ZETApress

hírportál

Franciák 1809-ben Magyarországon

A győri csata 200. évfordulója alkalmából nemzetközi konferenciát tartottak a héten a MEDIAWAVE nemzetközi film- és zenei fesztivál kísérőrendezvényeként a győri Polgármesteri Hivatal dísztermében ? tudatta a WTI.

A Győri Városi Levéltárral összefogva 12. alkalommal szerveztek tudományos konferenciát a MEDIAWAVE keretében. A Magyarországot 1809-ben elért napóleoni háborúk emlékének 200. évfordulóján a győri csata adta idén az előadássorozat témáját. A hazai és nemzetközi szakemberek nem pusztán a történelmi adatok ismertetésével, hanem az adott korszak társadalmi helyzetének, illetve annak a magyar irodalomban betöltött szerepének felelevenítésével mutatták be témájukat.

A délelőtti programsorozatban hadtudományi előadás hangzott el előbb a magyar helyzetről a francia háborúk idejéből, majd József nádor főherceg és a győri csata kapcsolatáról, később pedig a francia megszállásról is. A délutáni szekció során két teremben zajlottak tovább az értekezések, ahol egyetemi professzorok, levéltárosok és tanulók egyaránt beszéltek a korszak magyar és nemzetközi politikai ? társadalmi ? kulturális helyzetéről.

A téma széleskörű feldolgozásában így előadást hallgathattak meg az érdeklődők egyebek mellett a győri sánctábor kutatásáról és felméréséről, Győr vármegye korabeli működéséről, a francia haditengerészetről, a császár interpretációiról vagy éppen Napóleon nőkkel való viszonyáról.

A nemzetközi konferenciát csütörtökön Komáromban is megrendezik, a Monostori Erőd előadótermében. Akkor a lovasság korabeli bemutatásán túl előadásokat hallgathatnak majd meg az érdeklődők az 1809. körüli esztendők kecskeméti nemességéről, a gyalogsági puskákról, de bemutatkoznak a napóleoni díszművek és érmék is.

A Kalligram folyóirat a MEDIAWAVE-en

Hogyan szólíthatna meg több fiatalt a jazz? ? volt az egyik témája egy csütörtöki pódiumbeszélgetésnek, amelyet a MEDIAWAVE annak alkalmából rendezett, hogy a Kalligram című folyóirat legfrissebb számában tematikus összeállítás jelent meg This is Jazz mottóval.

Szubjektív, de generációs szinten általánosnak mondható tapasztalatairól számolt be Kőrösi Zoltán író, akinek új könyvét Szerelmes évek címmel a könykiadóként is jelentős szerepet vállaló Kalligram adta ki, és amelyet ugyancsak pódiumbeszélgetésen mutattak be aznap. A jazzműfajról szóló beszélgetést a folyóirat és az összeállítás szerkesztője, Beke Zsolt író vezette.

Az összeállítás élén álló esszé (Tiszteletreméltó-e a jazz?) szerzője, Pallai Péter, a Londoni Magyar Intézet szaktanácsadója arról beszélt, hogy a késői kezdés valamint a magas jegy- és italárak elriasztják a jazz közönségének egy részét, de ezt gondos szervezéssel ellensúlyonzi lehet. Hartyándi Jenő, a Mediawave alapítvány elnöke, aki társszerzője az egyik tanulmánynak is, a nyolcvanas években indult folyamatokra utalva, amikor különvált a jazz improvizatív és mainstream ága, a műhelyek és az informális közönségnevelés fontosságát hangsúlyozta.

A magyarországi jazz háttérintézményeinek a rendszerváltás óta mutatott teljesítményét értékelte Zipernovszky Kornél szakíró, kritikus. Kérdésre válaszolva kitért arra is, hogy a közönség megtalálását, kiszolgálását az internetes megjelenés új lehetőségei segítik, de semmi sem helyettesítheti az ?élő? jelenlétet.

A ma befejeződött MEDIAWAVE?2009 díjlistája

A Diák-zsűri Díja: Christophe van ROMPAEY (Belgium): Aanrijding in Moscou/Moscow, Belgium/Moszkva, Belgium 102 min. A Diák-zsűri Különdíja: Alla KOVGAN & David HINTON (USA, Egyesült Királyság, Mozambik): Nora 35 min. A KPMG Felelős társadalomért-díja a Legjobb dokumentumfilm a KPMG Hungaria Kft. felajánlásában: Alina RUDNITSKAYA (Oroszország): Kak stat stervoi/Bitch Academy/Szuka Akadémia 29 min.

A legjobb színészi játék-díja: Christophe van ROMPAEY (Belgium): Aanrijding in Moscou/Moscow, Belgium/Moszkva, Belgium 102 min. A legjobb operatőr-díja a KODAK Magyarország felajánlásában: GIGOR Attila (Magyarország): A nyomozó/The investigator 107 min. A legjobb rendezés-díja Győr Város felajánlásában: GIGOR Attila (Magyarország): A nyomozó/The investigator 107 min.

A legjobb kísérleti film-díja: Jelena GIRLIN & Mari-Liis BASSOVSKAJA (Észtország): Kleit/The Dress/A ruha 10 min. A legjobb animációs film-díja a Magyar Mozgókép Közalapítvány Kísérleti film kuratóriumának felajánlásában: Michaela COPIKOVA (Szlovákia): O ponozkach a laske/About Socks and Love/Zokniról és szerelemről 7 min.

A legjobb kisjátékfilm-díja az Oktatási és Kulturális Minisztérium felajánlásában: Denis VILLENEUVE (Kanada): Next Floor/A következő emelet 12 min. A legjobb játékfilm-díja az Oktatási és Kulturális Minisztérium felajánlásában: Veit HELMER (Azerbajdzsán): Absurdistan/Abszurdisztán 87 min. A fesztivál fődíja a Magyar Mozgókép Közalapítvány felajánlásában: Boris MITIC (Szerbia): Do vidjenja, kako ste?/Goodbye, How Are You?/Viszlát, hogy vagy? 60 min.

Szóljon hozzá!