ZETApress

Délután 5-kor nyílik, és július 31-ig látogatható az egész Gyarmathy-életművet reprezentáló német magángyűjtemény a Szent István körúti Kieselbach Galériában. A műtárgyak mindegyike eladó, tudtuk meg a délelőtti sajtótájékoztatón.

A Kieselbach Galéria kiállítás-politikájának összeállítását mindig a különleges kvalitás és a nagyon átgondolt koncepció jellemzi. 2007. januárjától Kieselbach Tamás és Einspach Gábor már közösen hozta létre a galéria nagy kiállításait. A most következő tárlat abba a sorba illeszkedik, amely műgyűjteményeket mutat be. A magyar műgyűjtemények közül Kemény Gyula, Horváth Béla, Kolozsváry Ernő és Szabó Károly kollekcióját láthatta a közönség a Kieselbach Galéria falain.

Három német kollekció

Nem véletlen, hogy a Wehinger-gyűjtemény immár a harmadik olyan német kollekció, amely magyar műgyűjteményekből áll és Magyarországon ? a magyar képek számára a lehető legjobb piacon ? akarják értékesíteni. A Kieselbach Galéria évi három festményaukciójával (ahová szintén sok mű ékezik vissza külföldről), időszaki, eladással egybekötött kiállításaival rengeteget tud segíteni egy-egy műgyűjtemény felépítésében. Ugyanakkor, gyűjtemények átformálásában is részt vesz, erre példa ez a három német kollekció. Helmut Turck gyűjteményének nagyszabású, sikeres aukciója 2003-ban volt, 2007-ben Thomas Lützenburger német gyűjtő kortárs magyar gyűjteményét láthatta és vásárolhatta meg a közönség a galériában.

Bár különleges alkalom, ha egy magyar kortárs képekből álló gyűjteményt külföldi gyűjtő hoz létre, most megismétlődik ez a kivételes esemény: ezúttal Friedrich Wehinger monografikus igényű Gyarmathy kollekcióját ismerhetjük meg. A gyűjtemény csak 2006. januárjában, Stuttgartban volt látható ilyen teljességben.

Valami személyes

Kieselbach Tamás dolgozó-és könyvtárszobájában ? ahol a Kieselbach Galéria tulajdonosa több mint egy évtizede nap mint nap dolgozik ? két Gyarmathy Tihamér mű is van a falon melyek helye megingathatatlan. Nagy István, Bálint Endre, Egry József és Román Görgy képei mellett Gyarmathy Tihamér Régi objektumok és építmények és az Izzás című festményei néhány méterre vannak az íróasztaltól, méltó reprezentánsaként annak az értékrendnek melyet a Kieselbach Galéria következetesen képvisel.

Magyarországon magángalériában együtt még soha nem látott Gyarmathy művek az életmű minden szakaszából. A 32 Gyarmathy Tihamér kép együtt, egy magángalériában, egy kiállításon ? olyan választék, amely kivételes. A Kieselbach Galéria eddigi 37 festményaukcióján, 12 év alatt csak 39 Gyarmathy mű bukkant föl összesen. Ilyen koncentrált, főművekből álló gyűjtemény még nem volt magángaléria falain. A gyűjtő az életmű minden szakaszából nagyon fontos képeket szerzett meg hosszú évek alatt, a műtárgyak mindegyike eladó, ráadásul vonzó árakon. Az eddigi rekord aukción született: Gyarmathy Tihamér Repülő szerkezet című képének leütési ára 11 millió, jutalékkal együtt 13,2 millió forint volt. A művész életművét három fő szakaszra szokás osztani. A Wehinger-gyűjtemény az oeuvre mindhárom fő szakaszát méltó művekkel képviseli:

Az első az 1942 előtti korszak

Gyarmathy Tihamér 1915-ben Pécsen született, abban a városban, ahonnan a magyar Bauhauslerek (Breuer Marcell, Forbát Alfréd, Weininger Andor) indultak el. 1933-tól a Magyar Képzőművészeti Főiskola növendéke, Vaszary János tanítványa volt. Nagyobb hatással volt azonban művészetére az, hogy 1937 és 1939 között Itáliában, Franciaországban és Németországban járt tanulmányutakon. Az utazás tapasztalatai és következményei meghatározó módon hatottak művészi meggyőződésére, festészetének későbbi alakulására. Ismeretséget kötött Mondriannal, Beöthy Istvánnal, Jean Arp-pal, André Bretonnal, Max Billel. Első önálló kiállítását Párizsban, a másodikat Zürichben rendezte meg 1938-ban. 1942 előtti művei közül kivételesen sok kép gazdagítja a Wehinger gyűjteményt. Ezek most a Kieselbach Galéria falain vannak, többek között az 1931-es Utcai jelenet, az 1932-es Igal, a Lány papagájjal 1934-ből, a Fürdőzők 1938-ból.

A második a negyvenes-ötvenes évek

Gyarmathy külföldi tanulmányútja Svájcban ért véget, 1939-ben tért haza Max Bill svájci művész egy mappájával és levelével amelyeket Kállai Ernőnek küldött. Innen datálódik ismeretségük és barátságuk. Gyarmathy rátalált Kállaira, és Kállai is Gyarmathyra: tevékenységük, éppen közös gondolkodásmódjuknak köszönhetően, több szálon fut együtt egészen Kállai korai haláláig. De még sok évtizeddel később, 1986-ban is, Gyarmathy Kállai Ernő emlékének szenteli Műcsarnokbeli kiállítását. Kállai 1920 és 1935 között másfél évtizedet Németországban töltött, többek között a Bauhaus folyóiratot is szerkesztette.

A művészeti író és kritikus már a harmincas években kidolgozta ?bioromantika? elnevezésű teóriáját, amelyet Gyarmathy is jól ismert. A negyvenes évek elejétől festett nonfiguratív képeket, s azokon mind a látottakat, tapasztaltakat, mind saját elméleti megállapításait igyekezett gyümölcsöztetni. 1945-ben az Európai Iskola tagja, majd 1946-ban az Elvont Művészek Magyarországi Csoportja és a Galéria a 4 Világtájhoz alapító tagja. Ekkor festette a Wehinger gyűjteményben szereplő, 1945-ös Ellentétes mozgásrendszer című képet. 1947-ben kiállította képeit Párizsban, a Salon des Réalités Nouvelles tárlatán, 1948-ban pedig Budapesten volt egyéni kiállítása. Ebben az évben a csoportot feloszlatták, s tagjai nem állíthatták ki többé műveiket. Gyarmathy ekkor belső emigrációba vonult (családja megélhetését húsz éven át fizikai, majd műszaki munkával biztosította), ekkori képein a szürrealizmus ikonográfiája jelenik meg. A Wehinger gyűjtemény természetesen ebből a korszakból is tartalmaz képeket; az 1949-es Dicsőség című festmény és hat 1950-es évekbeli festmény alapján a ?80-as években készült szerigráfia mappa képviseli ezt a korszakot.

Harmadik a nagy stílus a ?60-as évektől

Az ötvenes évektől kezdve minden közszerepléstől elzárva, egyre többet foglalkoztatja a tudomány bizonyosságába vetett hit, a természettudományos alapok, és az ezekből kialakított ?gondolati tér?, amely képein megjelenik. Festményeit a részelemek öntörvényű mozgása, vibrálása, a rejtett fények töltik ki. A formák sűrűsödése, ritkulása alakítja ki sajátos színdinamikáját. Kompozíciói kozmikus dimenziókat nyernek, a mikro- és makrokozmosz mozgásait próbálja vásznain megteremteni, látványba foglalni. Mindezt egy olyan szűkre szabott térben ? saját otthonában ? teszi, amiből az utolsó években szinte kilépni sem tud. Itt a bezártságban, magányban tágul ki és teremtődik újjá számára a világ, terjed kifelé: a csillagrendszerek és befelé: a láthatatlan dimenziók irányába.

Művei a hatvanas évektől fogva külföldön is, itthon is kiállításokra kerülhettek. 1971-től kezdve többször járt Nyugat-Európában, 1973-ban pedig körutazást tehetett Afrikában is. Számos külföldi kitüntetést kapott. 1991-ben a Magyar Művészeti Akadémia, 1993-ban pedig a Széchenyi Művészeti Akadémia választotta tagjai sorába. A legfontosabb művek a Wehinger-gyűjteményben ebből a korszakból: Ünnepnap az utcán, 1964; Harmonikus viszonylatok, 1983; Testek a pályájukon, 1970; Elmozdulások és struktúrák, 1979.