ZETApress

hírportál

A csirke, a hal és a királyrák

A legendás Paul Bocuse által alapított Bocuse d?Or-t 1987 óta minden második évben megrendezik. Olyan eseménye ez a nemzetközi gasztronómiának, mint a sportnak az olimpia. A két nap alatt 24 szakács, számos nemzet küldötte méri össze a tudását. Öt és fél órája van minden versenyzőnek arra, hogy elkészítsen az előre megadott fő alapanyagokból egy ételsort. 2007-ben ez a halibut nevű halfajta, a csirke ? a híres bresse-i csirke ?, és a királyrák volt. Ezt láthatjuk A csirke, a hal és a királyrák című másfélórás színes, feliratos spanyol dokumentumfilmben..

A halat a királyrákkal kellett párosítani, és a csirke külön szerepelt, ezen kívül még három köret elkészítése is kötelező volt, de azokat már a szakácsok fantáziájára bízták. 2006 hispán bajnoka, Jesus Almagro volt a nyilvánvaló választás a spanyolok részéről. Csak a napi fárasztó tréningek adhatják azt a reményt, hogy képes lesz helytállni a versenyen és dicsőséget hozni hazája gasztronómiájának.

Almagro ? aki részt vett az Év étterme-díj kihirdetésén ? nem egy arrogáns, önhitt alak, aki félistennek képzeli magát a konyhában, hanem kemény munkása, robotosa a konyhának. Óriási türelemmel és alázattal tűri spanyol kollégáitól és a korábbi Bocuse d?Or versenyzőktől a kíméletlen kritikát, de nem bírja a feszültséget, a közönség bíztatása sem kíméli meg attól, hogy a nagy versenyen könnybe lábadjon a szeme a frusztráció és reménység vegyes érzésétől?

A film tartalma

A film egy izgalmas gasztronómiai thriller, amely Jesús Almagro, Spanyolország egyik legismertebb szakácsmesterének küzdelmét mutatja be a gasztronómia világbajnokságaként emlegetett Bocuse d?Or szakácsversenyen. Jesús Almagro a spanyol konyha színeiben indul a franciaországi Lyonban kétévente megrendezésre kerülő megmérettetésen, és mindent megtesz, hogy elnyerje a rangos Bocuse d?Or-díjat.

A dokumentumfilm szakmai elhivatottságról, elszántságról és önfeláldozásról szól. Egy ember magával ragadó, igaz története. Jesús az előtte tornyosuló kihívások hatására egyre nagyobb önismeretre tesz szert. A nem mindennapi küzdelem egy felejthetetlenül izgalmas döntőben éri el csúcspontját. A film a thriller műfaji sajátosságait hordozza, mindig szem előtt tartva a szívünkhöz (vagy inkább gyomrunkhoz) oly közel álló téma emberi oldalait: a finom ételek, és a világ legjobb szakácsainak fáradságot nem ismerő munkája áll a középpontban, embert próbáló törekvésük, hogy a felvonultatott gasztronómiai csodákat művészi tökéletességgel készítsék el.

Ha Jesús elnyeri a Bocuse d?Or verseny díját, a világ legjobb séfjeinek sorába lép, és élete gyökeresen megváltozik. A sikerrel presztízs, gazdagság és hírnév jár. A korábbi nyertesekhez hasonlóan megnyithatja saját Michelin-csillagos éttermét. Ha győzedelmeskedik, ő lesz az első spanyol szakács, aki a díjat hazaviheti. Az egész ország ünnepelné, különösen a szakács társadalom, amely ég a vágytól, hogy Spanyolország gasztronómiai nagyhatalomként is minél nagyobb hírnévre tegyen szert. A Bocuse d?Or a legnagyobb díj, amivel egy ország konyhaművészetét elismerhetik.

Ha Jesús nem nyer, hosszú hónapok alapos felkészülése, erőfeszítése és munkája megy veszendőbe. A tét és a megmérettetés óriási, mert Jesús-nak a világ legkiválóbb szakácsaival kell megmérkőznie a rangos szakmai versenyen. Jesús-hoz hasonlóan mindenki elszántan küzd, hogy hazavigye a fődíjat, és élvezhesse a dicsőséget, ami ezzel együtt jár.

A győzelem érdekében Jesús óriási áldozatokat hoz, hogy végig tudja csinálni a rendkívül nehéz felkészülési folyamat, ami sokkal inkább hasonlít egy olimpiára készülő atléta edzésprogramjára, mint egy szakács konyhai előkészületeire. Jesús küldetése kitalálni, hogyan tudja a legeredetibben, legínycsiklandóbban és legelegánsabban elkészíteni, és feltálalni a Bocuse d?Or verseny bizottsága által kiválasztott három alapanyagot: a norvég óriás laposhalat, a bresse-i csirkét, és a norvég királyrákot.

A feladatot tovább nehezíti, hogy Jesúsnak a kiválasztott alapanyagokból két fogást kell készítenie és mindössze öt óra áll rendelkezésére egy olyan környezetben, amely teljesen idegen számára: a közönség állandó lármája mellett egy látványkonyhán kell helytállnia. Az idővel való helyes gazdálkodás, a képzelet mértéke, a megfelelő előkészítés és a győzelemhez szükséges fanatikus önfegyelem a legfontosabb kívánalmak a versenyen. Minden apró részletnek tökéletesnek kell lennie, hogy a lyon-i zsűrit a feltálalt ételköltemény lenyűgözze.

A film végigkíséri Jesús-t a felkészülés rögös útján, bemutatja, hogyan próbálja a három alapanyagot a legkülönfélébb módokon elkészíteni és feltálalni. Jesús olyan receptet akar alkotni, ami jellegzetesen spanyol, ugyanakkor nemzetközi karaktere is van. Egy fogás, ami nem pusztán jó, hanem határozottan figyelemre méltó, és biztosan elnyeri a nemzetközi zsűri tetszését.

A spanyolországi felkészülés hosszú ideje alatt Jesús változatos ötleteit és a különleges ételeket séf társain és kollégáin teszteli, valamint egy tanácsadó testület előtt próbál megfelelni, amelyben a spanyol konyha ma élő legjelesebb szakácsai ülnek, úgy mint Pedro Larumbe, Alberto Chicote, Mario Sandoval és Paco Roncero. Ezek a szakemberek ? a Bocuse d?Or zsűrijétől eltekintve ? a legszigorúbb, legkényesebb és legtöbbet követelő ízlelőbimbók tulajdonosai a világon, nem riadnak vissza attól, hogy Jesús-t zavarba hozzák, és keményen kritizálják, napról napra, hétről hétre, hosszú hónapokon át így segítve a férfit, hogy megtalálja a tökéletes receptet és az ahhoz illő megfelelő tálalást.

A fárasztó felkészülés során szemtanúi lehetünk, Jesús hogyan dobja el félúton a már majdnem tökéletesre csiszolt receptet, és kezd valami egészen másba. Jesús lelkesedése egy pillanatra sem lankad, keményen dolgozik, hogy a megtiszteltetést jelentő feladatot végrehajtsa. Hosszú hónapok kemény munkája, 450 bresse-i csirke, 150 kiló norvég laposhal, és 275 kiló királyrák után készen áll, hogy szakmai pályafutása legnagyobb kihívásával szembenézzen.

Lyon-ban egy rendkívül izgalmasan alakuló verseny részesei lehetünk. A csarnok zsúfolásig tele a lelkes nemzetközi közönséggel, akik hangosan drukkolnak versenyzőikért. A szakácsok a külön standokon felállított látványkonyhákban serénykednek, miközben az óra könyörtelenül számolja az egyre fogyó versenyidőt.

Vajon lesz eredménye Jesús fáradozásainak? Vagy a nap végén csalódottság lesz az osztályrésze? A film a konyhaművészet különleges, ínycsiklandó és rejtett világába vezeti a nézőt. Lélegzetelállító utazás a földkerekség legkiválóbb szakácsaival, az út összes izgalmával és váratlan fordulatokkal. Egy mesterszakács megható története, aki erején felül küzd, hogy a nap végén megtudhassa a páratlan szakácsverseny eredményét.

A főzés és a szakácsmesterség olimpiája

A legendás Paul Bocuse által alapított Bocuse d?Or-t 1987 óta minden második évben megrendezik. Olyan eseménye ez a nemzetközi gasztronómiának, mint a sportnak az olimpia. A két nap alatt 24 szakács, számos nemzet küldötte méri össze a tudását. Öt és fél órája van minden versenyzőnek arra, hogy elkészítsen az előre megadott fő alapanyagokból egy ételsort. 2007-ben ez a halibut nevű halfajta, a csirke ? a híres bresse-i csirke ?, és a királyrák volt. A halat a királyrákkal kellett párosítani és a csirke külön szerepelt, ezen kívül még három köret elkészítése is kötelező volt, de azokat már a szakácsok fantáziájára bízták. 2006 hispán bajnoka, Jesús Almagro volt a nyilvánvaló választás a spanyolok részéről.

Jose Luis López-Linares rendező Carlos Saura operatőreként írta be magát a filmtörténetbe. Első rendezése, A csirke, a hal és a királyrák a világ első gasztronómiai thrillere. A filmet az E-cinema rendszerben, a KultúrSokk Doku sorozatban mutatják be. Rendező: José Luis López-Linares, főszereplők: Jesus Almagro, Pedro Larumbe, Juan Maria Arzak, Alberto Chicote, Paul Bocuse. Bemutató január 15-én a Budapest Film forgalmazásában.

Szóljon hozzá!