ZETApress

hírportál

Fókuszban a jövő otthona

Construma 2018.04.11-15.Idén 37. alkalommal rendezi meg április 11?15-e között a Hungexpo a Budapesti Vásárközpontban a CONSTRUMA kiállítást. Bruttó 44 ezer m2-en, öt pavilonban és a szabad területeken, csaknem 600 kiállító várja a szakembereket és hétvégén az építkező, felújító nagyközönséget! ? tudatták sajtósaik.

18 országból 85 külföldi kiállító is bemutatkozik a regionális seregszemlén. A mára a régió legjelentősebb építőipari és otthonteremtési kiállításává nőtt esemény középpontjában ezúttal az új technológiák és megoldások, az automatizálás, az úgynevezett okos otthonok, valamint a mindennapok dizájnja (OTTHONDesign) állnak. A látogatók számos újdonsággal találkozhatnak, a három szakmai nap pedig minden eddiginél bővebb programot kínál.

A szakmai napok középpontjában idén az építőipar munkaerő-hiányát enyhítő kezdeményezések állnak. Ezek közül is kiemelkedik a SZAKMALANDIA elnevezésű rendezvénysorozat, amely elsősorban a pályakezdő szakmunkásokat és a tanulni vágyó fiatalokat célozza, valamint az ehhez kapcsolódó Szakmák Éjszakája. A CONSTRUMA Kert kiállításon rendezik a Euroskills főpróbáját, a fiatal magyar kertészek szakmai versenyének döntőjét.

Az építőipar folyamatos fejlődése nyomán a CONSTRUMA mára egy több kiállításból álló csokorrá fejlődött. A fokozott kiállítói érdeklődésen is jól mérhető, hogy már hónapokkal a kiállítás előtt gyakorlatilag megteltek a pavilonok. Az igények figyelembe vételével ezúttal is külön épületben kap helyet a megújuló energia és az épületgépészet (RENEO), a lakberendezés és design (OTTHONDesign), valamint a kerttervezés, kertépítés (CONSTRUMA Kert).

Találkozik a szakma

A CONSTRUMA első három napja hagyományosan elsősorban a szakembereknek szól. Már nem újdonság, hogy a Magyar Mérnöki Kamara és a Magyar Építész Kamara saját képzéseit is itt tartja az A- és D-pavilonban felépített konferencia teremben, amelyekért a tagok úgynevezett továbbképzési pontot kapnak. Az Építész Kamara tagjai számára egyébként a kiállítás megtekintéséért is továbbképzési pont jár.

A világítástechnikát, épületautomatizálást magába foglaló ELECTROLIGHT tematika tavaly növekedésnek indult, és ez a tendencia folytatódik az idén is. Már több mint 500 négyzetméternyi területet foglalnak el a kiállítók ebben a témában. Idén is lesz SMART CITY konferencia: a városüzemeltetési technológia magyarországi lehetőségeiről. A D-pavilonban működik majd RENEO tájékoztatási sziget, és a VGF Központ Robbants fel magad! épületgépészeti kalandparkja is ismét várja az érdeklődőket.

Több szakterület speciális konferenciája, előadása is színesíti majd a programot. A témák közül kiemelkedik a Magyar Bútor- és Faipari Szövetség, a BKSzC és a BKIK által szervezett Fától a bútorig ? a faipar napja a CONSTRUMA-n. Az esemény középpontjában a szakképzett munkaerő áll: az iparágban érdekelt cégek személyes találkozókon mutathatják be álláslehetőségeiket a fiatal munkavállalóknak. A munkaerő hiány enyhítését és a szakképzés népszerűsítését célozza a Budapesti Komplex Szakképzési Centrum rendezésében megvalósuló három napos szakmai programsorozat, a SZAKMALANDIA is, ahol a Centrum 11 iskolájának több mint 200 szakmája mutatkozik be.

A CONSTRUMA Kert kiállításon tartják majd az Euroskills főpróbáját, a fiatal magyar kertészek szakmai versenyének döntőjét. A Euroskills kétévente megrendezett, nemzetközi szakmai verseny, ennek a magyarországi előválogatóját tartják a CONSTRUMA KERT keretein belül meghirdetett X. Magyar Kertépítő Verseny és Show-n. A verseny a kiállítás ideje alatt zajlik, így a közönség nemcsak a kész kerteket, hanem az építést is megtekintheti. A válogató ünnepélyes eredményhirdetése április 13-án pénteken 14 órakor lesz a C-pavilon színpadán.

Újdonság lesz az idei kiállításon a Napelem Farm konferencia, amelyen a részvevők a többi között a napenergia üzleti lehetőségeiről is tájékozódhatnak. Kiemelkedő jelentőségűnek ígérkezik az építőipari munkaerő hiánnyal foglalkozó beszélgetés, amelyet a FISSAC 2020 projekt részeként: Erőforrás hatékonyság az építőiparban címmel április 13-án rendeznek. A tavalyi kedvező fogadtatás után a CONSTRUMA idén újra úgynevezett szakmai túrákat szervez hat témakörben ? nyílászárók és árnyékolók, tetők és tetőterek, falak és szigetelések, gépészet és villamosság, lakóterek és burkolatok, valamint a CONSTRUMA-díjasok bemutatása ? az építési szakemberek számára. A cél: olyan újdonságok megismertetése, amelyekre egy konferencia keretében nincs mód.

A hétvége a nagyközönségé

Az építkezéshez szükséges anyagok, gépek, eszközök mellett gyakorlati bemutatókkal, ingyenes tanácsadással, akciókkal, finanszírozási megoldásokkal várják a látogatókat a kiállítók szombaton és vasárnap. A hagyományosan igen népszerű bemutatók között lesz tetőfedő és kőfaragó bemutató a passzázson, kaktusz- és bonsai bemutató, kert- és növényápolási tanácsadás a C-pavilonban. Az F-pavilonban a lakberendezéshez, a lakásbelső kialakításához kaphatnak tanácsokat a látogatók.

Az F-pavilonban az automatizálás, a megújuló energia és az innovatív épületgépészeti megoldások a főszereplői A JÖVŐ OTTHONA standján. A HUNGEXPO célja ezzel a projekttel, hogy a látogatók számára bemutassa: a technika teljes mértékben a lakók szolgálatában áll, az ő kényelmüket szolgálja, és az okos megoldások egy lakásban mára már nem feltétlenül csak a luxuskategóriájú házakban elérhetők. Mindezt a Lakberendezők Országos Szövetsége által tervezett skandináv stílusú enteriőrökben elhelyezve. Világos, könnyen áttekinthető, élhető terek, természetes anyagok találkozása a legkorszerűbb technológiákkal és csúcsminőségű design termékekkel, egy 150 négyzetméteres kiterített lakásban. A projekt a szakemberek számára is kiváló alkalom, hogy áttekintést kapjanak e legújabb trendekről, és szakmai tárlatvezetések keretében részletes információkkal gazdagítsák ismereteiket!

A RENEO kiállításon a megújuló energia a meghatározó témakör, de itt kapnak helyet azon épületgépészettel foglalkozó cégek is, akik az évenkénti megjelenést választva 2018-ban is részt vesznek a CONSTRUMA Otthonteremtési csokron. Egyre nagyobb teret kapnak a költségoptimalizálást segítő, legmodernebb épületautomatizálási rendszerek.

Az építkezéshez szükséges alapanyagok, a lakásbelső kialakításához felvonultatott magas színvonalú termékek mellett a megújuló energia hasznosításának megoldásai, a kerttervezés, kertépítés eszközei is megjelennek a kiállításon sok programmal és újdonsággal együtt. Ez utóbbi téma igen látványos környezetben kap helyet, hiszen a CONSTRUMA KERT pavilonjában láthatják a látogatók a X. Magyar Kertépítő Verseny és Show versenymunkáit. A versenyt az Agrármarketing Centrum támogatja. A látvány mellett helyet kapnak a kerti kisgépek, szerszámok, a kertépítés egyéb eszközei, a növények, a tanácsadás és a színpadi bemutató programok.

Egyedülálló kezdeményezés a kiállításon a SZAKMALANDIA keretében megrendezett Szakmák Éjszakája április 13-án pénteken, ahol az az egész napos, építőipari szakmákat népszerűsítő bemutatók után éjszakai programok is várják a fiatalokat. Másnap, április 14-én szombaton workshopokkal folytatódik a program. A SZAKMALANDIA sátra egyben a Construma hivatalos pihenőzónája is, amely sportfoglalkozásokkal és zöldövezettel várja a vásár valamennyi látogatóját.

Az egész kiállítás egyik kulcsszava a design, amely itt nem elsősorban futurisztikus látványvilágot, hanem az élhető terek és felhasználóbarát tárgyak, bútorok kialakítását jelenti. A legújabb trendeket bemutató OTHONDesign-on a magas színvonalú termékek mellett olyan programok is várják a látogatókat, melyek máshol nem elérhetőek. A Magyar Design standján fiatal hazai tervezők legújabb munkáin keresztül tekinthetnek bele a bútortervezés trendjeibe. A Download Design-on az elmúlt évek során kiállított, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem hallgatói által tervezett egyedi gyermekbútorok legjobbjaiból gyermek játszósarkot alakítanak ki a rendezők. Újdonság, hogy a látogatók a kiválasztott kisbútort a kiállításon egy úgynevezett pop up store-ban akár rögtön meg is vásárolhatják.

A kiállítás része a PUREDesign elnevezésű kezdeményezés, amely olyan fiatal, tehetséges formatervezőknek ad megjelenési lehetőséget, akik termékeikkel már piacra léptek. A PUREDesign a kiállítás saját fejlesztésű tartalma, amely igazolja a Hungexpo elkötelezettségét a hazai dizájnszcéna erősítése és fejlesztése érdekében.

A PUREDesign egyik fontos eleme lesz majd Az OTTHONDesign Ősz kiállításnak, amelyet október 12?14-e között rendez a Hungexpo, a korábbiak mellett új partnerekkel és szakértői csapattal, az eddiginél is tartalmasabb, izgalmasabb programokkal. A három naposra tervezett esemény hiánypótló lesz az őszi szezonban a nagyközönség számára, a design szakma pedig egy újabb találkozópontként tekinthet a rendezvényre, melynek Stratégia partnere a DESIGN HÉT Budapest fesztivál.

CONSTRUMA Díj

Mint minden évben, a HUNGEXPO Zrt. most is meghirdette kiállítói között a CONSTRUMA Díjat. Erre azok a kiállítók pályázhattak, akik az elmúlt évben új termékkel léptek a piacra. A beérkezett pályázatokat szakemberek alkotta zsűri bírálta el. A díjakat a CONSTRUMA megnyitóján adják át.

Készpénzmentes vendéglátás a HUNGEXPO-n!

Március 23?ától a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpont rendezvényein a fesztiválokról és rendezvényekről már jól ismert HelloPay készpénzmentes, azaz cashless-rendszer üzemel. A területen lévő vendéglátóhelyeken készpénz helyett bankkártyával vagy HelloPay Kártyával fizethetnek a látogatók. A HelloPay Kártya egész évben használható (az egyenleg az utolsó tranzakciótól számított 180 napig felhasználható), lehet vele fizetni fesztiválokon, szórakozóhelyeken, éttermekben. A feltöltött pénzt egész évben igénybe veheti a kártya tulajdonosa és a kártya elvesztésével sem a teljes bankszámla kerete kerül veszélybe. Bővebb információ a HelloPay-ről idekattintva olvasható. Újdonság még a vásárközpont parkolójában a Schneider Electric által üzemeltetett EVLink Parking elektromos autó töltőállomás.

Szóljon hozzá!