ZETApress

hírportál

Magukért beszélnek

Délután 4-kor nyílt meg a budavári Magyar Nemzeti Galéria A épületében a Magáért beszél című, a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesülettel közös időszaki kiállítás, mely az MNG és az Egyesület együttműködésének köszönhetően jött létre. Kurátor: Petrányi Zsolt, a Műcsarnok korábbi főigazgatója.

A Magáért beszél című tárlat anyagát a kurátor a művészeknek az erre a kiállításra benyújtott pályázataiból válogatta. A jelentkezés feltétele az volt, hogy az alkotók műveiken keresztül válaszoljanak három kérdésre, melyek a fiatal generáció gondolkodásmódjáról és érdeklődéséről szólnak.

A válaszok, a műalkotások ? bár nagyon eltérőek ?, mégis kifejezik a mai magyar művészet sokszínűségét, amelyet a művészetben folyó elméleti és gyakorlati viták, a napi politikai és társadalmi események, valamint a művészi önkeresés útjai határoznak meg. Ezért a kiállításon három szekciót hoztak létre Napi rutin ? az ember esendő; A médium mindegy, legfontosabb az üzenet és Kísérleti egoizmus címmel, ami abban segíti a nézőt, hogy megértse az érdeklődési körök különbözőségét, illetve azt, hogy e generáció hogyan tudja a kortárs művészetet és annak aktuális jellemzőit meghatározni és megjeleníteni.

Szóljon hozzá!