Ferencvárosi emlékezet
A XX. század rabszolgaságának nevezte a málenkij robotot Rétvári Bence, az EMMI parlamenti államtitkára a Magyar Nemzeti Múzeum ferencvárosi Málenkij Robot Emlékhelyén rendezett állandó kiállítás délutáni megnyitóján, a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapján.
Rétvári Bence emlékeztetett arra: a lakosság tizenkettedét elhurcolták, ez akkora tömeg, mint Debrecen, Szeged, Pécs, Miskolc és Nyíregyháza mai teljes lakossága. A magyar családok többsége elvesztett valakit és csak a szerencsésebbek térhettek vissza. Nincs olyan kommunista diktatúra, amelyiknek ne lenne meg a maga gulágja, hiszen amint ezek az erők hatalomra jutottak, kezdődött az emberek lágerekbe zárása. Ezért is elfogadhatatlan, ha bárki relativizálni akarja a kommunizmus bűneit! ? fogalmazott az államtitkár.
A málenkij robotnak már a neve is hazugság volt, hiszen az utcán összefogdosott embereknek azt mondták, pár órányi, napnyi, esetleg hétnyi munkára viszik őket, majd évekre nyomuk veszett a teljes létbizonytalanság uralta földi pokolban. Közülük több százezren nem kerültek haza élve, de áldozatokká váltak az elhurcoltak családjai is, amelynek tagjait másodrendű állampolgárként kezelték; a múltat át akarták írni, a hagyományokat el akarták törölni, aki a nemzethez vagy keresztény hitéhez ragaszkodott, azt ki akarták rekeszteni. Ártatlan embereket ítéltek pusztulásra, millió-számra. A szovjet hadvezetés a vártnál hevesebb ellenállással indokolta, miért nyomulnak előbbre lassabban Kelet-Európában, ezt viszont óriási hadifogoly-tömeggel kellett később igazolni.
Rétvári Bence kitért arra is: az emlékhely ? az egykori óvóhely ? a szűk tereivel a kommunista diktatúra nyomasztó levegőjét is idézi, hiszen az ember csak lehajtott fejjel, behúzott nyakkal tudja végigjárni. Azért is fontos emlékhely ez a számunkra, mert mi nem fogadjuk el, hogy mások azt mondják nekünk: tűrnünk kell a vörös csillagot, mert az nem egy diktatúra jelképe, hanem egy szakszervezeti szimbólum. Nem fogadjuk el, hogy valaha is ne mi döntsünk a saját sorsunkról, hanem más országokból próbálják meghatározni Magyarország történelmi lépéseit. És mi nem fogadjuk el, hogy kettős mérce legyen a XX. századi diktatúrák áldozatai között! ? fogalmazott.
Varga Benedek, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója arról beszélt, hogy az utóbbi években egyre nagyobb szerepet kapnak a 60-70 éven keresztül kibeszéletlen traumák a közbeszédben, azaz birtokba vesszük történelmünket. A most megnyitott A pokol bugyrai… ? Málenkij robot ? Kényszermunka a Szovjetunióban című kiállítás a hazai és a külföldi közönségnek is szól, célzottan megrázó erejű, hogy kézzelfogható közelségbe hozza, átélhetővé tegye a látogató számára az elhurcoltak által túlélt szenvedéseket ? mondta el a főigazgató. Az emlékhelyet idén február 26-án vasárnap avatták fel Ferencváros vasútállomáson, ahonnan a Szovjetunióba indultak az elhurcoltakat szállító vonatszerelvények. Erről idekattintva olvashatunk.
Belvárosi emlékezet
Koszorúzással tisztelegtek a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléke előtt délelőtt a GULAG áldozatainak emlékkövénél az V. kerületi Honvéd téren. 1944 őszétől csaknem 800 ezer embert hurcoltak el Magyarországról hadifogolyként vagy internáltként többéves kényszermunkára, akár negyedszázados száműzetésre a Szovjetunióba. A II. világháború után, a folyamatosan kiépülő kommunista diktatúrában koholt vádak alapján politikai foglyok és egyszerű járókelők tízezrei kerültek a GULAG rabtelepeire. A túlélők első csoportja közel egy évtizeddel később, 1953. november 25-én térhetett haza a táborokból. Az idegen földön, otthonuktól több ezer kilométerre elhunytakra, fogságot szenvedettekre való méltó megemlékezés érdekében az Országgyűlés 2012-ben nyilvánította november 25-ét a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapjává.
