ZETApress

hírportál

Elmondták a szemeikkel!

Május 30-án Mondd el a szemeiddel! ? címmel fotópályázat indult, hogy felhívja a fiatalok figyelmét szemünk egészségének megőrzésére. A pályázatot közel nyolcezren követték, és majd ?50 pályamű érkezett. A legjobbak a dicsőségen túl értékes nyereményeket is átvehettek.

A fotópályázatra összességében 47 pályamunka érkezett, melyek között számos komoly, művészi teljesítményt, kreativitást és ötletességet tükröző fotó is található. A kapcsolódó két hónapos Facebook kampány is sikert aratott, megközelítően nyolcezren lájkolták a Mondd el a szemeiddel! ? rajongói oldalt.

A pályázati kiírás értelmében a nyertesek azon legtöbb lájkot gyűjtők közül kerültek ki, akik valamennyi szigorú feltételnek megfeleltek, és így egy-egy Apple Ipad2 és Apple Ipod Touch boldog tulajdonosai lehettek. A szervezőbizottság a leglátványosabb, legérdekesebb és legötletesebb alkotásokat jelképes különdíjban részesítette ? tudtuk meg Nagy Ákostól.

A kampánnyal a szervezők többek között az aktív, sportos életmódot folytató, állandóan mozgásban lévő fiatalok figyelmét szerették volna felhívni a rendelkezésre álló látásjavító eszközök széles spektrumára, úgymint a kontaktlencse kínálta korlátlan kommunikáció lehetőségére, a kényelem, szabadság, kompromisszum- és kötöttségmentes használat előnyeire, valamint a lencseviselés aranyszabályaira. A nagy sikerre való tekintettel a Mondd el a szemeiddel! ? kampány a tervek szerint tovább folytatódik, így a jövőben újabb aktivitásokkal állnak majd elő a szervezők a Facebook felületein.

Szóljon hozzá!