1956-os emlékek a Galériában
Oly távol, messze van hazám, csak még egyszer láthatnám! ? énekelte Bárdos Deák Ágnes a disszidensek dalát ma délután a Magyar Nemzeti Galériában. Az ódon falakat ?56. szelleme lengte be Pauer Gyula Budapest szétlövése című kiállításán. Bereményi Géza író, rendező megnyitó szavaiból megismerhettük a festmények történetét.
Pauer Gyula a magyar neoavantgárd generációjának az a tagja, aki az 1956. őszén zajlott eseményeknek kamaszként volt a résztvevője. Egykori szemtanúként ötven év elteltével is erősen sokkolta őt egy nemrég felbukkant, korabeli fotósorozat, amelyen felismerte azokat a helyszíneket, ahol ő is megfordult. A fotósorozatot idősebb Gazsi Zoltán készítette, majd halála után özvegye rejtegette.
A rendkívül veszélyes dokumentumokat végül fia, ifjabb Gazsi Zoltán operatőr juttatott el Pauerhez. A Kossuth-díjas festő- és szobrászművész emlékei ötven év elhallgatás után kényszerítették ki ezt a műegyüttest. Azzal a nem titkolt céllal jött létre az alkotás, hogy az újabb nemzedékek a gyakran önkényes történetírás helyett a hiteles dokumentumok alapján képzelhessék el a magyar történelemnek ezt a kritikus pontját.
A rebellis város szovjet büntetése jól megragadható az eklektikus-szecessziós épületek, különösen a kiemelkedő sarkok, tornyok lerombolásának képeiben. A több mint száz eredeti dokumentumfotó közül Pauer azokat választotta ki sztéléi megalkotásához, amelyek olyan helyszíneket ábrázolnak, ahol 1956-ban ő is járt. E fekete-fehér képek pszeudo-márvány lapokon jelennek meg, száraz festéssel színezett végső formájuk egyben a korabeli, kézzel festett, “színes” fotók világát is idézi.
S hogy mit is jelent a pszeudo-, azaz álmárvány lap? Azt, hogy a keretre kifeszített vászon márványlap benyomását kelti. Erre festett a művész, s a képek hátoldalát is befestette. Ezek az alkotások épp ezért nem a falra valók, hanem állványra, hogy körüljárhatók legyenek.
A sztélék egy kálvária stációira emlékeztető elrendezésben láthatók a Magyar Nemzeti Galéria újonnan megnyitott A épületének földszinti kiállítóterében. A tárlat akusztikai hatásokkal egészült ki a megnyitón. A korabeli, szándékoltan szívszaggató slágerekből és utcazajból Víg Mihály remixelt hangkörnyezetet. Ahogy lesz, úgy lesz, a jövőt nem sejtheted, énekelte Vígh Borika a gyönyörű dalt a Holdfényes májusok után Darvas Ferenc zongorakíséretével.
Az eredeti fotósorozat prezentálása mellett ugyanazon helyszínek azonos szögből felvett mai képeit is láthatjuk november 26-ig, ifjabb Gazsi Zoltán jóvoltából. A kiállítás gazdagon illusztrált, színes katalógusában a sztélék és a dokumentumfotók reprodukciói egészülnek ki Pauer Gyula visszaemlékezésével, amely egy akkori kamasz szemszögéből, naturalista módon írja le az eseményeket. Rövidesen ez is megjelenik.
