ZETApress

hírportál

Augusztusi VeszprémFest

Júliusról augusztusra tolódik és magyar produkciókkal jön a VeszprémFest! Tom Jones mellett idén kizárólag hazai művészek lépnek színpadra – tudatta a KEN!media.

Az elhúzódó koronavírus-járvány miatt a korábban meghirdetetthez képest új időpontban, augusztus 17-21-e között rendezik a VeszprémFestet. Tom Jones, a Jazz+Az és a VeszprémFest Classic előadóinak koncertje biztosra vehető, Jamie Cullum azonban idén nem, csak jövő nyáron lép színpadra. A három helyszínen zajló, öt napos prémium zenei fesztivál szervezői május 1-ig bejelentik a teljes programot, melyben Tom Jones mellett – idei különleges kínálatként – kizárólag hazai művészek szerepelnek.

A pandémia tömegrendezvényeket érintő következményei, valamint ezzel összefüggésben a külföldi előadóművészek nemzetközi turnéterveinek meghiúsulásai miatt új időpontban, valamint a korábban bejelentett programon változtatva, augusztus 17-e kedd és 21-e szombat között várja közönségét a VeszprémFest. Idén három helyszínen, öt napon át nyolc koncertet láthatnak a prémium zenei fesztivál nézői. A teljes programból most öt koncert előadóit ismertetik a szervezők, a teljes kínálatot heteken belül jelentik be.

A fesztivál második napján, augusztus 18-án szerdán a Jazz+Az lép színpadra a História Kertben. Geszti Péter és formációja az emlékezetes 2020-as Aréna koncert után a VeszprémFest szabadtéri színpadán is előadja rövid, ám annál sikeresebb pályafutásának legnagyobb slágereit.

A VeszprémFest idei programjának egyetlen külföldi előadója, a Grammy-díjas Sir Tom Jones augusztus 19-én csütörtökön lép színpadra. A 80 éves élő legenda 2017-ben a Veszprém Arénában adott hatalmas sikerű koncertet, most ismét ezen a helyszínen áll közönség elé. Programjában legismertebb világslágerei mellett április 23-án megjelenő legújabb, 42. stúdióalbumáról a Surrounded by The Time-ról is elhangzanak majd dalok.

A fesztivál másik szabadtéri helyszínén, a Jezsuita Templomkertben VeszprémFest Classic címmel, a Cziffra 100 emlékév keretében három rendkívüli produkciót láthat a közönség. A sorozat nyitányaként, augusztus 17-én kedden, a VeszprémFest történetében legtöbbször fellépett művész, Miklósa Erika és Balázs János ZongOpera címmel ad koncertet. Másnap a Paganini+ programmal Balázs János és Lendvay József mellett az a Szakcsi Lakatos Béla lép színpadra, aki 2004-ben ott volt az első fesztivál fellépői között. Augusztus 19-én pedig, mintegy záróakkordként, Tompos Kátya és Balázs János Cziffra Café című estjét élvezhetik a nézők.

A megszokottól eltérő, új időpont egyben rendhagyó zenei kínálatot is hoz. A fesztivál további napjain, augusztus 17-én és 20-21-én péntek-szombaton ugyanis külföldi előadók helyett ezúttal a magyar zenei élet legnívósabb előadóinak produkció állnak színpadra, melyeket május 1-ig bejelentenek a szervezők. A korábban, a 2021-es fesztiválprogram részeként meghirdetett Jamie Cullum koncert idén elmarad, ám a menedzsmenttel történt megállapodás alapján a brit művész 2022. július 12-én pénteken fellép Veszprémben!

Szóljon hozzá!