ZETApress

hírportál

Paralimpia a Pagodában

Kodrucz Sándor 2004-es athéni képeiből nyílt kiállítás tegnap este az Egressy úti Suzuki-ház Pagoda Galériájában. A neves fotoriporter a négy évvel ezelőtti paralimpiát fényképezte végig néhány héttel az épek olimpiája után. Mint a megnyitón elmondta, a fogyatékkal élők versenyét jóval kisebb médiaérdeklődés kísérte, mint a másikat.

S hogy miért mondta ezt a fotóművész? Mert míg a XXVIII. Olimpiára több mint 15 ezer médiamunkás érkezett a világ minden tájáról, addig a paralimpián alig 750-en voltak. Amíg az előbbit végig egyenesben közvetítették a tévék és rádiók, addig az utóbbiról a Görög Televízió is csak napi egyórás összefoglalókat sugárzott. Sajnos ma még mindig ott tartunk, hogy az épek szégyellik, és segítség helyett csak szánják a fogyatékkal élőket ahelyett, hogy igyekeznének segíteni rajtuk.

Egy héttel ezelőtt Athéntől Athénig címmel a Roosevelt téren nyílt kiállítás az E.ON irodaházában, melyen mi is jártunk. Szekeres Pál kerekesszékes-vívó paralimpiai bajnokunk is látható mindkét helyen a fotókon, hiszen ő a balesete előtt is olimpikon volt. A megnyitó díszvendége Pekingbe készül a duplázásra, a szeptemberi újabb győzelemre.

Szekeresekből nem volt hiány a megnyitón. Egy másik Szekeres szablyával érkezett. Nem akart senkit lekaszabolni, helyette egy ötliteres pezsgősüveget bontott fel vele. Kicsit aggódtunk, nehogy elszabja, de szerencsénkre nem történt baleset. Két suhintás után harmadikra levágta az üveg nyakát, s a kilövellő dugó az első két métert 300 kilométeres sebességgel tette meg a galériában. Üvegszilánk sem került a félszáraz pezsgőbe, mellyel egymás egészségére koccinthattunk.

Lesznek úszók, pingpongozók és egyéb sportolók is Pekingben. A győzteseket és helyezetteket ismét a közjogi méltóságok fogadják majd a Parlamentben ugyanúgy, mint az épek olimpiáján diadalmaskodókat. Egy fotót erről is láthattunk a falon. Mádl Ferenc államfő és Gyurcsány Ferenc kormányfő mellett Szili Katalin fogott ?kezet? az egyik versenyző jobb csonkjával. S amit eddig csak itt láthattunk, az egy fotótörténeti ritkaság: A házelnök asszony bal karján most nem volt ruha ? így nem volt a ruhaujj sem a zsebbe tűrve ? s tisztán látszott a könyökben csonkult bal karja is, mely egy gyermekkori baleset ?eredménye? lett.

Szóljon hozzá!