ZETApress

hírportál

A Tízparancsolat

A Fáraó által halálraítélt zsidó csecsemőt, Mózest, édesanyja és nővére a Nílus hánykolódó hullámaira bízza. Életét a Fáraó lánya menti meg, és Mózes abban a tudatban nő fel, hogy ő egy egyiptomi herceg. Végül, mikor egy esemény kapcsán fény derül zsidó kilétére, száműzöttként kell menekülnie Egyiptom földjéről ? láttuk tegnap délután a Toldi moziban, A Tízparancsolat című színes, szinkronizált másfél órás animációs filmben.

Az úton Isten megérinti őt, és tudtára adja, hogy ő fogja kivezetni rabszolgasorban tartott népét Egyiptomból. Mózes negyven évig vezeti a kiválasztott népet, akik aztán Józsué vezetésével lépnek be az Ígéret Földjére. Az egyiptomi rabszolgák egyike sem juthat el a tejjel-mézzel folyó Kánaánba, mert oda csak gyermekeik, unokáik léphetnek be. Mózes meglátja ugyan, ám Isten magához veszi őt egy jobb helyre. A Tízparancsolat úgy mutatja be Mózest, a vonakodó prófétát, mint az egyetlen embert, aki szemtől szembe látta Istent, és akit Isten ?barátjának? nevezett.

Nem szoktunk politikát vinni a kultúrába, most mégis megtesszük. 1989 tavaszán ? még Nagy Imre és mártírtársai újratemetése előtt ? a rendszerváltozást is a negyven éves pusztai vándorláshoz hasonlították reform-kommunista ismerőseim. Nem nekünk fog ez jobbulást hozni, nem mi jutunk el az Ígéret Földjére ? mondták ?, hanem csak a gyermekeink, de inkább csak az unokáink lesznek negyven év múltán a haszonélvezői! Húsz év eltelt már azóta, így nagyjából most félúton haladunk.

Bill Boyce 3D animációs filmje tele van kalanddal, csodálatos eseményekkel és egy csipetnyi humorral. A főszereplőknek eredetileg olyan nagy formátumú színészek kölcsönözték hangjukat, mint Christian Slater, Alfred Molina, Elliot Gould és Ben Kingsley. A magyar változatban Kőszegi Ákos, Kassai Károly, Bács Ferenc és Végvári Tamás szólaltatja meg a Biblia egyik legfontosabb történetének figuráit. Bemutató jövő csütörtökön, a Budapest Film forgalmazásában.

Készítsd el a saját Márió-kliped a Filmszemlére!

Egy hónappal a Márió, a varázsló mozi- és internetes premierje után a Filmklik.hu pályázatot hirdet a filmvágáshoz kedvet érző felhasználók számára. Az oldalról minden regisztrált felhasználó néhány perces jeleneteket talál Almási Tamás november 6-án a mozikban bemutatott új filmjéből, a Márió, a varázslóból. A filmrészleteket letöltve minden lelkes és kreatív felhasználó tetszés szerint megvághatja a saját kisfilmjét, klipjét vagy épp ajánlóját a filmhez.

Az egyetlen kikötés, hogy e videók közé nem illeszthető olyan egyéb felvétel, amely szerzői jogával nem a pályázó rendelkezik. A kész alkotásokat a Filmklik.hu portálra feltöltve lehet nevezni a pályázatra, egészen január 5-ig. A Filmklik.hu szerkesztősége január 20-án hirdet eredményt. A Márió-klippályázat győztese kétszemélyes belépőt nyer a 40. Magyar Filmszemlére, ahol társával annyi filmet néz meg ingyen, amennyit csak szeretne!

Szóljon hozzá!