ZETApress

hírportál

Leletek a Belvárosban

Jerzy Lewczynski (1924.03.14 ? 2014.07.02) Leletek a múltból című kiállítása nyílt meg tegnap este a Henszlmann Imre utcai Trapéz Galériában. A budapesti Lengyel Intézet támogatásával megvalósult, október 31-én szerdáig látható tárlat kurátora: Lukasz Rogowski.

? A kamera a fotográfus kezében olyan, akár egy toll, amellyel a saját belső feszültségét rögzíti, többek között a jövő számára ? írta le egy interjúban a fényképezőgéphez fűződő viszonyát Jerzy Lewczynski lengyel fotográfus.

Lewczynski a lengyelországi Gliwicében rendezett Closed Show című csoportos kiállításon szerepelt először 1959-ben. A kiállításon a nem hivatalos formában működő művészcsoport ? amelyet Lewczynski és két lengyel festő, Bronis-taw Schlabs és Zdzis-taw Beksinski alapított ? műveit mutatták be. Az alkotókat később antifotográfusként jellemezték, utalva ezzel a háború utáni francia kísérleti irodalomra és az antinovellákra.

Schlabs absztrakt képeit, Beksinski ikonoklasztikus kollázsait, míg Lewczynski szakadt plakátokról, héber feliratú sírkövekről, gyerek kézírásról vagy egy boríték hátuljára firkált számításokról készített fotóit állította ki.

Néhány évvel később fogalmazta meg a fotográfia archeológiája című művészeti programját, amely a képalkotás egy új iránya lett Lewczynski művészetében. A ’60-as évektől a ’70-es évek végéig más művészek képeit, talált negatívokat illesztett bele és vegyített saját munkáival. A kisajátítás e módja egy tipikus posztmodern művészi gesztus, amely lehetőséget teremt a különböző jelentésrétegekkel való játékra.

Egy New York-i utazása során például negatívokat szedett ki egy szemetesből, amelyeket később kidolgozott. Meghívók, színfalak mögötti képek és intim pillanatok rajzolódtak ki így egy erotikus színház életéből, amelyeket Lewczynski New Yorkban talált negatívok (1979) címmel különleges sorozattá szerkesztett.

Gondosan komponált fotói szimbolikus tárgyakat és hétköznapi jeleneteket ábrázolnak, mint például a Kanfin (1980), a Bányászok (1950-es évek) vagy a Cím nélkül (1960), amely munkákra nagy hatást gyakoroltak az avantgárd művészet formai kísérletei. Lewczynskit Moholy-Nagy László fotogramjai és Man Ray szürrealista rayogramjai egyaránt inspirálták: a kamera nélküli képkészítés tünékeny esztétikáját vizsgálta.

1968-ban szakított a független fotográfiai kép felépítésével, és új technikákkal kezdett el kísérletezni. Időnként bizarr helyzeteket fényképezett, felhasználva a dokumentarista fotográfia elemeit, ilyen például az Irodai jelenet (1975) című kép, ahol egy szovjet hivatalnokot látunk az irodájában, a háta mögött meztelen nőkről készült poszterekkel. Máskor belefestett vagy szokatlan kivágásokat emelt ki a képekből. Ez leginkább az Október (1956) című fotón figyelhető meg, ahol egy utcai jelenetet látunk azután, hogy a sztálinizmus megbukott Lengyelországban. Gyakran használt szövegeket (Hiányzó szavak, 1971) vagy filmeket inspirációs forrásként. Michelangelo Antonioni: Nagyítás című filmjének hatása fedezhető fel a Mi nagyításunk ? Nysa, 1945. amelyben Lewczynski a szokatlan fotográfiai részletek felnagyításával teremtett nyugtalanító aurát.

A gyűjtés, a módosítás és a nagyítás mind Lewczynski művészi kifejezésmódjának részei voltak, melyek segítségével nem csupán a múltat dolgozta fel, hanem emberi érintkezéseket és érzelmeket is láthatóvá tett. A Trapéz Galéria kiállítása a művész 1950 és 1970 között készített munkáit helyezi a középpontba, betekintést nyújtva Jerzy Lewczynski egyedi fotográfiai gyakorlatába.

Szóljon hozzá!