ZETApress

hírportál

Fődíjas a Filmhónapon

A cannes-i fődíjas rendező filmje látható rövidesen a Francia Filmhónapon. Mint ismeretes, a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri Laurent Cantet alkotását, az Entre les murs című filmet tüntette ki az Arany Pálmával. A francia rendező előző nagy sikere a Velencében díjazott Asszonyok paradicsoma (Vers le sud) című alkotás volt, amelyet a jelenleg zajló Francia filmhónapon láthat először a hazai közönség, a Filmklik.hu portálon!

Ebben három jómódú, középkorú, észak-amerikai nő történetét meséli el, akik Haitin töltik szabadságukat ? ám nem annyira a napfény, mint inkább a helyi fiatal férfiak miatt, akik pénzért bármire kaphatók. A film főszereplője Charlotte Rampling, aki korábban többek között a Homok alatt és a Swimming Pool című filmekben nyújott emlékezetes alakítást. A film a június 11-ig tartó on-line filmfesztiválunkon itt megtekinthető.

Átöltözés a porondon

A Cirkuszparádé végén a bohóc utcai ruhába öltözik, mielőtt lemenne a porondról. Az Aida című szuperprodukcióban ugyancsak át-, majd visszaöltöznek a szereplők. Elton John és Tim Rice musical-ében fiatalok sétálnak az ódon romok között. Megtetszik nekik a helyszín, korabeli ruhákba bújnak, és eljátsszák a darabok. A tragikus végkifejlet után azután visszavedlenek mai fiatalokká ? láthattuk a héten a Fővárosi Nagycirkuszban.

A főszerepekben Oláh Ibolyát, Szomor Györgyöt és Xantus Barbarát láttuk. Feke Pál igazoltan hiányzott, mert az István, a király jubileumi előadásának címszerepére készül. A várt három elefánt helyett csak egyikük jött be pár percre a porondra, hogy a fáraó lányát ? Barbarát ?, Radamesz ? György ? szerelmét behozza. Lovakat sem láttunk a színen, pedig az óriásplakátokon ezekkel hirdetik a produkciót. Persze ezek nem hiányoznak a drámából. A gyönyörű dalok, a remek szereplőválogatás feledtetni tudta a beígért négylábúak hiányát.

2 hozzászólás

Visszajelzések

  1. ZETApress » István, a király a Bazilikánál
  2. Robin Hood a szigeten | ZETApress

Szóljon hozzá!