ZETApress

hírportál

Elment a nevettető

Hajnalban 82 éves korában elhunyt Sas József Jászai Mari-díjas színészművész, rendező, színházigazgató – tudtuk meg a híradásokból. A beszámolók szerint hosszan tartó, súlyos betegség után érte a halál.

Az újszülött Polacsek József néven Békéscsabán jött a világra 1939. január 3-án. 1957-ben végezte el Rózsahegyi Kálmán színiiskoláját, ezután a Győri Kisfaludy Színházhoz szerződött. Később tagja volt a Békés Megyei Jókai Színháznak, a Pécsi Nemzeti Színháznak, a Magyar Néphadsereg Művészegyüttesének, majd a kecskeméti Katona József Színháznak. 1973-ban lett a Mikroszkóp Színpad művésze, 1985 és 1993 között, majd 1998 és 2009 között a színház igazgató-rendezőjeként dolgozott. Közben művészeti vezető-főrendezője, állandó közreműködője volt a rádió- és tévékabaréknak, több nagylemeze jelent meg, számos önálló estet írt és adott elő.

Művészetét több alkalommal is elismerték, többek között 1981-ben Jászai Mari-díjat, ’82-ben Karinthy-gyűrűt kapott, 1985-ban és 2003-ban megkapta az érdemes és kiváló művész címet is. Mindezek mellett Radnóti Miklós antirasszista-díjjal és Erzsébet-díjjal is kitüntették és több más elismerést is átvehetett. Főbb rendezései: Valami változik, Jó párt holtig tanul, Csak semmi politika, Előttünk a vízözön, Kiló a lóláb, Minden nagyon szép, minden nagyon jó, Zsarukabaré, Én vagyok a hunyó, Nyerünk vagy nyelünk, Vigyázz NATO, jön a magyar, Hopp, te Zsiga, Zsebrepacsi, Türelmes zóna, Leggyengébb láncszemek, A tenor háza, Széllel szembe…, Csak semmi duma, Az élet lapos oldala, Le vagytok szavazva, Közkívánatomra.

A művész úr is a Covid-vírus áldozata lett, ezért is buzdítok mindenkit az oltásra, melyre – mint két napja megírtam -, magam is regisztráltam. Egy minapi ellenzéki javaslat szerint minden oltakozónak százezer forintot kéne adni a központi költségvetésből az oltási kedv növeléséhez. Nekem is jól jönne ez a pénz, mégsem értek vele egyet! Az emberek azt gondolnák, hogy azért fizetik meg őket, mert emberkísérlet részesei, ezért inkább nem oltakoznának. Persze, ha az ellenzék fizetni akar, nyugodtan tegye, de csak a sajátjából, s ne a másét ajánlgassák! A tavaszi 1. hullám idején az ellenzéki önkormányzatok is a kormányzattól várták a lakosságnak kiosztott ajándék maszkjaik árát.

Szóljon hozzá!