ZETApress

hírportál

Altábornagyra emlékeztünk

vitéz Csécsi Nagy ImreVitézség emberséggel. Csécsi Nagy Imre (1868.05.11. ? 1967.07.19.) élete képekben című kiállítás nyílt meg tegnap este az újbudai Nemzeti Portrétárban, a Bartók Béla út 21-ben. A megjelenteket Reicher Péter főtitkár köszöntötte.

A kiállítást dr. Simicskó István volt honvédelmi miniszter, Újbuda országgyűlési képviselője, hazafias és honvédelmi nevelésért felelős kormánybiztos és Erdélyi Lajos, a HM humánpolitikáért felelős helyettes államtitkára, a tárca 1992-2000 közötti szóvivője nyitotta meg. A leszármazottakat Illéssy Ádám dédunoka, a hagyaték kezelője képviselte.

Az altábornagy őse, Nagy Márton 1635. január 12-én II. Ferdinánd királytól, fiával, Péterrel és ennek fiával, Andrással együtt kapott címeres nemesi levelet. András fia, Mihály 1694-ben Csécs helységre nyert királyi adományt. A család számos tagja, lelkészként, a reformáció szolgálatában fejtett ki jelentős tevékenységet ? mondta el dr. Réfi Attila történész, a kiállítás kurátora, a Nemzeti Portrétár tudományos vezetője a megnyitón.

Csécsi Nagy Imre 1868. május 11-én Szatmárnémetiben (ma: Satu Maré, Románia) született Csécsi Nagy Miklós (1840-1908) és likovitsi Horváth Katalin fiaként. Apja makói református lelkész, bölcsészdoktor és egyházi író, nagyapja, Csécsi Nagy Imre (1804-1847) orvos és természettudós, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. Makón hat gimnáziumi osztályt végzett, majd 1884-1888 között a M. kir. honvédségi Ludovika Akadémia növendéke volt. 1888. augusztus 18-tól hadapród a cs. és kir. 15. huszárezredben. 1888. november elsejétől hadnagy a M. kir. 3. honvéd huszárezredben Aradon.

1889 októberétől a központi lovastiszti tanfolyamon vett részt Budapesten, majd ennek elvégzését követően, 1890-ben visszahelyezték a 3. honvéd huszárezredbe, ezúttal azonban csákovai (ma: Ciacova, Románia) állomáshellyel. 1891-ben főhadnagyi kinevezést nyert. 1891-92 folyamán Budapesten elvégezte a felsőbb tiszti tanfolyamot, 1892-94-ben pedig a bécsi cs. és kir. Hadiiskolát.

1892. szeptember 14-én feleségül vette Mayer Arankát (1869-1929), Mayer Ferdinánd szegedi vaskereskedő lányát, akitől utóbb öt fia született: Aladár (1893), Imre (1894), Emil (1896), László (1899) és Miklós (1904).

1894 végétől különböző vezérkari beosztásokban teljesített szolgálatot, előbb Pozsonyban, majd Szegeden, végül ismét Pozsonyban. Közben, 1896-ban századosi előléptetésben részesült. 1903-ban újra a huszárokhoz került, mégpedig Marosvásárhelyre, a 9. honvéd huszárezredhez. 1908-ban a 2. honvéd huszárezredbe helyezték. 1909-ben őrnaggyá, 1912. november elsején pedig alezredessé lépett elő.

A háború kitörését követően, 1914 augusztusában az ezred kötelékében a galíciai hadszíntérre vezényelték. 1914. november 1-jén ezredesi kinevezést nyert. Decemberben az akkor létrehozott 2. népfelkelő huszárezred, 1915. május 18-án pedig az 1. népfelkelő lovas dandár parancsnokává lépett elő. Ennek élén hősies harcokat vívott a galíciai és dél-oroszországi, utóbb az erdélyi hadszíntéren. Kiemelkedő vitézségének és helytállásának köszönhetően számos magas kitüntetésben részesült. így például elnyerte a Lipót Rend lovagkeresztjét, a Vaskorona Rend III., majd II. osztályát, illetve a Katonai Érdemkereszt III. osztályát is hadi-díszítménnyel és kardokkal. 1917-től Pozsony katonai parancsnokának helyetteseként működött, utóbb pedig a kolozsvári V. honvéd kerületi parancsnoksághoz nyert beosztást.

1919. január 1-jével nyugállományba helyezték. Ezt követően Nagyváradon élt, ahol a megszálló románok 1919 végén letartóztatták, s a román állam ellen irányuló összeesküvés vádjával a román haditörvényszék két ízben is halálra ítélte. Végül azonban 1920 októberében az ítéletet megsemmisítették, őt pedig kiengedték a börtönből. Ezt követően Magyarországra, Budapestre költözött.

1921. január 21-én ismét tényleges állományba helyezték és tábornoki előléptetés mellett a törzstiszti fellebbezési tanács elnökévé nevezték ki. 1921-ben Horthy Miklós kormányzó az elsők között avatta vitézzé. 1921. július 30. és november 30. között ő látta el Veszprém vármegye ideiglenes székkapitányi teendőit is. 1922. január elsejével altábornagyi kinevezést nyert. 1922. július 1-jétől átmeneti viszonyba helyezték, ugyanakkor a Legfelsőbb Honvédtörvényszék alelnökévé nevezték ki. 1923. július 1-jén nyugállományba helyezésre került.

A továbbiakban, a két világháború közötti korszak folyamán, életét rendkívül széles körű társadalmi szerepvállalás jellemezte. Számos társadalmi, kulturális és hazafias egyesület vezetőségében foglalt helyet, valamint aktívan részt vett a református egyházi életben is. Szeretett felesége, Mayer Aranka halála után 1938. október 31-én újranősült, második felesége dr. Papp Karola egyetemi magántanár, gyermekorvos (1885-1962) volt. 1946-ban a kiépülő új rendszer elvette nyugdíját, 1947-ben benyújtott kérelme alapján azonban 1948-ban a nyugdíjigény elvesztését elrendelő határozatot megsemmisítették.

Szóljon hozzá!