

Závodinak volt egy nagyszerű narrációja, melyben beavatott, hogy minden zenekarban kivétel nélkül a billentyűs a központ. Zeneileg mindenképpen, hiszen ő hangszerel, ő tartja össze a bandát és általában ő a zeneszerző is. Az este folyamán elhangzott dalok egy kivételével mind a billentyűsök szerzeménye volt. Rajtuk kívül Kiki, Rúzsa Magdi, Miller Zoltán, Vörös István, Varga Miklós, Frenreisz Károly, Demeter György, Bársony Attila, Charlie, Takáts Tamás, Pohl Mihály, Debreczeni Ferenc, és Herpay Sándor vendégként közreműködött.

A műsor felénél lépett színpadra Rúzsa Magdi, akit figyelemre méltó szavakkal konferáltak fel zenésztársai. Úgy lett sztár, hogy igazából nem is tudták mit csinál. Sikerei ellenére nem a könnyebb szórakoztató sláger utat követte, hanem a nehezebb, érzelmeket és gondolatokat kifejező zenei stílus irányába indult. Igényes zenéje és nagyszerű hangja most is hatalmas sikert aratott. Magdi után Lerch kápráztatott el bennünket egy kis Emerson Tarkus zenével, Pálvölgyi visszavitt minket az East világába, majd ismét a közismert nóták következtek.

Sose felejts el engem és mi se felejtettük el az Angyallányt és kék szemeivel égetett el a Tűzvarázsló, megértettük Varga Miklóst, hogy szereti őt a vén Európát, Omega feelingbe kerültünk a Nem tudom a neveddel, majd Charlie Hajnali széllel háztól házig szaladva vitt New Yorkba, és együtt tomboltunk Frenreisz pletykájára, hogy azt beszéli már az egész város. Újra dübörgött a banda és hihetetlen hamar eltelt a három óra. Azt hiszem szívesen hallgatta volna mindenki tovább, akár hajnalig is ezt a supergrouppot.

A zenészek ígéretükhöz híven a zene örömünnepét varázsolták a színpadra. Kár, hogy még egy évet várhatunk a legközelebbi közös koncertre, mert ritka élmény egyszerre ennyi különböző billentyűs hangszert, köztük egy Hammond orgonát is látni és hallani, ami bámulatos hangzásvilágot hoz füleinkbe. Nem vagyok elfogult és örülök, hogy részese lehettem ennek a nagyszabású eseménynek! ? vallja Lantai József.