ZETApress

hírportál

Szinapszis térben és időben

Három év. Hogy ez az idő sok vagy kevés, az relatív. Mindenesetre három év telt el életének első kiállítása és a 2017. november 11-én szombaton Bécsben megnyíló tárlata között Szalai Klári festőművésznek ? tudtuk meg Rádi Károlytól.

Három évvel ezelőtt, 2014-ben egy iskola folyosóján mutatta be először műveit ? akkor még grafikáit ? egy kezdő képzőművész. Az elsőt több egyéni és más festőművészekkel közös tárlat követte, köztük Gránicz Tamással közös kiállítása is, aki a Szolnoki Művésztelep örökös tagja, számos európai kiállítás résztvevője. 2015-ben eReSz Kultúr Pont névvel megnyitotta saját galériáját. A tehetséges művésznőnek a kiállítás szervezések mellett jutott ideje arra, hogy 2016-ra teljes kiállítási anyaggal készüljön és már olajfestményeivel álljon a közönség elé.

A debütálás után számos kiállítás követte egymást, melynek hatása a következő mondatokkal érzékeltethető: Szalai Klári hangulatfestő. Érzelmi túlfűtöttsége átszövi műveit. Képein keresztül azon érzelmeinket láthatjuk,melyet környezetünknek sokszor magunk sem merünk megmutatni magunkból. Képeiben láthatjuk a mindannyiunkban rejtőzködő gonoszt, a lelkünkben megbúvó gyermeki jóságot, a ragaszkodást az élethez és sok képében megmutatja a megmutathatatlant, a halál utáni létünket. A művésznő ezen megfoghatatlan impresszióit tárja most a bécsi közönség elé a hétvégén nyíló Impressionen ? Ausstellung der ung. Künstlerin Klara Szalai című tárlatán, amely egy hétig lesz látható a bécsi Rochusmarkt 17. szám alatt.

Szóljon hozzá!