ZETApress

Gyermekkorom óta vonal-hálókban látom a világot. Tanáraim is mindig mondták: dönts el, festő vagy-e, vagy grafikus ? vallja Babos Zsili Bertalan, akinek kiállítása tegnap este nyílt meg a margitszigeti Holdudvar Galériában. A kéthétig látható kiállítást Novák Zoltán nyitotta meg. A performensz Boglart, a vetítés Kinter Alexandra, a zene Norbert Kristóf és Sági Viktor keze nyomát dicsérte.

Babos Zsili Bertalan sokrétű alkotó: otthon van a festészetben, grafikában, művészkönyvet készít, kiadványt illusztrál, és romkocsma-arculatot tervez. Az elmúlt év festményterméséből válogat a jelenlegi kiállítás: a művek Olaszországban és a Távol Keleten született helyzetjelentések, vietnámi-thaiföldi selymekre, malajziai szőttesekre íródott mesék.

Zsilit a szürrealista automatizmus módszere vezérli, és felszabadult ösztönösséggel, gyermeki ártatlansággal és minden problémázgatás nélkül teszi a színre színt, forgatja festés közben kedvére a vásznat addig, míg a káoszból végül előbukkan a mű. Több stílus sajátosságait gyúrja össze egy teljesen egyéni, szabályoktól mentes egésszé.

Homo ludens?

Babos Zsili Bertalan munkái első ránézésre maga a totális színorgia, ahol a tobzódó ecsetkezeléssel létrehozott maszatolt faktúrákból előbukkanó tárgyrészletek legkevésbé sem utalnak valamiféle magasztos témára: vicces kis csontvázak, a nyolcvanas években felnövő generációjának oly ismerős gyerekjátékok, kisautók, szemek, gyermekrajzokhoz hasonlatos figurák önfeledt kavalkádja bukkan fel.

Ha a néző közelebb megy a képhez, rájön, hogy Zsili játszik és a nézőt is játszani hívja. Ködként gomolygó kompozícióba, a csorgó festékbe képesek vagyunk belelátni mindenféle alakzatot és élvezettel fedezzük fel a megbúvó formai játékokat illetve azok jelentéslehetőségeit. Tehát alkotunk, és a művész hagyja ? sőt ez a célja… De a játék után, amikor két lépést hátrálunk és tekintetünk ismét az egész festményt befogja, azt is észre kell vennünk, hogy a gyermekrajzok naivságából, tisztaságából és felszabadultságából táplálkozó művek határozott kritikai hangot ütnek meg és átgondolt kompozíciós megoldások alapján épülnek fel.

Hamar nyilvánvalóvá válik, hogy itt korántsem öncélú maszatolásról van szó: a kirobbanó kompozíciók megtervezett, néhol szimbolikus színhasználata tagadhatatlanul táplálkozik a gesztusfestésből is, de Zsili a vásznat nem csupán legbensőbb indulati terepének tekinti, hanem strukturálja a felületet, kompozícionális súlypontokat helyez el, alkalmazza az aranymetszést, és él az optikai illúziókeltés eszközével is. Így születik meg a zűrzavarban a rend.