ZETApress

hírportál

Sámuel kiállításai

Sam Havadtoy festőművész New York-i éveit állítja középpontba a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum Huszárlépésben című tegnap este megnyílt kiállítása. Kurátora Nemes Attila. Polgár Judit és Havadtői Sámuel sakkpartiján Katona Lúcia fényképezett.

Sam Havadtoy tárlata nagy eseménye a Ludwig idei programjának: nem emlékműszerű kiállítás, de nem is szorítja be a Havadtoyt egyetlen műfajba – mondta el a tárlat délutáni sajtóbejárásán Fabényi Júlia múzeumigazgató. Izgalmas és rendkívül sokrétű életmű, ez a rétegzettség pedig minden egyes munkájában megjelenik. – Több mint festészet, több mint szobrászat; intelligensen szórakoztató és intelligensen minőségi – méltatta a magyar származású, londoni születésű alkotó életművét a múzeumvezető.

A Havadtői Sámuel néven 1952-ben Londonban született művész 1972-ben érkezett New Yorkba, ahol belsőépítészként kezdett dolgozni. Ennek köszönhetően ismerte meg John Lennont és Yoko Onot, akik megbízásaikkal és barátságukkal megnyitották számára az utat a vezető művészeti körökbe. Ezekből az együttműködésekből hamarosan önálló javaslatok is születtek, így készült el például Keith Haring kiállításon is bemutatott, kétszárnyú oltára is. A művész felidézte, hogy a tárlat egyik legfontosabb egysége a Yoko Onoval való kapcsolata köré épül és fő motívuma a sakk, amely húsz évvel későbbi elválásuk metaforája is lett. A játszma című sorozat a sakktörténelem egyik leghíresebb játszmáját, a Bobby Fischer – Borisz Szpasszkij partit idézi fel, külön képeken megörökítve a mérkőzés mind a 41 lépését.

Havadtoy művészetére jellemző az elfedés, a becsomagolás, az elrejtés motívuma: kedvelt anyaga a csipke, melyet számtalan művéhez felhasznál. Az Ajtók című sorozatban például 14 csipkével fedett budapesti ajtó idézi meg a keresztút stációit, 53.13 című munkájának alaprétegét Yoko Ono egyik festménye képezi, a Four Seasons-sorozat japán erotikus metszeteket dolgoz fel, de a kiállításban látható híres, csipkével beborított Fiat 500-asa is.

Az apró népautó egykor az olasz álom megtestesítőjének számított, Walt Disney klasszikus figurái pedig az amerikai identitás fontos részét képezik, Sam Havadtoy ezért a Disney-mesefigurákhoz is gyakran visszatér: külön terem sorakoztatja fel Miki egér-feldolgozásait.

A játékosság fontos eleme a tárlaton először látható, hatalmas szőnyegnek is (A szeretet emléke), de Havadtoy számos más alkotó, többek között de Kooning, Andy Warhol vagy André Kertész előtt is egyéni hangon tiszteleg. A kiállítása szeptember 2-án vasárnapig látható a Ludwig Múzeumban, míg a szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrumban július 14-én szombaton a művész friss munkáiból, a fővárosi Makláry Kálmán Galériában pedig 16-án hétfőn a nyomataiból nyílik tárlat.

A szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrumban Memory of Love – A szeretet emléke címmel holnap 18 órakor a művész jelenlétében nyíló bemutatón a gyakran Szentendrén alkotó Havadtoy legújabb festményei és szobrai lesznek láthatók, köztük a Ludwigban kiállított Fiat 500-as kis bronz parafrázisa is. Havadtoy csaknem két évtizede gyűjt régi csipkéket és ez művészetének meghatározó védjeggyé is vált. Ezzel rétegez, burkol be, fed el a mélyben rejtőző tartalmakat. Sokat közülük ajándékba kapott, mint azt a pár kis csipkekesztyűt is, amelyek a kiállítás nyitódarabjai lesznek. A művek a két éve indított Szentendrei művészek sorozat keretében a Ferenczy Múzeum Szentedre termében lesznek kiállítva szeptember 30-án vasárnapig.

Végül a budapesti Kálmán Makláry Fine Arts galériában hétfőtől főként a művész grafikai munkásságával ismerkedhet meg a közönség, ahol Havadtoy különböző korszakainak szitanyomatai mellett az új, kollázs technikával bővített egyedi nyomatok kapják a legnagyobb hangsúlyt. A tárlatot augusztus 10-én péntekig lehet megtekinteni.

Szóljon hozzá!